A Fortuna Liga 2021/22 kiírásának 12. fordulójában a dunaszerdahelyi DAC Nagymihály csapatát fogadta. A hazai csapat a mérkőzést végig dominálva, egy kihagyott büntető ellenére, magabiztos győzelmet aratott és …
DAC
-
-
A dunaszerdahelyi sárga-kékek Zsolnán győzelemmel fejezték be a mai napon a bajnoki idény alapszakaszának első felét. Az MŠK ZSOLNA FC DAC mai mérkőzésének eredménye 0:2 (0:1).
-
A múlt heti dupla pofon – a Kupából való kiesés, valamint a Nagyszombattól elszenvedett háromgólos vereség – után mondhatni életbevágó volt a DAC számára, hogy az Aranyosmarót ellen …
-
Régóta várt párosítást eredményezett a Slovnaft Kupa, hogy a Felvidék két legemblematikusabb csapata, a dunaszerdahelyi DAC és a komáromi KFC került össze. Ennek fényében a felvidéki szurkolók nagy …
-
A szlovák Fortuna Liga egyik legpikánsabb rangadójának újabb felvonására kerül sor a dunaszerdahelyi MOL Arénában: csapatunk ezúttal a listavezetőt, a pozsonyi Slovan együttesét fogadja! A sárga-kékek a Fortuna …
-
A 2021/22-es szezon kezdete előtt logót váltott a DAC labdarúgóklub. Az új jelkép a klub hagyományait, valamint a modernitást és fejlődést jelképezi egyszerre. A már két éve betervezett …
-
Pénteken átesett az újabb műtéti beavatkozáson Kalmár Zsolt válogatott labdarúgó, akinek a térde március 31-én az Andorra-Magyarország világbajnoki selejtezőn sérült meg súlyosan. Az operációról dunaszerdahelyi klubjának, a szlovák …
-
A szezon utolsó Slovan-DAC rangadóját vasárnap, május 9-én játszotta a Fortuna Liga rájátszásának 8. fordulójában a tabellát vezető két csapat. A DAC győzelme miatt a fővárosi csapat ezen a vasárnapon még nem ünnepelhette a bajnoki …
-
A Fortuna Ligában a mai napon a DAC hazai pályán fogadta a Zsolna csapatát. A sárga-kékek megszerezték a harmadik pontjukat. Így három fordulóval a szezon vége előtt bebiztosították …
-
Németh Antal megbízott vezetőedző első meccsét győzelemmel abszolválta. Három napja, április 21-én jelentette be a DAC, hogy már nem Bernd Storck a csapat vezetőedzője, 2022-ben lejáró szerződése ellenére …