Idősebb Kodolányi János, Kossuth-díjas magyar író, újságíró, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb regényírója, világirodalmi rangú epikus, a Budapest melletti Telki községben született 1899. március 13-án, és 1969. augusztus 10-én Budapesten, 70 éves korában távozott a földi életből.
Könyvei évek óta nagy példányszámban jelennek meg, szerepe ezzel együtt is vitatott. A mai irodalmi és közéletben és közoktatásban jelentőségéhez képest méltatlanul kevéssé elismert, de az irodalmi és közélet más berkeiben és a szélesebb közönség körében ugyanakkor évtizedek óta töretlenül népszerű, sőt újabban Várkonyi Nándor íróval, kultúrtörténésszel és Hamvas Bélával együtt – elsősorban Jókai Anna írónő elnevezése nyomán – „a nagy triász” néven emlegetve, mint „szellemi iránytű”, meghatározó jelentőséggel bír.
Munkássága valamennyi irodalmi műnemre kiterjedt, így a líra, a dráma, az epika műfajára, s ezen belül a novella, a regény, és az esszé is megtalálható művei között.
Életének inkább késői szakaszában regényíróként nemcsak a magyar, hanem a világirodalom nagyjai sorába is beírta magát, műveit több nyelvre is lefordították.
Az archaikus korok felé fordulva az emberiség nagy mítoszait teremtette újjá regényeiben, felidézte Mózest Az égő csipkebokor, a vízözönt a Vízöntő, és Jézus alakját az Én vagyok című regényeiben. Az ókori mitológiát, a Gilgames-mondát az Új ég és új föld regényében dolgozza fel.
Életében az Én vagyok című munkájának csak a betéttörténete jelenhetett meg Jehuda bar Simon emlékiratai címmel 1957-ben a Magvető Könyvkiadónál, a történet egésze csak három évvel az író halála után, 1972-ben látott napvilágot, szintén a Magvetőnél. Ám ez cenzúrázott változat volt, mert jelentős részek kimaradtak a kéziratból. A teljes szöveg csupán 2002-ben, a Szent István Társulat életműkiadásának részeként került az olvasók elé.
A magyar történelemben a tatárjárás körüli időszakról ír a Boldog Margit, a Julianus barát és A vas fiai című regényeiben, melyekkel jelentős közönségsikert aratott, és a szakma is elismerte. 1937-ben Baumgarten-díjat kapott, 1939-ben a Belvárosi Színház bemutatta a Földindulás és a Végrendelet című drámáit, ezek honoráriumából vásárolt nyaralót Balatonkarattyán.
1941–1944 között írt regényciklusának darabjai az Istenek és a Holdvilág völgye, valamint az Ojbarsz futása – mely csak töredékben maradt meg, mert a kézirat jelentős része megsemmisült a második világháború idején – a magyar honfoglalás és az államalapítás közti 10. századba vezeti vissza az olvasót. Témája a nyugat-európai műveltség és az ősi, keleti kultúra találkozása, a világképek ütköztetésének bemutatása.
Az Istenek és a Holdvilág völgye közös kötetben Pogány tüzek címen jelent meg 1968-ban, a töredékes Ojbarsz futása 1996-ban látott napvilágot.
Életművéből kitűnik nemcsak a globális, hanem a lokális problémák iránti érzékenysége, ami a puszta szavakon túl tettekben is megnyilvánult. Emiatt nehéz is lenne a mai politikai szakfogalmak közé beskatulyázni, mert a magyarság, mint nemzet sorsa iránt érzett aggódás, a világpolitikai helyzet mérlegelése a jobb-, a szociális problémák iránti érzékenység pedig a baloldalra is el-elsodorták. Tehetségét nemcsak barátai, munkatársai, hanem „nehéz”, konfrontatív, hevesen vitázó természete miatt időlegesen vagy véglegesen szerzett politikai és irodalmi ellenfelei többsége, mint például Babits Mihály, Fábry Zoltán is elismerte.
A mítoszregényekkel párhuzamosan írta önéletrajzi jellegű, Boldog békeidők című regényét, melynek története 1904 nyarán játszódik, az Osztrák–Magyar Monarchia egyik dél-dunántúli falujában, Pécsváradon, középpontjában a fiatal erdész és felesége házassági válságával és ennek következményeivel.
„Kodolányi utóélete szempontjából talán legproblematikusabb politikai, világnézeti besorolhatatlansága. Másfelől ez szellemi függetlenségét bizonyíthatja: a különféle eszmékből kiválasztotta és egybeolvasztotta azokat az elemeket, amelyekkel azonosulni tudott. Mára a korabeli személyes és ideológiai ellentétek, előítélek elvesztették jelentőségüket, ideje új nézőpontból közelíteni alakjához és írásaihoz” – írta róla Sulyok Bernadett irodalmi muzeológus, irodalomtörténész.
Kodolányi János feleségével, Csőszi Matilddal 48 évig élt házasságban, Budapesten. 1922-ben született János fiuk, aki néprajzkutató, muzeológus volt, 1923-ban pedig Júlia lányuk, aki az Apám című regényében állít emléket édesapjának, mely írói és művészi jellemrajza Kodolányi Jánosnak, családjának és kortársainak.
Az író cukorbetegsége és szívbetegsége következtében halt meg. Temetésén, 1969. augusztus 18-án, a Farkasréti temetőben Veres Péter búcsúztatta. 1990-ben posztumusz Kossuth-díjjal, 1999-ben Magyar Örökség díjjal tüntették ki. Nevét iskolák, egyetemek, intézmények viselik.
-
- Kodolányi és felesége síremléke, Somogyi Tamás alkotása (Fotó: Wikipédia)
-
- Kodolányi János sírja a Farkasréti temetőben (Fotó: Wikipédia)
Forrás: qutepark.hu, dia.hu, moly.hu
(Berényi Kornélia/Felvidék.ma)
