Nagy József születésnapja tiszteletére április 8-án 18 órától könyvbemutatóval egybekötött kiállítást szerveztek tisztelői Pozsonypüspökin (CIIC, Vesna művelődési ház oldalbejárata, Biskupická 1.). Köszöntőt mondott Dolán György, a Szlovákiai Magyar Képzőművészek Társaságának elnöke, valamint Ožvald Erzsébet, polgármester. A kötetet Haraszti Mária, a MEDIAN kiadó igazgatója, és Klaučová Nagy Gabriella felelős szerkesztő mutatta be.
Az est műsorvezetője Csanaky Eleonóra és Holzhauserová Viola, a rendezvény védnöke Mészáros Alajos professzor, európai parlamenti képviselő volt.
Nagy József 1967 és 1973 között állította össze színelméleti kézikönyvét, összefoglalandó mindazt a tudást és tapasztalatot, amit addig az emberi elme felfedezett. Az információkhoz, szakirodalomhoz való hozzáférés abban az időben korántsem volt olyan egyszerű, mint mára felgyorsult korunkban.
A művész színes kartonok tömegéből, saját palettáján kikevert színekből állította össze a szemléltető példák sorát, s bár ma már a számítógépes technika leegyszerűsíti a könyvnyomtatás, oktatás — vagy akár a hétköznapok számára is — a színek keverésének, előállításának lehetőségeit, a kötet szerkesztői mégis az eredeti, kézzel rajzolt-ragasztott szemléltető ábrák használata mellett döntöttek.
Így eredeti, ezzel együtt sajátos a kötet tartalma, akár az elméleti szempontokat foglalja össze, akár saját színlátásának, szín-érzékelésének dimenzióit osztja meg az olvasóval.
Nagy József határozottan jóval színesebb világban él, mint bármelyikünk.
A kontrasztok, térérzékelések, az árnyalatok, dinamikák, hatások, mélységek, formák, színérzetek olyan kavalkádját tudja megfogalmazni, ami nekünk általában eszünkbe sem jut.
A színek által kiváltható érzeteket tudatosan használja gazdag belső világának kifejezésére.
Úgy játszik a színekkel, akár a boldog kisgyermek a színes kirakóival.
Önfeledten, elmélyülten, komolyan.
Ha vesszük a fáradságot, és elkísérjük azon a felfedező úton, amely a színek világába vezet, tudatosabban és érzékelésünkben gazdagodva térünk vissza a mindennapjainkba, és ha fogékonyságunk lehetővé teszi, a képzőművészeti alkotások is többszólamúbbá válnak számunkra.
Kiteljesednek, megelevenednek, megvallják titkaikat.
Nagy József így vall munkájáról:
„Főiskolai tanulmányaim idején megtanították a hallgatókat a realizmus tökéletes ismeretére, a valóságos világ élethű ábrázolására. Ám a nyugati, modern irányzatok követése tiltott területnek számított. Természetesen én is arra vágytam, hogy tanulmányaim befejeztével ettől az akadémizmustól mentesen, szabadabban alkothassak, ám úgy, hogy tudjam is, mit, hogyan — és miért úgy.
Nem sokkal azután megismerkedtem egy magyarországi szerzetessel, aki egyben festőművész is volt, és nagyon sok templombelsőt átalakíttatott és ellátott képekkel.
Miután lelkész is volt egyben, műveiben erősebben, határozottabban jelent meg a valóságtól való elfordulás, és kifejezőbben jelent meg az ember gondolati és lelki világának közvetítése.
Képei láttán megmozdult bennem valami, és elfogott az a bizonyosság, hogy lám, az elvont művészet is tud ?beszélni?. Rákérdeztem, miért használ a képein kizárólag csak sárgát, pirosat és kéket, tehát az alapszíneket.
(Persze a többi kevert szín is megjelent néha az alkotásain, de dominánsként soha.)
Azzal magyarázta, hogy az ő lelkileg átlényegült mondanivalójához nem alkalmazhat más színeket, mert túl anyagiasak, nagyon „földiek”, visszahúznák a magasztosabb gondolatait.
Ezért elkezdtem könyvtárakba járni, hogy legalább a színekkel kapcsolatosan találjak segítséget a modern művészet tudatosabb alkalmazásához. Mindent tudni akartam — hogyan hatnak a nézőre, egymásra stb. Ismerni akartam a vonalak, foltok filozófiáját, a műtörténészek, pszichológusok véleményét.
Eredetileg minden írói ambíció nélkül írtam A színek harmadik világát,
amolyan breviáriumként, napi használatra, önmagam számára, hogy kellő alapot, súlyt, megokolást adjak annak az irányzatnak, amelynek útján elindultam, és amelynek segítségével szeretném az absztrakt irányzatot érthetővé tenni.”
Nagy József életrajzi adatai:
1926. április 2-án született Pozsonypüspökin.
1953-59: Képzőművészeti Főiskola, Pozsony, tanárai Vincent Hložnik,
Orest Dubay.
1953-ban feleségül veszi Mária Mikuláškovát, megszületik lányuk, Gabriella.
1959 óta szabadfoglalkozású művész., Pozsonypüspökin él.
Az első évtizedekben főleg grafikával és illusztrációval foglalkozik.
A Dolgozó Nő, A Hét, az Irodalmi Szemle, az Új Szó, A Remény folyóiratok és lapok, valamint a Madách Könyvkiadó, a pozsonyi Szlovák Pedagógiai Könyvkiadó Magyar Osztálya és az Egyházi Kiadó részére illusztrál.
1964-től több templom részére alkot, tervez berendezési tárgyakat, keresztutat, oltárképeket, morális alkotásokat.
A Szlovák Képzőművészek Szövetségének tagja.
1989-ben egyik alapító tagja a CSMKT-nak, majd a Szlovákiai Magyar
Képzőművészek Társaságának (SZMKT); valamint a Szlovák Képzőművészeti Uniónak (SVU) tagja.
2001-ben a Szlovák Köztársaság Ezüst Plakettjével tüntetik ki, 2003-ban Madách-Posonium Életmű Díjat kap, 2006-ban pedig Pozsony Megye Díját kapja meg.
Felvidék Ma
