A garamkövesdi Szkala Borászok és Szőlészek Polgári Társulás háromnapos szerémségi bortúrát szervezett.
A magyar-szerb határt átlépve érkeztünk meg a Ludasi-tó melletti Hajdújárásba, ahol Maurer Oszkár borász, bortúránk kísérője fogadott, szőlőinek egy része Bácskában, a Ludasi-tó melletti Hajdújárás környékén található, a többi az egykor legjobbnak tartott magyar borvidéken, a Szerémségben terül el. A Magyarországon is elismert borász olyan nedűket kelt ismét életre, mint a Mézes Fehér, a Bakator, a Szerémi Zöld vagy a 128 éves ültetvényről származó Kadarka.
„1994 óta foglalkozom borkészítéssel. A hat éve épült pincénkkel és az akkor vásárolt szőlő terültekkel komolyabb formát öltött a hobbim. Hitvallásom, hogy vissza kell adni a borvidék becsületét, és kiemelni a szülőföld, a Délvidék értékeit. Jó bort akarok készíteni és tisztességeset. Olyat, amiben benne lakik a lélek” – vallja Maurer Oszkár.
A Maurer-dinasztia számára a múlt is a borászatról szólt. Oszkár dédapja készítette a borvidék első pezsgőjét még a húszas években. A dédapa és a nagyapa is Szegedre járt vincellérképzésre, ott tanulták el a borászat csínját-bínját. A háború után elkobozták a családi birtokot, Oszkár édesapja már az állami pincegazdaságnál dolgozott. A fiú is folytatta a hagyományokat: Magyarkanizsán tanulta a gyümölcstermesztést és a szőlészetet.
„Apránként állt össze a mai alig 10 hektáros birtok. Évről évre újabb és újabb tőkéket telepítettem, a vissza nem térítendő állami támogatásokat is mindig visszafordítottam a gazdaságba. Mostanság az előirányzott 60 ezer helyett alig 14 ezer hektár szőlő található Szerbiában, ennek fele itt, a Vajdaságban. A mi birtokunk egyik fele a Bácskában terül el idősebb, 30-130 éves ültetvényekkel. A Szerémségben új telepítésű tőkékkel szeretnénk feléleszteni az egyik leghíresebb magyar borvidék hagyományait, honosan csengő borokkal foglalkozunk. Azokon a dűlőkön ültettük a szőlőt, amely egykor Mátyás király számára termelte a borokat”- árulja el.
A Maurer-borok nem csak Magyarországon, hanem a világban is igen népszerűek: már 2000-ben Szegeden, hivatásos borászokat megelőzve nyert borversenyt egy mézes fehér főborral. Az első sikerek után kezdett eladásra is bort készíteni, ám továbbra is kézműves módon. Hagyományos gyalogművelésű ültetvényein a kapa az egyetlen lehetséges gyomirtó. A régi tőkéknél csak ember és ló járt a parcellákban, gép soha nem pöfékelt. A Kadarka mostanság is a százesztendős öreg diófa alatt erjed, az érlelés pedig fahordókban történik. Nagyrészt mindenhová ugyanolyan szőlőket telepítettek, mint amilyenek mindig is éltek errefelé, de ami talán még ennél is fontosabb: a területre jellemző karós bakművelést alkalmazzák, a borokat pedig a lehető legtermészetesebb módon készítik, hordókban érlelve, adalékanyagok nélkül.
„A XX. században sajnos jó néhány szerémségi fajta eltűnt a borvidékről, de ezek egy részét igyekszünk most visszatelepíteni. Büszkék vagyunk arra, hogy nálunk található a világ legrégebbi őskadarka-ültetvénye, a tőkéket még 1880-ban ültették, és van egy 1912-es telepítésű kadarkaültetvényünk is. Ezekből szedjük a szaporító¬anyagot, az oltócsapokat, és ezeket az őskadarkákat telepítjük vissza a Szerémségbe, ahonnan amúgy a kadarka elterjedt anno Villányban, eljutott a Ménesi és az Érmelléki borvidékre, majd az Alföldre. A szerémi szüretelésű első kadarkánkkal idén aranyérmet nyertünk a Kadarka Nemzetközi Borversenyen, és az élen végeztünk hat másik kadarkamegmérettetésen is. A kadarka kiváló szőlő, remek bor készíthető belőle – meggyőződésem, hogy már rövid távon is meg¬felelő válasz lehet a pinot noirra. A világ dolgai lassan változnak, és ez érvényes az itteni dolgokra is. Nekünk viszont nincs más dolgunk, mint hogy a legjobb tudásunk szerint éljünk és dolgozzunk. Egyetlen fő kötelezettségünk van az életben, hogy boldog emberek legyünk. A külsőségeknek kell a belsőértékeket tükrözniük. Az issza a bort, akinek az sorsa. A többiek esetleg kóláznak még egy-két életet” – fogalmazott a borász.
A szerémségi bor: fogalom. Legalább úgy és annyira, mint a szabolcsi alma, a makói hagyma vagy éppen (háromszáz éve) a tokaji aszú. A Szerémség borát az egész középkoron át a borok királyaként emlegették, mint ma a tokajit. Nem csoda, ha a szegedi borkereskedők maguk is szereztek szőlőket a péterváradi és kamanci szőlőhegyeken, és az apátságtól boraik részére a dunai réven megszerezték a révmentességet.
Mauer Oszkár 2007-ben telepíti vissza Karom (Karlóca) dűlőibe a Szerémi zöldet – nagy és úttörő tett. Mára már teljesen kiveszett ott is, pedig főként kellemes zamata, finom és bársonyos simaságú bora miatt a régiek el is nevezték Magyar rizlingnek. Első tételei 2011-ben tartályban erjedtek és érlelődtek: Oszkár jellemzése szerint „kirobbanó illatok, gyönyörű ízek és ásványosság” jellemzi őket és hozzáteszi, hogy a Szerémi zöld adottságaival némileg fölébe is nő a többi fehérszőlő-társnak (rajnai rizling, mézesfehér, szagos sárfehér, kövidinka). S hozzátoldja, hogy a Szerémség leendő új fajtacsatáját dicsőség dolgában a Szerémi zöld és Furmint fogja majd megvívni. Erős, kemény illatot ad – mintha minden pillanatában egy egész Tokajt szippantanánk be, csakhogy semmi nem onnét érkezik, hanem a szerémi Tarcal hegy (!) szülötte. Fontos pillanat ez: az elegáns, hosszú lecsengésű furmintjelleg mindent harmóniába rendezve fog át; jelezve, hogy a maga természetességével egy remekül iható és valószínűleg nagy pontenciájú bor rakta le a névjegyét a Kárpát-medence borpalettáján.
Az úttörő Maurer Oszkárnak köszönhető, hogy a Szerémségben – legalább néhány termelő erejéig – a magyar borhagyomány megmaradt. És mondjuk ki: néki köszönhetően reneszánszát kezdi élni. Elmondta: nem is olyan egyszerű feladat visszahozni a szerémségi borok jó hírét. A többségi nép turistái elkerülik pincéjét, inkább valamelyik – többnyire horvát – bortermelőhöz mennek, de ez Oszkárt nem nagyon izgatja. „A szerbeket nem érdekli a szerémi bor, őket nem szólította meg a hegy. Engem igen. Azért mentem a Szerémségbe, mert oda vitt a felelősségtudatom. Most így néznek ki a feladatok. Ma a magyar¬ságnak nem hősi halottakra van szük¬sége, hanem hősi életet élőkre, ahogyan Wass Albert remekül megfogalmazta… Aki a borral foglalkozik, értenie kell a természet törvényeit. Éreznie kell a föld szagát, ismernie a hegy hangját. Nem szabad gyűlölnie a tőkék között fel¬törő gazt, sem a jeges esőt és a fagyos szelet; és tudnia kell azt is, hogy bár a tőkék nem tudnak beszélni, érzelmeik mégis vannak. Ahogyan a szőlő is gyökeret ereszt a mélybe, mert élni akar, úgy ereszt az ember is gyökeret a tájon, ahol él. Nem azon kell munkálkodni, hogyan tépjük ki ezeket a gyökereket, hanem azért kell dolgozni, hogy ápoljuk és tápláljuk azokat. A bor a magyar kultúra része. Isteni eredetű, szakrális ital. A magyar embernek a vérében van a borkultúra, éppen ezért vigyázni kell rá. Őrizni kell és át kell adni a tudást. Azt is fontosnak tartom, hogy az apa tanítsa meg a fiát, bort inni. Egyéb¬ként Szekfű Gyula is a bortermelőben látta a magyar ember igazi lényét és erejét. A dolgos földművest látta benne, a földjét szerető, a szülőföldjéhez ragaszkodó embert – aki ráadásul még örömét is leli a borivásban. A lélek gyakran keveredik vitába a józan és-szel, ami abban segíti az embert, hogy helyes döntéseket hozzon. A bor ilyen szempontból fontos ital. Aki nemes bort iszik, egy kicsit maga is megnemesül általa. A nemesedés pedig nem más, mint a tökéletesedés felé vezető út, amin ha járunk, közelebb kerülhetünk Istenhez is.”
Maurer Oszkár másfél évtizede kutatja az egyik legizgalmasabb, egykoron magasan jegyzett, ugyanakkor mára javarészt a feledés homályába veszett borvidék, a Szerémség történetét. Hisz a természetességben, a bakművelésben, a szerémi tájban, a régi fajtákban, a borban.
Elsőként egy friss kövidinka került a pohárba, aminek különlegessége, hogy félszárazra sikeredett. A körülmények úgy hozták, hogy leállt és maradt benne néhány gramm cukor, de Oszkár nem használ fajélesztőket, így inkább ezzel sem kísérletezett, maradt olyan, amilyennek az élet alakította. Nem is tesz neki rosszat ez a kis kerekség, szép illatok elsőre, kis virágosság, édes, lédús gyümölcsök, kortyban meg vastagabb, mint az általam korábban megismert kövidinkák. Ehhez a struktúrához bizonyosan kell az a félkilós hozam tőkénként, ami itt megvolt. Jól iható, csúszós, kedves bor.
Aztán jött két egyéniség, a bakator és a szerémi zöld. Mindkettő frissen, éppen csak ide letöltve, nem is elégedett velük a borász, pedig csak a bor ilyen, ha nem akar utazgatni, hát durcás a formája. pedig nem is az annyira, bár Oszkár szerint például illatokban dúsabb a szerémi zöld, de most is gazdag, hízeleg azért, van benne a szerémiből és a hajdújárásiból is, öreg tőkék és új telepítés, homokos-agyagos talaj és a tarcali vulkanikusság. Nekem a bakator most valahogy közelebb áll, szikárabb, kicsit keményebb, ugyanakkor minden korty újabb réteget mutat meg. A finom gyümölcsösség, a vibráló savak, a szálkás test és a zamat gazdagsága együttesen.
A sárgamuskotály Probus császár dűlőjéből származik, tiszteljük és elismerjük a szépen virágzó illatokat, amelyek elkerülik a pacsulisságba vezető utat és mögötte a száraz korty borba vezető utat mutat. De a kacifántos fogalmazás csak a bornak köszönhető. Sokkal szerethetőbb számomra ez a fajta egy olyan házasításban, mint a Szerémi Szerelem, amely egyenlő arányban tartalmaz sárgamuskotályt, olaszrizlinget és rajnai rizlinget. A szerémi Tarcal-hegy tetején termett a szőlő, Újlak és Erdővég határában. A házasítás célja az egyensúly és a szerethetőség volt, mondja a bor gazdája s igaza van, nem kell ezt ragozni.. Talán csak ennyi az egész. Mindenféle egyéni és kollektív szerelemben.
Az egyik személyes kedvencem a rozé volt. Egy cabernet sauvignon rozé 2010-ből, amely még az útja elején van, hordóban pihent eddig, nincs egyáltalán a mai trendi rozé hangulata. Nem áttetsző és nem buborékos. Pirosas-silleres színbe hajlik, az érett gyümölcsök, piros bogyósok, jön belőle valami friss természetesség, mint amikor kézzel összenyomod az érett málnát. Kortyban gazdag, rétegzett, édes-sós bor, ritkán mondhatunk ilyent egy rozéra, de ebből eltennék szívesen pár palackot a pincébe, évente bontani és figyelni, hogy fejlődik.
A kadarka a fő vörös fajta lesz Maurer Oszkárnál, az volt rég is, Szerémségben és a bácskai ültetvényeken is. Bár mára sokan elfeledték, de amikor a pohárba kerül, kiderül, mennyire rossz döntés volt ez. A bor kellőképpen gyümölcsös, jó savakkal, izgalommal, nem kell most belemenni, melyik kortyban éppen milyen gyümölcs, milyen ásványos jegy bukkant fel, egyszerűen el kell kortyolgatni, lassan, szép pillanatban. Vagy ha éppen szebbé akarjuk a pillanatot tenni.
Kapaszkodunk felfelé a hegyoldalon Maurer Oszkárral. Karlóca fölött vagyunk, odalenn ki-kivillan a Duna kanyargó ezüstszalagja. A forróságban felkavart sárga porból kibontakoznak a lankán a végeláthatatlan szőlősorok.
Oszkár azt mondja, az adalékanyagok nélküli művelés, a gyom- és rovarirtó szereket nem használó, műtrágya nélküli „öko-borászat” miatt vannak ennyire elszaporodva. Tizenkét emberrel dolgoztat. Műanyag ládákba szüretelnek, maximum 15 kilót ládánként, hogy ne legyen nagy súly, a szőlő jó két óra múlva, Hajdújáráson már pincében van, feldolgozásra. Maurer Oszkárnak 2006 óta három helyen van szőleje a szerémségi tájakon, mintegy tíz hektáron: Karlóca mellett (az itt termesztett 2009-es kadarkával – „csitri” hároméves tőkékkel – nyerte el Szekszárdon 2011-ben a bolgárok elől a világ legjobb kadarkája címet). Túloldalon a Kárász-dűlő, egy holdon, mézes fehérrel, és a nagy jelző nélküli Krisztus-dűlő, továbbá Dobradópuszta és a régi Sátoros (Satrinca) között, valamint Sid fölött, Erdővég közelében (itt már furmint is van).
„A Kárpát-medencében egyedülálló módon 55 000 tőkét művelünk bakművelésben. Részben azért, mert ez itt a hagyományos művelés, részben pedig minőségi okokból. A világ legsikeresebb borvidékein, szintén ez a művelésmód dívik, annak ellenére, hogy legalább duplája az ilyen ültetvények művelési költsége, a kordonos, és magas művelésűekéhez képest” – jegyzi meg a szakértő.
Mint elmondta: „Saját lelkiismeretünk szerint csináljuk. Mint minden valamirevaló ember mindent ebben az árnyékvilágban, villan át rajtam, miközben a dűlő végébe érünk, kisebb hegyi túrának beillő kapaszkodások-mászások után. Állunk a tőkék között, nézegetünk le- és fölfelé, a meredeken sorjázó szőlősorokra meg a fölöttünk, a hátunk mögött emelkedő láthatatlanok felé. Ez a Nagy Krisztus-dűlő, bizonyíthatóan a legrégibb magyar szőlőtermő helyek egyike: innen származott Mátyás király legkedvesebb szerémségi bora”.
Szerémségi bortúránk során felkerestük (Karlócát, a bor városát is. Az egyik híres szerémségi, illetve karlócai bortermelő család a Dulka család, A borgazdaság választékában csúcsminőségű bor, bermet, konyak és pálinka található.. A múzeum és a borgazdaság megtekintésén kívül élvezhettük a minőségi borokat, megismerhettük az egyes régi, ősidőktől fogva csak Karlócán készített fajtát, mint amilyen a bermetet, ami helyi specialitás, szerémségi vörösbor és a Fruška Gora hegyei között növő 24 féle gyógynövény párlatából készült likőrféleség. Sajnos, a karlócai ürmös eredeti készítésének titka örökre elveszett, így nem árulták el.
Szerémségi bortúránkat Hajdújáráson fejezzük be, Maurer Oszkár pincéjében, akit úgy ismernek, mint borász, akinek a szőlő a temploma.
Egységesen, a két borvidéken az volt a cél, hogy a lehető legjobb területeken, a legmegfelelőbb fajtákat termesszük, környezettudatos módon. A természetesség a borkészítés során is alapelv számunkra. Rengeteget kísérletezgetek a szőlőben és a borkészítésben. Sokféle módon próbálkozunk a metszéssel, zöldszürettel, szürettel, héjon áztatással, préseléssel, erjesztéssel és érleléssel. Minden egyes bor esetében a legjobb választára kell törekednünk a termesztés és feldolgozás során, hogy az eredmény mosolyt csaljon az arcunkra.
Hitvallásom, hogy vissza kell adni a borvidék becsületét és kiemelni a szülőföld értékeit Istennek tetsző módon. Jó bort akarok készíteni és tisztességeset. Olyat, amiben benne lakik a lélek.” Maurer Oszkár hitvallása szerint: „vissza kell adni a borvidék becsületét és kiemelni a szülőföld értékeit Istennek tetsző módon”. Legyen így; a munkát másoknak is így kell folytatniuk. A Szerémségben – és azon is túl.
Másfél évtizede kutatja az egyik legizgalmasabb, egykoron magasan jegyzett, ugyanakkor, mára javarészt a feledés homályába veszett borvidék, a Szerémség történetét. Hisz a természetességben, a bakművelésben, a szerémségi tájban, a régi fajtákban, a borban.
Maurer Oszkárral élmény beszélgetni, hallgatni is őt, akár még bor nélkül is, hát még azokkal. Érlelt, pontos, jól célzott mondatok, gondolatok, ahogy a borok, úgy a beszélgetés is lassú folyású és ez is így van rendjén. A kevesebb itt több volt. Pincészetében nemcsak jó bort kap a vendég, de őszinte megbecsülést. Ahogy az a királyoknál, a borászok királyánál szokás.
Miriák Ferenc, Felvidék.ma
a szerző felvételei
{iarelatednews articleid=”55313″}