Minden túlzás nélkül állíthatjuk, hogy fogytán a türelmünk, hiszen idestova egy éve élünk korlátozások és állandó veszélyeztetettség közepette. A kormány úgy tekint ránk, mint engedetlen gyerekekre, akik nem hajlandóak hallgatni a jó szóra, nem tartják be a rendelkezéseket, ezért újabb és újabb szigorításokkal kell fegyelmezni őket.
Immár szó szerint végeláthatatlan szobafogságra ítéltettünk, egyre kevesebb dolgot szabad, illetve szinte semmit sem szabad, és a kormány oltási bénázását és a folyamatos tesztelési rögeszmét látva ez még mindig nem minden, lesz ennél rosszabb is. Már a járás határát sem léphetjük át, a természetbe sem mehetünk, s a kormánykommunikáció szerint ezt csak magunknak köszönhetjük, mert felelőtlenek vagyunk.
Közben pedig a szabálykövető polgárok zöme, mert minden ellenkező híresztelés ellenére azért ilyenek is vannak, s merem állítani, hogy ők vannak többségben, értetlenül tapasztalja, hogy ismét csak vannak egyenlőbbek.
Míg az egyik oldalon azt tervezték – bár győzött a józan ész, de ki tudja meddig – hogy az ingázóknak a határátlépéshez 72 óránál nem régebbi tesztre lesz szükségük, ami a gyakorlatban annyit jelentett volna, hogy három munkában töltött nap után ki kellett volna venniük egy nap szabadságot, hogy beálljanak a sorba tesztelésre, addig mások vígan utazhatnak külföldre, no nem a szomszédos országokba, hanem távoli egzotikus tájakra, példának okáért Dubajba, Bugár és Kočner félreeső találkahelyére, a Maldív-szigetekre, Zanzibárba, gyakorlatilag bárhová.
Mintha a vírus és immár lassan követhetetlen mutánsai maximum a szomszédos ország gyártósorai mellett terjednének, ahová a határ mellett lakók itteni munkalehetőség híján ingázni kénytelenek, az egzotikus üdülőhelyeket viszont tisztelettudóan elkerülnék,
mondván, ne zavarjuk a felsőbb körök megérdemelt pihenését. Míg az ingázót a szlovák–magyar határon naponta kétszer is ellenőrzik, addig az úri kikapcsolódásra vágyók a határon meglobogtatva a repülőjegyet, a bécsi reptéren keresztül mintegy varázsütésre meseországban találják magukat. Hogy aztán az úti élmények és ajándéktárgyak mellé esetleg egy jóféle vírusmutációt is hoznak magukkal, ugyan kit érdekel, majd az itthon maradt, nagy össznépi karanténba zárt istenadta nép megfizeti az árát, mert ez ugyebár így van rendjén.
Mint ahogy az is rendjén van, hogy a korrupcióellenességet és az átláthatóságot zászlajára tűző és azt fennen lobogtató kormányfőnk papíron semmilyen vagyonnal nem rendelkezik, mert mindent átruházott Pavlinkájára, s a neje vagyonáról pedig semmilyen információval nem szolgál, vagy az is, hogy a plágiumbotrányba keveredett kormányfő, ahogyan a házelnök és az oktatásügyi tárca vezetője is boldog diplomatulajdonosok maradtak.
Mert ők megérdemlik, ahogyan az ország népe is megérdemli ezt a díszes társaságot. Ha szó nélkül tűri, bizonyára meg is felel neki.
(NZS/Felvidék.ma)
