A prágai Chodov városrészben egy aggok otthonában 96 éves korában, december 8-án békésen rosszabb létre szenderült az egykori kommunista ügyész, Karel Vaš jogász.
Vas Károly akár tisztességes ember is lehetett volna, de életét másképp rongálta. Sajnos, másokét is!
Mindig érdekeltek az ilyen ördögi életutak, életstratégiák. Mi játszódhatott le egy ilyen jellemtelen ember agyában? Miképpen magyarázta önmaga előtt tetteit? Végülis valamilyen módon igazolnia kellett magát, ha a tükörbe akart nézni. Tíz éve a tévékamerába azt nyilatkozta szemrebbenés nélkül, mindig a haladás oldalán állt és tisztességes ember volt. Valóban?
Karel Vaš jogász 1916. március 16-án született Ungvárott, magyar zsidó családban. Később is magyarnak vallotta magát. Egy ideig. Tizenhét évesen belépett a kommunista pártba. A politikai események az ezt követő másfél évtizedben azután gyors egymásutánban zajlottak.
Az első bécsi döntés után Vaš szülővárosa visszakerült, 1939. március közepén a Magyar Királyság visszafoglalta Kárpátalja nagyobbik, északi felét. Így határos lett ismét Lengyelországgal. Ez a lengyelek számára élet-halál kérdése lett nemsokára, mert a két totalitárius hatalom a Molotov-Rubbentrop-paktum következtében egymás között felosztották és a lengyelek Magyarországra tudtak menekülni, ahol tárt karokkal fogadták őket. Magyarország még ez év szeptember 17-én 150 km-en határos lett a Szovjetunióval. Ennek az ott élő pravoszlávok, kommunisták és ukránok örültek.
A rongyos orosz katonák által kidöntött feszületek híre gyorsan terjedt és nem tett jó benyomást. Mégis sokan a Szovjetunióba szöktek. Igaz, ügynökök is érkeztek, akik azzal csábították a fiatalokat, ingyen tanulhatnak és szerezhetnek diplomát.
A kommunisták röplapokat terjesztettek, biztatva a lakosságot, fogjon fegyvert a magyar államhatalom ellen, mert rövidesen a Szovjetunió lesz az új hazájuk. (Hát ez a jóslat bejött. Mindenki kárára.)
Magyar adatok szerint, vagy 20-30.000-en szöktek át a jobb élet reményében és azért, hogy elkerüljék a katonai behívót. Zömük kényszermunkatáborba került. Határsértésért és kémkedésért ítélték el őket. Kevesen élték ezt túl. Egy kis részüket visszaküldték, hogy kémkedjenek, vagy szabotázsakciókat hajtsanak végre, a szerencsésebbeket kiutasították. Rendszerint rühesen, nagyon leromlott testi-fizikai állapotban tértek vissza. Az iskolákat járva, elmesélték tapasztalataikat.
Vaš is átszökött a határon a “Munkásparadicsomba”. A szokásos tortúra várt rá. Letartóztatták és három év kényszermunkára ítélték a Gulágon. 18 hónap után 35 kilóra fogyott. De nem okult belőle. A fanatikus hívőkre ez úgy látszik nincs hatással. Belépett a Szovjetunióban formálódó opportunista Ludvík Svoboda vezette csehszlovák hadseregbe és megkezdte együttműködését a szovjet titkosszolgálattal, az NKVD-vel. Lehet, ez a számára gyümölcsöző kapcsolat már a lágerben elkezdődött. Ha ennek a bűnszervezetnek a nevét az emberek meghallották, remegés és fogvacogás vett erőt rajtuk.
1945 után Bedřich Reicinnek, az elhárítás (OBZ) parancsnokának lett a helyettese. Főnöke a belső elhárítást felügyelte, Vaš a külsőt. Rokon lelkek lehettek. Reicin tábornok Friedrich Reinzingerként látta meg a napvilágot. Az Adolf Eichmann alapította Zsidók Kitelepítési Központja (Zentralstelle für jüdische Auswanderung) révén került 1940-ben a Szovjetunióba. Ezt a nácik és sztálinisták rövid ideig tartó együttműködése tette lehetővé. Egyből NKVD-ügynök lett. Lágerbe a titkosszolgálat informátoraként jutott. Az internált csehszlovák tisztekről kellett jelentenie. 1942-ben a formálódó csehszlovák egységhez került. 1952-ben hamis vádak alapján elítélték és kivégezték, de előtte még módjában állt megtapasztalni saját magán azokat az embertelen módszereket, melyeket ő is gátlástalanul alkalmazott.
A kommunista hatalomátvétel után (1948), amikor az ilyen lelkiismeretlen emberek kora köszöntött rank, Vaš a prágai Legfelsőbb Katonai Ügyészség ügyészeként, majd a prágai Állami Bíróság vizsgálóbírájaként járult hozzá jelentős módon Heliodor Píka tábornok halálos ítéletéhez. Vaš Píka iratai közé olyan hamis dokumentumot csempészett, mely szerint, a tábornok együttműködött az angol titkosszolgálattal. Ez a hidegháború korszakában, amikor az egykori szövetségesek már ellenségek voltak, bizony halálos bűnnek számított. A szovjet tanácsadók utasításai szerint vezette a tárgyalást Píka ellen, akit végül kivégeztek (1949). A szovjetek ugyan ködösítettek, de érdekükben állt Píka elhallgattatása, mivel ha sikerült volna Nyugatra távoznia, akkor értékes információkat adhatott volna át a szemben álló félnek.
A tábornokot 1968-ban teljes mértékben rehabilitálták. Vaš az akkori tárgyalás alkalmával közismert pimaszságát félre tette és sok dologra “nem emlékezett”, annak ellenére, hogy a rendelkezésre álló dokumentáció, pl. az ügyészi tevékenységi napló egyértelművé tette dicstelen és halált osztó szerepét. Megállapítást nyert, manipulálta a rendelkezésre álló bizonyító anyagot a vádlott rovására, a mentő tanúk meghallgatását nem engedélyezte azzal, hogy azok lényeges információkkal nem szolgálhatnak. A kihallgatási jegyzőkönyveket úgy íratta, hogy az hátrányos legyen a vádlott számára. Píka eleinte késhegyre menő vitát folytatott egy-egy kifejezés miatt, de azután belefáradt és aláírt mindent, amit elé tettek, remélve, a bíróság előtt kifejtheti ezzel kapcsolatos álláspontját.
A rendszerváltás után Vašt Píka haláláért felelősségre vonták. Hét évre ítélték, de a fellebbviteli bíróság felmentette arra való hivatkozással, az ügy elévült. Vaš bűnösségét tagadta és az ezzel kapcsolatos eljárást meghurcoltatásnak bélyegezte. Szerinte a tábornok megérdemelte a halált, mivel katonai árulást követett el. Vaš „Esetében nem arról volt szó, hogy meg volt-e győződve az elítéltek bűntelenségéről vagy bűnösségéről, számára az volt a fontos, hogy ez pártfeladat és ennek rendelt alá mindent.” – magyarázta Petr Blažek történész. A felmentés után jelentette ki magabiztosan és cinikusan: “Semmit nem sajnálok. Az élet, amelyet éltem példa lehet a fiatalok számára, akik nem élték meg a nácizmust és kommunizmust. Legyetek olyan tisztességesek, dolgosak, mint amilyen én voltam.”
1949-ben a prágai Legfelsőbb Katonai Bíróság tanácselnökeként sem maradhatott posztján hírhedt arroganciája miatt. Karel Matoušek alezredes, „a népi demokratikus rendszer megbízható és odaadó híve“, akinek elnöklete alatt ítélték halálra Píkát, a Legfelsőbb Katonai Bíróságnak benyújtott panaszában Vašt a következő módon jellemezte: számára minden vádlott a priori bitang, nem ismeri el és korlátozza védelmüket, nem alkalmazza a jog mérséklő eszközeit, sem a feltételes szabadságvesztés jótéteményét. Akkoriban valóban nagy úr volt. Hatalma csúcsán azt hirdette, bárkit elítéltethet bármilyen paragrafus alapján és senki sem bizonyítja rá, hogy helytelen ítélet született.
További bűncselekmények vetettek árnyékot rá. Többek között a belga Emil de Backer meggyilkolása és a nyugati hadseregekben szolgált csehszlovák katonák elleni koncepciós perek szervezése. Az ellenállási mozgalom hősei ellen indíttatott eljárásokat mondvacsinált és hamisított dokumentumok alapján. 1948-ban de Backert kémkedéssel vádolták. A bíróság fölmentette bizonyítékok hiányában. Ám Vaš nem óhajtotta, hogy szabadlábra kerüljön, mert akkor kiderülhetett volna, az áldozatot megkínozták. Ügyészként parancsba adta, a belga tisztet “menekülés közben” lőjék le.
Több tucat koncepciós ítélet alapján történt törvénytelen kivégzés és emberéletek megnyomorításáért, rács mögé juttatásáért nyomhatta volna a lelkiismeret, ha rendelkezett volna vele. De a kommunisták másfajta fából faragott, “különleges” emberek! Sokuknak soha sem volt lelkiismerete, a bűnbánatot, vezeklést sem ismerték. Egyike volt azoknak, akik a legkisebb kétség nélkül kiszolgálták az emberevő Vörös Molochot. Vaš számos esetben tett javaslatot halálbüntetésre. Összességében vagy 20 embert juttatott bitófára. A politikai foglyok egymás közt “hóhérbírónak” hívták. Később – paradox, ám jellemző módon – ő is a kommunista “(i)gazságszolgáltaltás” áldozata lett. Hazaárulásért, kémkedésért és gyilkosságért (de Backer) két év vizsgálati fogság után életfogytiglani börtönre ítélték, amit később 25 évre mérsékeltek, de csak négy évet töltött rács mögött. A gyilkosság vádját ejtették. Ezt ő a kommunista próbájaként fogta föl. Büszke volt rá, hogy azt kiállta. 1956-ban rehabilitálták és azután hivatalnokként és újságíróként dolgozott.
Mi lehetett élete, cselekedetei mozgatórúgója? „Karel Vaš és az ideálok? Ne tévelyegjen – ilyenekkel soha nem rendelkezett. Egyetlen bálványa a hatalom volt. És hogy rendelkezzen vele, soha ne kerüljön ínségbe, bármire képes volt.” – mondta róla Mikuláš Kroupa, a Post Bellum egyesület elnöke. – “Ritkán látni ilyen meredek utat a hatalom csúcsaira és az azzal való visszaélést saját önös haszon érdekében, úgy ahogy ez Vašnak sikerült.”
„Karel Vaš három doktorátussal rendelkező karizmatikus személy volt – jellemezte őt Pavel Paleček történész -, aki bárkiből öt percen belül hülyét, hazaárulót vagy ügynököt faragott. Nem volt verőember, habár saját kezűleg is megkínzott embereket. Az embertelen szörnyűséget vonzóvá és széppé varázsolta.” Alezredes volt, jogi és filozófiai doktorátust szerzett. A műveltség nem véd meg a torz alkattal szemben.
Nem ő az egyedüli, aki a 50-es években embereket küldött a halálba, vagy tette tönkre családjuk életét. Sokuknak sikerült a földi igazságszolgáltatást elkerülniük. Legtöbbjük már az Égi Bíró előtt áll és megfellebbezhetetlen ítéletben lesz részük. A kommunista korszak áldozatainak csak az fáj, hogy Vašt nem találta a bíróság bűnösnek. Pedig ez lett volna a fontos számukra, nem az, hogy rács mögé kerül-e. Sokakban megrendült a jogállamiságba vetett hite.
Karel Vašsal nem távozik az utolsó kommunista bűnöző. Sokan élnek még, de a média csak akkor ír róluk, ha befejezték földi pályafutásukat. Tény viszont, Vaš egyik legmarkánsabb alakja volt torz korának, mely szimbolizálja Csehszlovákia rémtörténetét.
Balassa Zoltán
