A római katolikus egyház február 2-án üli Jézus templomi bemutatásának ünnepét. A népi hagyomány ezt a napot Gyertyaszentelő Boldogasszony napjaként tartja számon. Szent II. János Pál pápa 1997-ben ezt a napot a megszentelt élet világnapjává nyilvánította.
Farkas Zsolt esperesplébánost kérdeztük az ünnepről: „A megszentelt gyertya Jézus Krisztus jelképeként az egyik legrégebbi szentelmény. A gyertya az emberi természetet jelképezi, a megszentelés pedig a Jézussal, a világ világosságával való találkozás szimbóluma, ami által kiárad az isteni fény.
Gyertyák nélkül elképzelhetetlenek vallásunk szertartásai. Évszázadok óta jelen vannak az oltáron, az ünnepi asztalon, de életünk fordulópontjain, születésnapokon, különleges eseményeken is. Titokzatos módon fejezik ki a szentháromság egységét: lángjuk, kanócuk és viaszuk a három isteni személy összetartozásának metaforái.
Vízkereszt (más néven, Urunk megjelenése, vagy háromkirályok ünnepe) után Krisztus megkeresztelkedésének ünnepével befejeződik a karácsonyi ünnepkör és megkezdődik az évközi időszak és a farsang. Ennek az időszaknak első szakaszában ünnepeljük Urunk bemutatását a jeruzsálemi templomban, népi nyelven Gyertyaszentelő Boldogasszonyt. Arra emlékezünk, hogy Szűz Mária negyven nappal Jézus születése után bemutatta gyermekét a jeruzsálemi templomban. A szokásnak megfelelően a szülők, Mária és József áldozatként két gerlicét vagy galambfiókát ajánlottak fel, és az Úrnak szentelték az elsőszülött fiút. A mózesi törvény szerint előírt áldozat fölajánlásakor jelen volt Anna és Simeon is, aki a nemzeteket megvilágosító világosságnak nevezte Jézust. Az agg Simeon és Anna prófétaasszony felismerik Isten küldöttét a gyermekben, akik a Szentlélek ösztönzését követve lettek tanúi Isten ígérete beteljesedésének.”
A kérdésre, hogy mit jelentett az ünnep eleinknek és mit jelent a mai ember számára, és miként kapcsolódik eggyé a vallási ünnep és a népi hagyomány, Zsolt atya így válaszolt:
„A gyertya a mai ember számára már nem sok mindent jelent. Sokkal inkább dísz, sokak számára hangulatfény. A régi ember számára az élet mindennapjaihoz tartozó fontos használati eszközként és még fontosabb szakrális tárgyként szolgált.
Valamikor az egyházi ünnepek teljesen összefonódtak a népi hagyomány szokásaival és fordítva. A mindennapi élet szerves része volt a hit, nem pedig magánügy, amit a mai nyugati világszemlélet próbál elterjeszteni, építve az előző rendszer igyekezetére, mely teljes mértékben ki akarta zárni Istent az emberek életéből. Többek között ennek hatására és az ismeretek hiánya miatt sok helyen megváltozott az ünnepek szokásrendszere, vagy teljesen hanyatlani kezdtek az egyes ünnepek külső megünneplési formái. Ha nem ismerjük a jelképek, szokások jelentését és üzenetét, nem is fogjuk lényegesnek tartani azok megtartását, ünneplését. Ennek ellenére az ember mindig vágyakozott a természetfeletti után. Más, idegen jelképeket, szokásokat vesz fel, melyeknek nem ismeri a pontos jelentését és nem a mi kultúránkból, hitvilágunkból erednek. Ismerjük meg inkább a mi ősi szokásainkat és azok jelentését. Ezeket nem kell újra megalkotnunk, hanem újra fel kell fedeznünk.
A magyar paraszti hagyományban a szentelt gyertya a bölcsőtől a koporsóig elkísérte az embert, keresztelésig az újszülött mellett világított, amikor a fiatal anya először ment templomba, szintén gyertyát vitt a kezében, gyertyát égettek a súlyos beteg mellett, az Úr Jézust jelképező szentelt gyertyát adtak a haldokló kezébe, hogy az ördög ne tudjon rajta győzedelmeskedni. A szentelt gyertyát a sublótban, ládafiában tartották, vagy szalaggal átkötve a falra helyezték, és a gyertyaszentelőkor megáldott gyertyát gyújtották meg vihar, mennydörgés, árvizek vagy más természeti csapás idején, és ennek a Krisztust jelképező gyertyának a fényénél imádkoztak Istenhez segítségért. A gyertya meggyújtása Jézus jelenlétét jelentette, aki soha nem hagyja el az ő népét, mint jó pásztor oltalmazza az ő nyáját. A gyertya semmit sem veszít lángja erejéből, miközben meggyújt egy másikat. Ezért jelképe Krisztusnak, aki irántunk való végtelen szeretetéből életét adta értünk.
Farkas Zsolt plébános, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén 2020-ban (Fotó: Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
Egy 1494-ből származó feljegyzés szerint királyaink ezen az ünnepen gyertyákat adományoztak a szentmisén megjelent főpapoknak és a világi országnagyoknak. A megáldott gyertyákat az ünnepélyt végző pap kezéből térdhajtással vehette át a nép és körmenetben dicsőíthették a Világ Világosságát, Krisztust és az édesanyját, a Boldogságos Szűz Máriát.”
1997-ben kibővült, gazdagodott ez az ünnep. Erről Zsolt atya így vall: „Szent II. János Pál pápa 1997-ben nyilvánította február 2-át, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét a megszentelt élet világnapjává. Ezzel a Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe új üzenetet kapott. Azóta ezen a napon az egyház azt a mintegy egymillió férfit és nőt is ünnepli, akik a megszentelt életet élnek.
Az ünnep célja nem más, mint hálát adni Istennek a megszentelt élet ajándékaiért, előmozdítani a hívek körében ennek az életformának az ismeretét és szeretetét, valamint lehetőséget adni a megszentelt életet élőknek, hogy tudatosuljon bennük életük szépsége és azok a csodák, amelyeket az Úr bennük és általuk művel az egyház és a világ javára.”
Őseink életének fontos része volt minden szentelmény, így a szenteltvíz mellett a megszentelt gyertya. Biztonságot nyújtott számukra, erősítette hitüket és a Teremtővel való kapcsolatukat. Ezért alkalmazták és hittek annak erejében. Az ünnepkörökhöz tartozó szokásokat évszázadokon át őrizték és továbbadták. A népi hagyományok gyűjtésében olvashatunk népi szokásokról, melyek egyházi ünnepekhez kapcsolódnak. Ezek nyomán ismerjük azt a szokást, amikor a szentelt gyertyát a bejárati kilincsre helyezték, azt jelképezve, hogy békesség legyen a házban. A gyümölcsfákat is megveregették a szentelménnyel, hogy bőven teremjenek. Mindenszentek napján, halottak napján, és más nagyobb ünnepen, húsvétkor, karácsonykor szintén meggyújtották. Egyes tájegységeken az épülő ház falába, védelmi céllal falaztak szentelt gyertyát.
Időjóslás is kötődik az ünnephez. Ha ezen a napon jó idő van, akkor későn tavaszodik. „Inkább farkas ordítson be az ablakon, minthogy kisüssön a nap!” – mondogatták eleink. A néphiedelem szerint ezen a napon a medve kijön a barlangjából, és ha meglátja az árnyékát, vagyis szép, napos idő van, megijed tőle, és visszamegy aludni, amiből arra következtettek, hogy újra hideg lesz. Ha viszont nincs árnyéka, akkor kint marad, mert tudja, hogy ez a tél utolsó próbálkozása és hamarosan enyhül az idő.
A Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepét a vírus okozta zárlat miatt országunkban most csak az online térben élheti át a hívő közösség. A feloldások után papjaink, így Zsolt atya is, utólag végzi el a szertartást, és megáldja, megszenteli a gyertyákat, amelyek majd a liturgiákat szolgálják, és azokat, melyeket a hívek visznek ebből a célból a templomba, hogy majd otthonaikban világítsanak.
Végezetül Zsolt atya így üzen az ünnep kapcsán: „Miként az ókeresztény korban a katakombák mélyén, a gyertya a mi számunkra is Krisztust jelképezi. A mai világban nekünk is gyertyává kell válnunk. Ahogyan a gyertya önmagát emészti fel, miközben világít és melegít, vagy továbbadja a fényét, nekünk is így kell élnünk embertársaink körében. Istentől kapott fényünkkel, a tőle kapott talentumainkkal nekünk is világítanunk kell!”
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
