Aki eljött az MKP pozsonyi székházába, hogy részt vegyen Dunajszky Géza Szökés a haláltáborból című, legújabb könyvének ünnepélyes bemutatóján, meggyőződhetett róla, hogy történelmünknek, sorsunknak még ma is vannak olyan fehér foltjai, vagy inkább koromfekete eseményei, amelyekről vajmi keveset tudunk, amelyek hiányoznak a történelemkönyvek lapjairól, amelyek sokszor a túlélők családjában sem kerültek soha terítékre beszédtémaként.
Dunajszky Géza tiszteletreméltó eltökéltséggel kutatja a magyar leventék, a felvidéki fiatal átvert, megvezetett nemzedék gyászos sorsát, a Pozsony-Ligetfalui haláltáborban kivégzett ártatlan emberek tragédiáját. A 2012-ben megjelent Kínterhes évek című könyve után, amelyben a gyermekkorában átélt háborús traumákat írta meg, a most bemutatott könyvében egy valós személy szenvedéstörténetét vetette papírra.
A pozsonyi könyvbemutatón dr. Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója faggatta a szerzőt művéről, kutatásairól és a meggyilkolt leventék, valamint a további áldozatok emlékhelyének létesítéséről. Molnár Imre a bevezetőjében azt mondta, hogy a sodró, lendületes stílusú alkotást lehetetlen letenni, az olvasót szinte árként viszi a szívfacsaró történet. Teljes mértékben igaza volt, pedig ne számítsunk egy könnyed olvasmányra!
A könyv főhőse valós személy, aki azonban neve elhallgatását kérte, tehát álnéven szerepel a könyvben. Súlyos betegen, halála közeledtével magához hívatta keresztlányát, neki mondta el mindazt, amiről hetven évig hallgatott, hetven évig élt benne a rettenet, ami nem engedte, hogy az átélt borzalmakról beszéljen, még a közvetlen családjának sem.
Szó szerint élete utolsó pillanatában döntött úgy, hogy az átélteket nem viszi magával a sírba. Nevén nevezte a népirtásért, a kivégzésekért felelősöket, élethűen előadta a történéseket. A keresztlánya ezt adta tovább a szerzőnek, így született meg a könyv.
A főhőst, akit a könyv írója Kajaly László névvel illet, fiatal leventeként vitték el Németországba. A komáromi bencés gimnázium diákja két társával Pozsonyon keresztül Drezdába került, ahol még a város szörnyű bombázását is megélték. Majd a háború után annak reményében, hogy végre hazajutnak, Németországon keresztül utaztak az oly nagyon áhított otthon felé. Az út persze kalandos volt, nem egy kéjutazás, de nemcsak ők, a végig együtt maradt három jó barát, hanem minden sorstársuk abban bízott, hogy végre találkozik szeretteivel, végre hazatérnek.
Fotó: Benyák Mária/Felvidék,ma
Ligetfalunál, amikor már csak karnyújtásnyira volt az egykori otthon, az igazoltató bizottság viszont nem a szabad haza felé, hanem a haláltáborba irányította őket. A táborban hamar kiderült, hogy a magyar fiúkra a kollektív bűnösség elve alapján, Beneš döntése nyomán a biztos halál vár, vagy lemészárolják őket, vagy a táborban elharapózott tífusz végez velük.
Ekkor idéződött fel a főhősben a Vöröskeresztnél szolgálatot teljesítő Frank nevű, Vajdaságból Amerikába került majd Németországban szolgáló egyén javaslata, aki azt tanácsolta Kajaly Lászlóéknak, hogy ne haza, hanem Nyugat felé induljanak. „ Uramisten, miért nem hallgattam Frank figyelmeztetésére, hogy otthon sem a csehektől, sem az oroszoktól semmi jóra nem számíthatunk!” – így sóhajtott fel a főhős, miután a ligetfalui táborban rádöbbent, hogy haláltáborba kerültek, ahol naponta vannak kivégzések.
Neki és a vele tartó, csatai származású barátjának fondorlatos módon sikerült a táborból megszökniük, átúszva a Dunán hazajutni Nyárasdra. Miután a családdal tudatta, hogy él, ott sem volt maradása, átszökött Magyarországra, majd onnan kérte visszatérését Csehszlovákiába, családot alapított, lányai születtek, dolgozott, de az átélt eseményeket mélyen elásta magában, azokról soha nem beszélt senkinek, míg végül keresztlányával osztotta meg mindazt, amit aztán Dunajszky Géza rendkívül finom tollal, érzékletesen, de teljesen valósághűen könyvvé formált.
A rendezvény túlnőtte egy könyvbemutató kereteit, mert a beszélgetés során valóságos történelemórában volt részük a résztvevőknek. A most bemutatott könyv írója fáradhatatlan szorgalommal kutatja a ligetfalui haláltábor történetét, ahol Beneš utasítására vérszomjas pribékjei mintegy 120 nő, 72 férfi, 75 gyermek, köztük pár hónapos csecsemők életét oltották ki.
Az áldozatok emlékét ma már négynyelvű emléktábla őrzi, de Dunajszky Gézának eltökélt szándéka, hogy a ligetfalui temetőben emlékművet állíttat az áldozatok tiszteletére. A rendezvényen láthattuk Mag Gyula tervezett munkájának makettjét is.
Nem nehéz megjósolni, hogy Dunajszky Géza új könyve nagy érdeklődésre tarthat majd számot, legszívesebben minden egyes fiatal számára ajánlanám elolvasásra. Emlékezésül, tanulságul, okulásul. Emlékezésül mindazokra, akik ártatlanul szenvedtek, csupán nemzetiségük okán és tanulságul, okulásul, hogy soha ilyesmi már ne történhessen meg!
