Kegyelmi ellenpontok – felemelő kontrapunktok
Karinthy Frigyes: Előszó című versében kéri-panaszolja: „Emeljetek fel, szólni, látni, élni,/
Itt lent a porban nem tudok beszélni”. Ma, Kantate vasárnapján, sok század lelki rendje szerint ezt üzeni világszerte Isten népének a zsoltáros: „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodadolgokat cselekedett” (Zsolt 98,1).
Micsoda ellenpontozás az Ige minden lenti panasszal, „nem tudok”-kal szemben! Énekelni, beszélni, élni lenn, nagy mélységekben és megaláztatásokban is lehet felemelten és felemelően. Az Ige szerint és milliónyi Istenre figyelő élet sok századnyi tapasztalata szerint: aki észreveszi, meglátja a Biblia lelki idegenvezetésével, a Szentlélek útikönyvében, a Bibliában, s az onnan nyert hitbeli látás fókuszán át a saját életében, hogy az Úr csodadolgokat cselekedett, az már feloldotta önmagában a Karinthy vers fájó levertségét.
Nem emberek emelnek fel, nem emberek tanítanak meg szólni, látni, élni lenn és fenn, hanem első renden Isten, az emberlét és az emberi életek megalkotója, a személyes Creator Cordis, szívünk Teremtője, földi és örök sorsunk Gondviselője, és Jézus Krisztus, földrevert vagy önként földre kényszerített sorsunk Megváltója, megváltoztatója, megigazítója, felemelője.
A hit és csak egyedül a hit (sola fide) képes arra, hogy szembeénekelje az élet himnuszát, szólóját, zsoltárát az abszurd vagy lehetetlennek tűnő történelmi, nemzeti, családi, szomszédsági lefele erőkkel, nyomásokkal, hatásokkal szemben. A körülmények hatásával szembehelyezve az igazi és örök éltető Hatalom, a Mindenható Isten körülményeket átalakító, innovatív kegyelmét. Mennyi nyomorúság, életfeladás származott az „itt lenn a porban nem tudok beszélni” önsajnáló vagy könyörgő, meg nem hallgatott attitűdjéből. A „fele-baráti” süketségből? Elfordulásból?
Sirámok közben felfele kapaszkodó bizalommal
Sorolni is képtelenség, hányan voltak az ezredévek alatt, akik az Ószövetség zsoltáros éneklésével ajkukon, szívükben mentek szembe a végzetesnek tűnő helyzetekkel! Elég csak az újszövetségi Zsidókhoz írt levél 11. fejezetét fellapozni, hogy a hit példaképeit pár perc alatt magunk elé idézzük a világ teremtése óta. Vagy Mózes gyönyörű hálaadó énekét a 2Mózes 15-ben újra olvasni. Tegyük meg!
Azonnal történelmi cáfolatok garmadája lép színre lelkünkben. Egyben gyönyörű sola fide, hit általi bizonyságtételek, ellenénekek sodrását érezzük meg, hiszen bizony-bizony még a porban is lehet énekelni.
Akinek nem üres a szíve, vagy a lelkében nem porolódott be a hit érzékeny radarja, s nem telt meg szája napjaink káromlásának, gyűlöletbeszédének homokjával – másképpen fogalmazva: aki meg akarja és meg tudja rázni magát, hogy az ürességet, a port, a mindent átjáró sivatagi szennyszó-homokot kirázza magából, az át fogja tudni érezni az ősi zsoltárt. Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodadolgokat cselekedett!
Csodadolgok néhány cseppjében az egész tenger
Csak néhány biblián kívüli csodadolog. Csanádi Imre írta: „Ország lappangott itt, mikor nem vala ország.” – Illyés Gyula kérdezte: „Hiszed, hogy volna olyan-amilyen magyarság, ha nincs – Kálvin?” Amikor „sár-alkotmány” templomainkban nehéz századokban „hatalmas szóval” prédikáltak „toprongyos prédikátorok”, a magyar lenntiség elviselésére és hordozására tanító, vigasztaló prófétái, papjai az Úrnak.
Isten csodatetteinek tanúi és megvalósítói ők. Vagy zoomoljunk közelebbre az időben! Amikor áldott emlékezetű erdélyi református püspökünk, Csiha Kálmán a Securitate hatalmi játszmája miatt a Duna-deltában töltötte kálvinista hitéért, vasárnapi iskolai gyermekmissziók boldog csapatai miatt a megtorlás éveit, s amikor fekélyes lábbal és gyomorral a mínusz 30 fokban csontig fagyva vonszolta magát a nyomorúságos fészer-szállás felé, egy román egyenruhába öltözött kiskatona ezt dúdolta szívére: „Az áldott orvos közeleg, A drága főpap, Jézus”.
Íme, Isten csodatette! Említhetem az 1930-as évek délvidéki paraszt prófétanőjét, a vers-, és énekíró Borkó Juliannát, akit karácsonykor emelt fel a lentből, lelki és testi összetörettetésből Jézus. Így lett a maga egyszerűségében kristálytiszta lelkű énekese Isten csodatetteinek! És a vele rokonlelkű, de magas társadalmi helyről, jeruzsálemi evangélikus püspökcsaládból származó, ám a messzi észtföldi lapályon élt protestáns őseit szívében hordozó, az Úrnak csodadolgairól énekelő Dóra Rappardot említem felemelő énekével: „Támasz nincs velem – csak a kegyelem”?
És hány lelkésztestvérem énekelt az Úrnak boldog szívvel, miközben vitte az evangéliumot néhány családnak gyalog, kerékpáron, motorbiciklin az egykésedő vagy elgyermektelenedő Baranyában. Vagy 1956 után áruló „békepapok” hazugságai nyomán 24 órás paranccsal kilakoltatva Csepelről vidékre, csak azért, mert a forradalomban a csepeli munkásokat élelmiszerrel, gyógyszerrel segélyezte a csepeli református parókia udvarára beparkolt vöröskeresztes segélyszállítmányokról Ágai László tiszteletes úr?
És családjával, négy gyermekével egy hamis feljelentő szó miatt, de panaszszó nélkül távoznia kellett Veresegyházra, ahol az ottani néppel évtizedeken át láttatta a csodadolgokat művelő Isten nagy tetteit és épített élő gyülekezetet. Vagy említsem a gondolkodásában vele testvér dr. Papp Vilmost, aki fogadta Bajánsenyére telepítve parókiáján az üldözött egyházról Negyven prédikátoros regényét tervező Moldova Györgyöt kosztra-kvártélyra és történelmi leckékre? Láthatatlan társszerzőként?!
Az pedig az üldözött francia hugenotta pusztai egyház (Église du désert) magyar megfelelője volt, hogy Gulyás Lajos levéli, felvidéki rokonságú lelkésztestvérünket a hatalmat kiszolgáló református püspök lelketlen fejbólintással halálos ítéletre adott a mosonmagyaróvári óvó-testvéri szóért.
Mi mindent kellene még felemlíteni, hogy ellenpontozzuk a költői panaszlást azok hitvalló szavával, akik nem ismerték a lenn tehetetlenségét, mert megismerték, hitték, vallották ott lenn is: „Hatalmas dolgot tett velünk az ÚR, ezért örvendezünk” (Zsolt 126,3).
Soha ne félj az ismeretlen jövőtől
Micsoda kegyelem, hogy sokan, számolatlanul sokan megkapták a csodadolgokat meglátó hit képességét. Megújult szemeket, amelyekkel látták és láttatták a mélységekben is Úr és cselekvő Isten jelenlétét.
Így van és lesz ez a digitális korban is. Algoritmusok, Mesterséges Intelligencia, hatalmi káosz és gyógyító ígéretek megvalósulására várás közben jó tudnunk, hinnünk: csodadolgokat tesz velünk Istenünk, mert Ő csodatetteiben is kifogyhatatlan, emberszerető, emberboldogító, üdvözítő Úr!
A sok küzdelmet Krisztussal megküzdött kortanúval mondjuk: „Soha ne félj az ismeretlen jövőt egy jól ismert Istenre bízni” (Corrie ten Boom). Nem félünk, mert láttuk, látjuk csodatetteit, szabadításait, amint minden név fölötti neve is ígéri: Jézus=Jehosua=Szabadító, Aki mindig velünk. Ezért lenn és fenn is tudunk, szeretünk, akarunk Néki szólni, élni, énekelni.
BL/Felvidék.ma
