„Kérve a jó Istent, hogy mi is hasznos, munkás polgára lehessünk visszanyert hazánknak, megköszönve segedelmét kérjük: Isten áldd meg a magyart!” E sorokkal zárul – 1938. november 14-én – özv. Hornyák Gézáné Irma, a losonci Református Nőegylet aktív tagjának naplója. E napló részletekben való közlésével egy páratlan történelmi utazásra invitáljuk a kedves olvasót, mely során betekinthetünk a harmincas évek végének felvidéki mindennapjaiba – és átélhetjük a várakozás majd a Hazatérés szavakba is nehezen önthető pillanatait…
A napló korábbi részei ITT olvashatók.
Nov. 8. Izgatottak már nagyon az emberek mindkét részen. A cseh katonák is szivesen mennének már s elkeseredésükben sok mindent megengednek maguknak. D.u. volt a segélykiosztás, Géza nem hagyta, hogy elmenjek, de jobb is volt, mert ezek a népek olyan telhetetlen követelők. Rá vannak szokva a munkanélküli segélyre s most sem nézik azt, hogy ez már megszűnt és ez az összeg csak önkéntes adományokból gyűlt össze. Volt is zúgolódás elég mint Géza mondja. A városba örömmel látjuk, hogy kezdenek eltünni a cseh feliratok a cégtáblákról. Lázasan takarítat mindenki. Festetnek súrolnak mindenfelé.
Kedves, nagyon kedves vendégeket várunk! Még az adventi Jézus várást is felülmúlja az a vágyakozó, szorongó izgalom mely fogva tart minden magyar lelket.
Szinte betege már mindenki. Mi is készítettünk zászlót, rá való anyagot nem kapni, de egy asszonyka elég ügyesen megfesti a fehér vásznat pirosra és zöldre. Megszületett az alkalmi humor is: Jön vagy ötven szabó a katonákkal mondják- miért? – Mert sok köpönyeget kell kifordítani! De így van ez csakugyan. Akikről eddig nem is álmodta az ember, hogy csak egy csöpp magyar érzés is szunnyad bennök, csak a húsos fazék körül nyalakodtak – most büszkén verik a mellüket és szeretnének az élre kerülni, hogy ők szedjék le tejfelt ismét. De reméljük lesznek majd itt akik ezt megakadályozzák.
Nov 9. Ma volt a hetipiac, de már nagyon kevés vidéki jött be. Egyrészt mert a környéken ma sok helyen bevonultak a magyar csapatok, így Füleken is és a közeli falvakba. Viszont a szlovák falukból is már csak nagyon gyéren jöttek, azok is inkább vásároltak. A Szüsz kávéház ablakait betörték valami részeg garázdálkodó katonák. Azt mondják célzatosan leitatták őket, hogy így a felettesek elhárítsanak magukról minden felelősséget.
A cseh feliratok mindinkább eltünnek az üzletekről, a kirakatok redőnyei le vannak bocsátva, mert az ünnepi díszítés már csaknem mindenütt elkészült. Én is siettem még elkészíteni a Szilassyné által rendelt bojtokat a drapériára s ezt bevittem. Nagy a jövés-menés a városban mindkét részen. A cégtáblák már csaknem mind átfestve. Takarítás – szépítgetés mindenfelé, úgy bennt a lakásokban, mint kinnt az uccákon.
Sok ellenséges szem gyűlölködve nézi ezt a nagy készülődést, ádáz elkeseredett megjegyzéseket tesznek rá.
Géza csomó röpcédulát hozott. Nagyon aggódom, hogy ez utolsó órákban nem állnak-e bosszút rajta sok tevékenykedéséért. Mi is összevásároljuk a még szükséges dolgokat. Mindenki lázas ünnepvárással siet haza. Számolgatjuk a hátralevő most már csak órákat, de azért félünk a ránkkövetkező, most még hatalmukban lévő utolsó éjszakától is. 5 óra után mi is haza jövünk.
Itthon még sok apró-cseprő dolog vár ránk. Az ablakok díszítéséhez készítjük el a szükséges dolgokat. Van nagyon szép virágunk is. Mintha tudta volna még ez is, mikorra kell teljes pompájában díszlenie. Ezt is jó volna még ma megcsinálni, de szigorú rendelet van, hogy sem ablakot díszíteni, sem zászlót kitenni nem szabad, míg reggel a harangok és a szirénák meg nem szóllalnak, ez pedig csak k.b. 10-11 ó. között várható.
A magyar fiúk is nagy takarítást rendeznek a faluban. Leszednek minden cseh táblát, feliratot. Átfestenek, meszelnek oszlopokat cseh nemzetiszínről magyarra. Az utakra üdvözlő feliratokat meszelnek. Diadalkaput készítenek, de ezt csak az utolsó percben, holnap d.e. lehet lesz felállítani.
A koloniai magyar asszonyok is elmentek egyik-másik ellenlábasnak még egy üzenetet küldeni. Olyan koromsötét van odakünn, de annyi sejtelmes hang jövés-menés van az éjszakában. Nem törődnek már a statáriummal sem. Mi is elvégezve dolgunkat pihenni térünk, hiszen már nagy szükségünk van erre a nehéz feszült idegességben múló napok után.
(Folytatjuk)
