Mit várhatunk az új külügyi vonaltól?
Politikai uborkaszezon ide vagy oda, ha valaki most szétnéz a budapesti Bem rakparton (itt található a magyar külügyi tárca székhelye), könnyen azt hiheti, hogy legalább egy közepes erejű kormányváltás söpört végig a minisztériumban. Pedig kormányváltásról szó sincs: áprilisban a parlamenti, majd májusban az európai parlamenti választásokon a kormányzó Fidesz magabiztosan őrizte meg erejét és hatalmát.
A külügyben – és ezzel együtt a bennünket külünösen is foglalkoztató nemzetpolitika területén – azonban látványos „főhullásokkal” egybekötött átalakulások zajlottak és zajlanak napjainkban is. E folyamat végét várhatóan a „végleges” magyar külügyminiszter hivatalba lépése jelenti majd, hiszen mint ismert, a jelenlegi tárcavezető hivatalosan is bejelentette, hogy ősszel az Európai Bizottságban folytatja politikai karrierjét. A bővítési biztosi funkciót magának kiszemelő Navracsics Tibor helyébe várhatóan Szijjártó Péter, a külügyi tárca jelenlegi államtitkára lép majd – legalábbis a képzeletbeli fővárosi fogadóirodákban az ő nevére a legkisebb a „szorzó”.
Arról hírportálunkon már korábban beszámoltunk, hogy a nemzetpolitikai irányításban mindjárt a választások után megindultak a személyi következményekkel is járó változások. Maga a nemzetpolitikáért felelős államtitkárság a korábbi Közigazgatási- és Igazságügyi Minisztériumból a Miniszterelnökséghez került át, az államtitkár Potápi Árpád lett, a helyettes államtitkár pedig az egyszerűsített honosításért felelős kormánybiztos, Wetzel Tamás.
Potápi a bálványosi szabadegyetemen máris kiadta az új jelszót: a nemzetpolitika és a gazdaságpolitika ezentúl kéz a kézben kell hogy járjon. Magyarán: a határon túli magyarság megmaradásának záloga az ottani gazdasági élet fellendítése. Ami természetesen egy (nagyon) sokszereplős játék, de itt csupán röviden jegyezzük meg: a Baross Gábor Terv bemutatásával felvidéki oldalról máris érdemben léptünk egyet előre.
A külügyi tárcánál zajló átalakulások már csak azért is figyelemre méltóak, mert a fent említettek szempontjából talán okot adnak számunkra némi optimizmusra. A tárcánál az elmúlt időszakban bejelentett személycserék árulkodóak: a korábbi, Martonyi János és (főleg) Németh Zsolt államtitkár nevével fémjelzett korszak végét jelentik. Több, a korábbi miniszterhez és államtitkárához köthető nagykövetet és más külügyi tisztviselőt cserél(t) le a kormány. Már Navracsics kinevezése is valószínűleg ennek tudható be: az EU-biztossá való kinevezéséig rendelkezésre álló néhány hónap bőven elegendő arra, hogy e változásokat levezényelje, utódjának pedig már az átalakításokkal járó felfordulás nélküli tárcát adjon át.
Mire számíthat ezt követően a határon túli magyarság?
Szijjártó Péter, a külügyi bársonyszék pillanatnyilag legesélyesebbnek mondott várományosa eddig is főleg a külgazdaság területén exponálta magát, mint külgazdasági államtitkár. Ez a szemlélet várható tőle a továbbiakban, majdan miniszterként is, ami egyáltalán nem baj.
A kérdés csupán az, hogy a szomszédpolitikában sikerül-e meghaladni az elődei által teremtett magatehetetlen, az események után kullogó, a problémákat joviális mosolygás közepette a szőnyeg alá söprő hozzáállást. Amit Németh Zsolt korábbi államtitkár elhíresült mondása fejez ki a legjobban: ő ugyanis a szlovák-magyar viszonyban tapasztalt „pozitív csend” nagyszerűségéről lelkendezett, miközben jóformán egyenes adásban nézhette végig, ahogy a magyarságáért bántalmazott, majd éveken át a szlovák hatóságok által megállás nélkül zaklatott magyar fiatalasszony, Malina Hedvig szülőföldje elhagyására kényszerült.
Kíváncsian várjuk tehát az őszi fordulót, amikor elfoglalhatja helyét az új magyar külügyminiszter – egy addigra remélhetően alaposan kiszellőztetett, a rossz szellemektől megtisztított hivatalban a Bem rakparton…
Szűcs Dániel, Felvidék.ma
{iarelatednews articleid=”46333,46212″}
