Régóta várt pillanat érkezett el október első napjaiban: megjelentek az első kétnyelvű közúti táblák Nyitra megye területén – ez a lépés újabb mérföldköve a felvidéki magyar közösség nyelvi jogai érvényesítésének.
Bár két évvel ezelőtt Perbetén felállították Nyitra megye első ilyen jellegű kétnyelvű közúti tábláját, de azt a közlekedésrendészet utólag kifogásolta, így még nem zárult le a jogi útvesztő.
A most Farnadnál kihelyezett útjelző – a II/588-as út kereszteződésében – nemcsak egy fémlemez oszlopon, hanem egy közösség hosszú küzdelmének szimbóluma is.
A következő hetekben további 26 tábla kihelyezése várható, ezek közül tizenhárom a Lévai járás területén kap helyet, többek között Nagyölveden és Máláson is.
„Hosszú előkészítés, régóta folyó egyeztetés, valamint hosszadalmas bürokratikus folyamat után végre megjelentek az első kétnyelvű útjelző táblák Nyitra megye területén, melyek már megfelelnek minden kritériumnak és minden engedéllyel rendelkeznek”
– nyilatkozta Csenger Tibor, Nyitra megye alispánja, aki az ügy egyik fő mozgatórugója volt. Mint mondta, a hónap folyamán olyan településeken is megjelennek a táblák, mint Szőgyén, Köbölkút, Búcs vagy Dunamocs.
- Fotó: Farkas Attila
- Fotó: Farkas Attila
- Fotó: Farkas Attila
A tervek szerint az összes tábla kihelyezése után egy részletes sajtótájékoztatón is ismertetik a projekt hátterét és folytatását.
„Régóta vártunk rá, de így október elejére csak megérkeztek az első fecskék a megyénkbe és a járásunkba is!”
–tette hozzá Csenger.
„Tudjuk, vannak ennél fontosabb ügyek is. Ez egy szimbolikus jelentőségű lépés, de épp ez mutatja meg otthonunk egyenértékűségét. A kétnyelvűség nemcsak jog, hanem üzenet is: hogy mi, magyarok is itt vagyunk, és itthon vagyunk”
– tette hozzá.
- Fotó: Orosz Örs
- Fotó: Orosz Örs
A vizuális kétnyelvűségnek számos pozitív példája látható Nyugat-Európában, és remélhetőleg lassan a szlovák és a felvidéki társadalom is megérik arra, hogy ezt természetesként kezelje.
„Persze nem lesz tőle olcsóbb a kenyér, és ezek mellett számos megoldandó ügy vár ránk, de az egymást követő pozitívumok reményt adnak a munkához”
– mondta.
Csonka Ákos/Felvidék.ma