Ha Krisztus százszor is születne Betlehemben…
Ezen a vasárnapon belépünk az új egyházi évbe, a 2025-2026-os Anno Dominibe, amiről fogalmunk sincs, mit hoz majd pillanataival, óráival, napjaival, hónapjaival. Egyet azonban biztosan tudunk, hiszünk, remélünk: az egyszer Eljött Úr eljön elébünk, hozzánk. Most még „tükör által, homályosan”, Igéjén, Szentlelkén keresztül, ám egykor majd látható, mindenki számára letagadhatatlan módon, az ég felhőin keresztül, ahogyan megígérte.
És mindenki meglátja majd az egyetlen Bárány egyetemesen szelíd hatalmát. Olyan bizonyosan, ahogyan a mára eljön a holnap, ahogyan a vajúdó fájdalmak után megszületik az új élet, s az anya lelke életvégiglen felderül, ami feledtet minden korábbi fájdalmat. Vakfoltos természetünkkel mindezt meglátni csak akkor lehetséges, ha bekövetkezik életünkben először vagy újra és újra a kegyelmes csoda.
Az, amiről Angelus Silesius írt versében, s amit fenntebb idéztem: Ha Krisztus százszor is születne Bethlehemben, Elvesznél, hogyha nem jönne el a szívedben.
Igen, ez a lelki jászollá válás, az önmegüresítő helykészítés az, ami nélkül nem lesz sem igazi egyházi, sem igazi családi, nemzeti adventünk, karácsonyunk. Ahhoz, hogy ne legyen Isten-hiányos, advent-hiányos, ünnep-hiányos az előttünk lévő négy hét, ahhoz már ma szükséges elkezdeni lelkünk tudatos felkészítését a méltó ünneplésre.
A karácsonyfát először önmagunkban kell felállítani. Azaz érzelmi-szellemi-emlékező díszletet készíteni nem úgy kell, hogy bemegyek a plázába, az áruházba, a csillogó-villogó kirakatú üzletbe, s bankkártyám és a karácsonyi kellékipar termékei között járkálva, heteken át latogaltom, veszegetem az ünnepi portékákat.
Ellenkezőleg: úgy, hogy elkezdek rendezkedni magamban. A képzeletbeli zöld fát magamban öltöztetem fel olyan ékességekkel, tettekkel, szavakkal, érzésekkel, gondolatokkal, amelyek valójában nem az ünnep eljövetelét, fényesítését segítik, hanem az Úr eljövetelét a szívemben. Elveszne az ünnep, elvesznék én magam is, ha a lelki születés, bölcsővé válás nagy belső munkálatát és fordulatát nem végezném el. Örülni előre annak, hogy él bennem a Krisztus, ráhangolódni az Ő szelíd, szelidítő, világcsendesítő jelenlétére, ez az ünnepkészítés szent csodája, lehetősége.
Angelus Silesius annak a földnek a szülötte, ahol a sziléziai karácsonyi játékok között a nehézkezű, de melegszívű bányászok először készítették el a hangtalanul forgó karácsonyfát, amit a meggyújtott gyertyaláng meleghatása forgat.
Ez a meleghatás az, amire mindannyiunknak szükségünk van. Amit csak a Ige, az ima, a Szentlélek befogadása képes müködésbe hozni, felgerjeszteni az életünkben. Bárcsak minél többen élnék át a sziléziai költő nyomán: Ha Krisztus százszor is születne Betlehemben, /Elvesznél, hogyha nem jönne el a szívedben.
Sorsfordító egyszerűségek – kardinális kordiális történések
Hogy erre mennyire szükség van ma, jól látjuk napjaink számos eseményéből. Beszélhetünk a béke eljöveteléről Ukrajnában és más konfliktuszónákban bármilyen okosan, diplomatikusan, szőhetnek a világ urai bármily lenyűgöző, x-pontos béketerveket, kezet foghatnak a nagyhatalmak vezetői a színfalak mögött, harsoghat vagy elemezhet bármit politológus, nemzetközi elemző, Kelet és Nyugat szakértő, ha az első lépés nem a szívekben történik meg, meddő és szemfényvesztő, önáltató minden fáradozás.
A világtörténelem Ura, Jézus Krisztus Atyja ismerte az általa teremtett világot, az abban létharcait vívó bukott embert, s a megmentésünkre küldött karácsonyi Gyermek golgotai hatalmas kibékítő áldozatát.
Ahol Krisztusunk jászolbölcsőjéből megjelenik egy-egy szalmaszál, ott az a Golgota keresztjén győztes Úr áldozati keresztjét erőteljes tartógerendává formálja, s a megmentő kegyelem, a történelem Ura igazságos egyensúlyra, továbbsegítő megbékélésre, bocsánatkérésre indíthatja a szíveket. Enélkül a kardinális kordiális lépés nélkül soha nem fogunk előbbre jutni.
Erről az alapvető lét-, és lépésigazságról, lelki egyszer-egyről már az Ószövetség népe is tudott. Jeremiás próféta szólt arról, hogy jönnek majd napok, amikor új szövetséget köt az Úr Izrael házával, és Júda házával…
„Nem fogja többé így tanítani egyik a másikat, senki a testvérét: »Ismerjétek meg az Urat!« Mert mindnyájan ismerni fognak engem, a legkisebbtől a legnagyobbig” (Jeremiás 31,34).
Ahol Isten ilyen ismerete megvan, ott áll elő a belső feltételrendszer az új szövetség megkötéséhez, a béke, a kiengesztelődés egyetemes létfeltételének a létrehozásához. Ez mindenkiben ott szunnyad, mert Isten-függő életünkből az Isten ismeret magvacskáit senki és semmi sem írthatja ki (Kálvin).
Ezért van remény arra, hogy az új szövetség népeként minden békemegállapodás megszületése előtt várhatjuk, kérhetjük az Isten születés csodáját megvalósulni mind több emberi szívben – vezetőkében és vezetettekében, Washingtontól Moszkváig, Kijevtől Budapestig…
Ez valóban emberiségnyi kardinális kordiális kérdés. Így hát minden adventnek és minden karácsonynak több az igérete, esélye, hozadéka, mint amit vélünk vagy látunk. Nem csak gyermekszívek vágyott ajándékainak megérkezéséről szól, hanem belső megváltozásról, külső viszonyok váratlan megváltoztatásáról, az önmagunk trónjából a Gyermek jászolbölcsőjévé válásról.
Sőt: a vér- és könny, értelmetlen halálszennyezte világ arcának megmosdatásáról is, amit Isten szerető és gyengéd keze éppen a Te lelkeden, Krisztus-bölcsővé váló, kiengesztelődő, imádkozó életeden keresztül akar elvégezni a világ arcán Európában és Közel-Keleten, az éhező és rettegő afrikai népcsoportok között, az éhség és terrorista alakulatok által tizedelt Nigériában is.
Ennek a személyes sorsokat, népeket, élethelyezeteket Krisztus-bölcsővé formáló kegyelemnek lehetünk hírnökei az új egyházi évben, s ezen az adventen. Ki gondolta volna, hogy 1700 év után az iszlám uralta Törökországban, a keresztyén hitvallás születési helyén, Nicae/Izmikben éppen adventben találkozik egymással a kiengesztelődés, a békevágyakat kifejező imádságok illatfelhőjében XIV. Leo pápa és I. Batholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus spirituális pátriárka?
Lux lucet in tenebris
Isten kegyelméből tegnap és ma Torre Pelliceben jártam itáliai utam során. Ott, ahol már jó 600 éve a tiszta evangélium népe, a valdensek puritán protestánsai élnek a Hét alpesi völgyben. Lelki központjukban, Torre Pellicében történelmi elmélkedésbe merülve nézegettem a múlt élő tanúságtevőit: a valdens templomot, hotelt, múzeumot, az egész egyházi kisbirodalmat.
S miként 50 évvel ezelőtt, ma is felragyogott szívemben sorsmegtartó erejük bizonyságtételeként a mindenhol látható valdens egyházi címer vezérjelszava: Lux lucet in tenebris – a világosság a sötétségben ragyog fel.
Iszonyú nehéz, üldöztetéses, próbatételes, nélkülözést hozó évek, korszakok után ez az egyház él. Sok gyülekezetével Itáliában és a nagyvilágban. Mert százezrek szívében valósággal megszületett Krisztus, mert nemzedékről nemzedékre jászolbölcsővé vált a szívük, mert az a bizonyos szalmaszál erős tartóoszloppá lett közösségeik, kultúrájuk tengelyeként.
És ennyi elég lett, hogy ma is éljenek, alkossanak, szeressenek, gazdasági jólétet teremtve hittel, imával, a szeretet tetteivel, korrektül, korrupciómentesen.
Istenben gazdag és gazdagító, önmagunkat, egymást, környezetünket is megajándékozni képes adventet, 2025-2026-os egyházi évet kívánok mindenkinek szeretettel!
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
