A tömeggyilkosságok elkövetése az előzőekben részletezettek alapján bizonyított tény. Arra viszont, hogy a hatóságok tudtak az ügyről, ám évtizedekig nem tettek semmit sem, döbbenetes bizonyítékát találtam a biztonsági szolgálatok prágai archívumában (1). A hivatkozott ügydarab a csehszlovák Belügyminisztérium összefoglaló jelentése 1965-ből – hivatalosan „a Pozsony melletti Ligetfalun 1945-ben törvénytelenül kivégzett személyek tetteseinek további nyomozása”, a dokumentumra kézzel írva „Kosmel és társai” ügyében. Felépítése szerint két tájékoztató jelentést tartalmaz: az első az azonnal tanulmányozható iratok alapján készült, a második pedig a különböző helyekről beérkezett iratok átvizsgálása után. A Belügyminisztériumban 1965. december 16-án iktatott ügyirat első dokumentuma a Csehszlovák Néphadsereg Vezérkarától kéri ki az egykori 17. gyalogos ezred első zászlóaljára vonatkozó iratokat a Vezérkar olmüci archívumából. A beérkezett, valamint a Belügyminisztérium saját irattáraiban fellelt dokumentumok alapján Jaroslav Veselý százados foglalta össze az üggyel kapcsolatos információkat és adta mindezidáig a legteljesebb – ám a bűnösség és a felelősség megállapításának kérdéseiben továbbra is hiányos – képet a történtekről, bár néhány ponton – például a leventék ügyében is – egyértelműen kitapintható az elhallgatásra való törekvés is.
Az összefoglaló jelentés első részének tényei:
Az 1965-öt megelőző években a Belügyminisztérium I. különleges ügyosztálya, a Belügyminisztérium 3. igazgatósága és a pozsonyi járásbíróság is foglalkozott a ligetfalui törvénytelen kivégzések ügyével. Megállapításaik szerint 1945 júniusának végén a ligetfalui köpcsényi úti kaszárnyában gyűjtőtábort alakítottak ki a civilek számára, amelyet drótkerítéssel két részre osztottak. A koncentrációs tábor egyik felét a Nemzetbiztonság tagjai, a másikat a 17. gyalogos ezred 1. zászlóaljának katonái őrizték (2) . A törvénytelenül kivégzettek köre ez utóbbi táborból került ki. Az ügyet több alkalommal vizsgálták, a pozsonyi járásbíróság például 1950-ben (az ügyirat száma: Nt XIII 28/50) az 1. zászlóalj volt katonáinak, Peter Vattának, Juraj Mráznak, Josef Števlíknek, Michal Korčeknak, Julius Hippának és az 1. zászlóalj főorvosának, Bronislav Bukvának, valamint az egykori pénzügyőrség tagjainak, Jan Kysuckýnak és Josef Svobodának a vallomásai alapján. Az összefoglaló jelentés tényként rögzíti nagyobb létszámú csoport törvénytelen kivégzését 1945 júliusában. A fenti tanúknak a kivégzettek számára vonatkozó vallomásai ugyan eltérnek, a jelentés azok alapján azt a következtetést vonja le, hogy egyszerre mintegy 80 személyt lőttek agyon, akik között 2 férfi volt, a többiek nők és gyermekek voltak. Ez a tény megegyezik az 1947-ben elvégzett exhumálás során talált csontvázak számával, amelyet az exhumálás törvényi felügyeletével megbízott Jan Novomeský ügyész is megerősített. A jelentés kommentár nélkül utal Vatta vallomására, amely szerint egyes személyeket is kivégeztek, ezek száma 30 lehetett. A kivégzéseket, mások mellett a tisztek csicskásai, köztük Alexander Maskal hajtották végre. Juraj Mráz a vallomásában egy Hangurbadža nevű személyt is a végrehajtók között említett.
Az összefoglaló jelentés egész érdekes módon foglalkozik a magyar leventék kivégzésének kérdésével. „Az eddig fellelt további anyagból nem lehet megállapítani, vajon sor került-e 90 magyar diák kivégzésére, ahogy arról a Főügyészség jelentése szól”. Ebből a megfogalmazásból számunkra viszont világosan kiderül, hogy a Főügyészség jelentést készített a magyar leventék kivégzéséről. (Emlékeztetőül: Jancura 2005-ös, fentebb idézett cikke ennél sokkal ködösebben fogalmaz: „Időközben a Főügyészségen újabb hír tűnt fel egy új tömegsír felnyitásáról”…stb.) Tehát, nem egyszerűn egy híresztelés megjelenésről van szó, hanem egy főügyészségi jelentésről, amelynek tartalma nagy valószínűséggel az lehetett, hogy újabb 90 személy, mégpedig magyar diák/levente holttestét rejtő tömegsírt tártak fel Ligetfalu határában. Ez alapján erős tényként rögzíthetjük a leventék törvénytelen kivégzését, mint ahogy azt is, hogy semmilyen kivizsgálása ennek az ügynek nem történt meg. Erre utal legalábbis az, hogy az összefoglaló jelentés készítője semmilyen további vizsgálati anyagot, dokumentumot nem talált, ami a Főügyészség jelentését megerősíthette, vagy cáfolhatta volna. A dokumentumok hiánya azonban ebben az esetben nem az ügy meg nem történtét jelenti, hanem az ügy ki nem vizsgálását, eltusolását. Az összefoglaló jelentés egyéb anyagaiból megállapítható, hogy 1945 július elején Bécsújhelyből érkezett egy több száz főt számláló gyalogos menet Ligetfaluba. A menet nagyságáról ellentmondásos adatok vannak, mégis annyi valószínűsíthető, hogy 550-600 fős lehetett. Ebben a tömegben voltak a leventék is. A menetben lévő személyek érkeztetésére-szűrésére a ligetfalui koncentrációs tábor katonai részében került sor, a leventék tehát így kerültek a 17. gyalogos ezred 1. zászlóalja gyilkos tisztjeinek a kezére.
Az összefoglaló jelentés a továbbiakban a ligetfalui törvénytelen kivégzés fellelhető dokumentumainak beszerzési nehézségeiről szól. Kiderül, hogy a Bacušan-ügyben lefolytatott per folyományaként 1947. június 4. és július 8. között a Nemzetbiztonság Pozsonyi 1. számú Körzeti Parancsnoksága folytatott vizsgálatot. Az így összeállított dokumentációt 1949. március 22-én 90825/48 számon küldte meg a Járásbíróságnak. Az iratok 1965-ös beszerzésére értekezletet hívtak össze a Belügyminisztérium pozsonyi kerületi igazgatója parancsok-helyettesének, a BM I. különleges ügyosztály parancsok-helyettesének és a Szlovák Központi Állami Levéltár parancsnokának részvételével, akiknek a véleménye szerint a fentebb említett anyag nem található Pozsonyban és lehetségesnek tartották, hogy már meg is semmisítették azokat. Ugyanakkor a gyűjtőtáborokban fogva tartott személyek kartotékjai az Állami Levéltár vöröskői raktárában esetleg megtalálhatók, ám azokat az 1965-ös vizsgálatra rendelkezésre álló szűkös időkeret miatt nem sikerült tanulmányozni. Sikertelen volt a Néphadsereg olmüci archívumából történő iratbeszerzés is. Egyrészt az irattári anyagok hiányosak voltak, másrészt épp a vizsgálat idejére a katonai kartotékokat a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottsága rendelte magához. Annyit sikerült megállapítani, hogy a ligetfalui tömeges kivégzések idején a 17. gyalogos ezred első zászlóaljának parancsnoka Ladislav Kováč törzsszázados volt, az ítéleteket a zászlóalj 4. századának katonái hajtották végre. Ennek a századnak a parancsnoka Jan Majer (3) főhadnagy volt. A zászlóalj, és ezen belül a negyedik század legénységi állományának névjegyzékét nem sikerült fellelni, valószínűsíthetően ilyen névjegyzék nem is létezett.
A kivégzésekkel kapcsolatba hozható tisztekről (akár elkövetőként, akár tanúként létesült ez a kapcsolat) az összefoglaló jelentés a katonai hírszerzés, a katonai elhárítás és a Belügyminisztérium I. különleges osztályán található anyagok alapján az alábbi tényeket ismerteti:
Az első zászlóalj tisztjei ellen tanúskodó Dr. Bronislav Bukva a zászlóalj főorvosaként szolgált 1945. július 8-i tartalékállományba helyezése idejéig. Elhalálozásának időpontja 1961. május 1. A dokumentációkat összegyűjtő bizottság a tanúvallomásán kívül semmilyen más írásos anyagot, így például a személyi kartotékját sem találta meg. A jegyzőkönyv Bukva vallomását nem koncentráltan, hanem az irat különböző helyein „elszórva” ismerteti. Eddig egyáltalán nem volt ismeretes az a tény, hogy Bukva a přerovi vérengzéssel kapcsolatosan is vallomást tett. Ennek alapján viszont új tényként rögzíthetjük, hogy Karel Pazúron és Bedřich Smetanán kívül a Svéd sáncnál elkövetett tömeggyilkosságnak Eduard Kosmel is részese volt. Bukva ugyanis azt vallotta, hogy a kivégzés előtt az embereket Smetana és Kosmel hallgatta ki. A ligetfalui tömeggyilkosságok esetében arról tanúskodott, hogy a kivégzések előtt Kosmel a saját irodájában hallgatta ki az áldozatokat. A kihallgatásnak egyetlen célja volt: a kihallgatottak beszédéből megállapítható-e a nemzetiségük, elsősorban az, hogy németekről vagy magyarokról van-e szó, amit Kosmel a tábor névjegyzékeiben bejelölt. Bukva tanúja volt továbbá, hogy Kosmel irányításával iratokat és ruhaneműket égettek el, illetve észlelte, hogy a zászlóalj irodájában nagyobb mennyiségben bőröndöket, civil öltözékeket és alsóneműket is tároltak. Kérdésére, hogy hol vannak a holmik tulajdonosai, a zászlóalj parancsnokától azt a választ kapta, hogy kihallgatásra vitték őket Pozsonyba.
A tömeggyilkosság elkövetésével gyanúsítható Bedřich Smetanáról rendkívül kevés dokumentum található. Az ő anyagait Kosmel iratkötegében lelték fel, amelyekben viszont semmilyen utalás nem volt a ligetfalui tömeggyilkosság elkövetésére. Az összefoglaló jelentés tényként rögzíti, hogy Smetana 1947-ben külföldre szökött.
Jozef Jančoról a tájékoztatóban csak annyi szerepel, hogy 1955-ben helyezték tartalékos állományba. Személyi anyagát egy alkalommal a Belügyminisztérium 3. igazgatósága kérte ki tanulmányozásra.
Érdekes módon ebben a felsorolásban szerepel Karol Pazúr, a přerovi mészáros is. Az 1965-ös feljegyzés ismerteti, hogy Pazúrt 1949-ben a legfelső katonai bíróság Pozsonyban hét és fél év börtönre ítélte előre megfontolt gyilkosság bűntette miatt, amelynek során Přerov mellett 265 személyt lőttek agyon törvénytelenül. A feljegyzés utal arra, hogy Pazúrnak élő aktája van (az állambiztonság) 4. ügyosztályának 2. részlegén 322. ügyiratszámon – ezt aktát az iratbeszerzésre létrehozott bizottság nem kérte ki, a bírósági dossziét viszont a főügyészség képviselője betekintésre kikéri.
Eduard Kosmelről a jelentés megállapítja, hogy a csehszlovák néphadsereg tábornoki rendfokozatú katonája. Aktáját korábban a Csehszlovák Kommunista Párt 8. osztálya tanulmányozta. A Belügyminisztérium 3. igazgatósága (4) S-1383 számon iktatott róla aktát, amelyet a bizottság kiértékelt. Az iratköteg tartalmazza az Ervin Bacušan-ügy vádiratát, valamint ítéletét, illetve a prágai legfelsőbb katonai bíróság ítéletét az alsó fokú ítélet megsemmisítéséről (beleértve a bűnösség megállapításának a megsemmisítését is) és új eljárás lefolytatására vonatkozó döntését. Az új eljárásban1948. szeptember 30-án Kosmelt és Jančot felmentették. Smetana ezen a tárgyaláson már nem vett részt, mert a prágai legfelsőbb katonai bíróságnak a korábbi ítéletet megsemmisítő döntése után külföldre szökött. Az S-1383 sz. iratköteg tartalmazza továbbá Kliment és Dvořin volt parlamenti képviselők Smetana érdekében a Nemzetgyűlésben tett interveniálásait. A jelentés megállapítja, hogy Dvořin képviselő Smetana nagybátyja volt, aki abban volt érdekelt, hogy Smetanát és társait az igazságszolgáltatás ne vonja felelősségre. A dosszié tartalmazza továbbá Karel Farář nyugalmazott tábornok, bíró vallomását arról, hogy az akkori katonai főügyész közbeavatkozására nem tartóztatták le a vádlottakat. Az ítélet kidolgozása után a Legfelsőbb Hadbíróság elnökével, Ruter tábornokkal együtt beszámoltak az ügyről a Nemzetgyűlés Védelmi Bizottságának. Az összefoglaló jelentés következtetése: „nyilvánvaló, hogy a nevezettek érdekében különböző interveniálásokra került sor annak érdekében, hogy ne ítéljék el őket és helyezzék őket szabadlábra”.
Kosmel anyagában felleltek még egy 1955-ből, a 4. gépesített lövész hadosztály kémelhárításától származó feljegyzést is. Ebben Karel Krajča, a csehszlovák hadsereg egykori tisztje arról vallott, hogy Kosmel Ligetfalun utasítást adott néhány német nemzetiségű lány kivégzésére és maga is részt vett két alhadnagyával együtt egy fiatal német lány agyonlövésében. A 2. Katonai Körzet kémelhárítása a bejelentés alapján a Belügyminisztérium Kerületi Igazgatóságának és a Hadbíróság Kerületi Igazgatóságának bevonásával 1955-ben kivizsgálta az ügyet, de semmit sem tudtak feltárni (5).
Az anyagok kiértékelése után a bizottság azt a javaslatot tette, hogy a további iratok beérkezése után a Csehszlovák Kommunista Párt Központi Bizottságán tárgyalják meg az ügyet.
Folytatjuk!
Szabó József, Felvidék.ma
Jegyzetek:
(1) ABS-P f. NAD č. 114 A31 inv.jedn. 263
(2) A gyűjtőtábort a németek számára valójában már 1945. április 8-án létrehozták. A tábort június 27-én osztották ketté, amikor a 17. gyalogos ezred 1. zászlóalja elfoglalta ligetfalui körletét. Az összefoglaló jelentés írója tehát téved, amikor a tábor létrehozásának idejét a valójában már létező tábor kettéosztásához kapcsolja.
(3) Ő vallotta azt, hogy hallomásból 80 ember kivégzéséről tud az osztrák határ mellett. Az összefoglaló jelentés viszont épp az ő századának katonáit jelöli meg a kivégzések végrehajtóiként, ezért hihetetlennek tűnik, hogy csak hallomásból értesült a tömeges kivégzésekről. Századparancsnokként egyértelműen felelős katonáinak tetteiért.
(4) Az 1964-es átszervezéseket követően a BM 3. igazgatósága lett a katonai elhárítás központi irányító szerve.
(5) A vizsgálat objektivitását ugyanakkor megkérdőjelezheti az a tény, és egyben az eredménytelenségét is magyarázhatja, hogy a 2. Katonai Körzet katonai kémelhárításának parancsnoka, Mlkvý alezredes személyes ismerőse volt Kosmelnek.
{iarelatednews articleid=”47738,47741,47877,48016″}
