Nehéz időket élünk, csaknem az egész évünket a koronavírus árnyékában, aggodalmak, megszorítások és korlátozások közepette töltöttük és mi tagadás, alaposan belefáradtunk, lelkileg és anyagilag egyaránt. Nemcsak a vírus miatt küzdünk a túlélésért, nagyon sokakat egzisztenciálisan tett tönkre ez a helyzet.
Számtalan vállalkozás, ágazat került padlóra, családok jutottak egyik napról a másikra anyagi szükséghelyzetbe, maradtak jövedelem nélkül, állami segítség, támogatás pedig a legtöbb esetben nem érkezett, vagy pedig, képletesen szólva sóra, vízre sem elég. Az ország népe pedig hónapok óta várja, hogy a kormány végre tegye a dolgát, pontosabban azt tegye, amit kell: kormányozzon.
Hozzon okos, megalapozott, értelmes döntéseket, maradjon higgadt és józan, hallgassa meg a hozzáértők véleményét, a bajba jutottak panaszát és cselekedjen, mentse a menthetőt és ne nehezítse meg feleslegesen az amúgy is súlyos helyzetet. Igen, ezt kellene tenni, ezt várhatná el minden polgár, hiszen ezért választotta, ha választotta őket.
Ehelyett fejetlenséget, naponta változó, egymásnak ellentmondó, értelmetlen, hatástalan és kiszámíthatatlan intézkedéseket kap és mindezek mellé egy szánalmas, véget nem érő szappanopera akaratlan és egyre elkeseredettebb szemlélőjévé válik.
Egy politikai, kormányzati szappanoperáé, méghozzá olyan színvonalon, hogy még a valódi szappanoperák szereplői, illetve forgatókönyvírói sem tudnak ennyire kicsinyes, nevetséges, életszerűtlen, erőltetett szituációkat produkálni.
Az ember nem érti, hogy most, amikor mindennél fontosabb lenne a járvány és a gazdasági helyzet okos kezelése, hogy lehet mindezek helyett ilyen nevetséges politikai játszmákat, szánalmas durcáskodásokat, üzengetéseket, vádaskodásokat folytatni, hogy lehet egy kormányfőnek ilyen hisztérikus, intrikus vénkisasszonyként viselkednie. Márpedig ez történik, ezt öntik a fejünkre a médiákon, a közösségi hálón keresztül, kölcsönös vádaskodással, csúsztatásokkal, sértődöttséggel, drámai fordulatokkal fűszerezve, ahelyett, hogy végre azzal foglalkoznának, amivel kellene.
Az a baj, hogy ez az iszapbirkózás már azoknak az energiáját is elvonja a fontos és halaszthatatlan teendőktől, akik esetleg még mutatnának szándékot és némi tehetséget is a cselekvésre. Fel kéne végre ébredni, mert az ország vonata a szakadék felé robog, miközben a masiniszták egyre vitatkoznak!
Eszmélni kellene végre, félretenni a szánalmas vitákat, kicsinyes sérelmeket és tragikomikus üzengetéseket, mert ezt az ország sorsáról döntő emberek egyszerűen nem engedhetik meg maguknak. Aki pedig erre nem képes, annak félre kell állnia és át kell adnia a helyét az arra alkalmasabbaknak, amíg ez még viszonylagos méltósággal megtehető.
