Hrubík Béla beszéde Ipolybalogon

Államalapító Szent István királyunk koronájának, a Szent Koronának méltatására jöttünk ma ide össze. Jöttünk a hittől vezérelve, jöttünk a harangszó hívására, jöttünk nevének dicséretére, jöttünk apáink kitaposott útjain, s jöttünk kíváncsiságból. Sokfélék vagyunk tehát , mint amilyen sokféle, de rokon család, törzs, nép volt jelen István király államalapításának idején, mely népeket egy gyűjtőnévbe foglalva ma is úgy hívunk: magyar.
Az, hogy mekkora uralkodó volt ő valójában, talán csak ezer év távlatából látható igazán, hiszen kemény kézzel, óriási áldozatok árán tudott csak államot teremteni a magyarok számára az ellen tengerének közepén, s felismerte azt, hogy a kereszténység felvétele az az út, mely népének, nemzetének megmaradását, fennmaradását eredményezi itt, a kárpátok övezte hazában. Mi, mai magyarok is úgy lettünk Szent István királyunk követői, a Szent Korona tisztelői, hogy lelkünk mélyén, megőriztük kicsit Vajkot is, kicsit Koppányt is. A történelem fura fintora, hogy a megmaradásunkat jelentő kereszténység felvételének és megtartásának az ára, éppen Koppány,és az ősi pogány hithez ragaszkodó testvéreink feláldozása volt. Koppány feldarabolt teste az ország négy különböző várának bejárata fölött jelezte, István elszántságát, és keménykezűségét. Az idő őt igazolta, de a történelem, mely olykor-olykor megismétli önmagát, nem ismeri az irgalmat. Trianonban szétdarabolt hazánk, mint egykor Koppány teste, ma a négy égtáj képletes várainak kapui fölött kifeszítve figyelmeztet. Mi , az egykor elszakított, s mára az egységesülő Európában újra eggyé kovácsolódó hazában élők vagyunk immár a nemzet megmaradásának őrzői, István király ,maradék országának letéteményesei az elkövetkező századokra. Fura módon , az a gyűrűország, mellyel az anyanemzet ma határtalanul, olykor még azonban szögesdróttal kifeszítve határos , körülöleli a hazát, mint édesanyját a gyermek. Féltőn, szeretőn. Nem érezhetjük azonban ezt a terhet nyűgként, koloncként, mint ahogyan ezt egyébként nap,mint nap próbálják velünk elhitetni mert felelősségünk a nemzetünk iránt óriási, s mint egykoron, ma is igaz: Minden magyar felelős, minden magyarért.
A Szent Korona ünnepén elmondhatjuk, hogy Szent István nemcsak hitében volt erős és következetes, de törvényeiben, fiához , Imre herceghez intézett intelmeiben is megmutatta uralkodói nagyságát, mert olyan erős és tiszta jogi alapra építette államát, mely ezer év távlatából is példát mutat, tartást ad nekünk, kik szellemi hagyatéka gyámolítóinak, tanácsai követőinek valljuk magunkat, s mely intelmek, tanácsok nem szorulnak értelmezésre a mai kor embere számára sem. Néhány gondolat ezekből:
– A hitet akkora szorgalommal és éberséggel őrizd, hogy minden Istentől rendelt alattvalódnak példát mutass.
– Minden ember azonos állapotban születik, és semmi sem emel fel, csak az alázat, semmi sem taszít le, csakis a gőg és a gyűlölség.
– Szeresd az igaz ítéletet, ha hatalmadban akarod tartani lekedet.
– Mert az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő.
– Ha jósággal közeledsz a jóhoz, az igazhoz, igaz vagy, a tisztával tisztán bánsz, a hamissal azonban hamis módra.
– Az én szokásaimat pedig a kétkedés minden béklyója nélkül kövessed, aki ugyanis megveti, amit megszabtak atyai elődei, az isteni törvényekre sem ügyel.
– Kell, hogy a királyt a kegyesség és az irgalmasság díszítse,mert ha a királyt istentelenség szennyezi,hiába tart igényt a király névre, zsarnoknak kell nevezni!Ezért légy irgalmas minden erőszakot szenvedőhöz, őrizd magadban mindig az Isteni intést!.

Imre herceg korai, tragikus halála azonban óriási terhet tett István Király öregedő vállaira. Minden , amit egész életében felépített egy perc alatt foszlott semmivé. De még ebben a kilátástalan helyzetben is, hite adott neki erőt, hitébe menekült, hiszen országát és népét nem földi, hanem mennyei hatalomnak ajánlotta fel, Boldogasszony Anyánk, Mária oltalmába. Igy lett országunk a Regnum Marianum, Mária Országa, s lettünk mi mennyei édesanyánk, Mária népe, a gyógyítás népe, a segítés népe, a Szent Korona népe. S leszünk mindaddig, míg hitünkben, nyelvünkben, örökünkben meg tudunk maradni, míg szóban és cselekedetben vállaljuk önmagunkat. Vállaljuk, hogy a föld, melyen ezer éve templomaink állnak, s mely templomokban anyanyelvünkön imádkozunk Termetőnkhöz, Szent István királyunk és nemzetének öröke. Vállaljuk, hogy őseink örökségét nem tagadjuk meg. Hogy azon a földön, melyen ezer évig befogadók voltunk, nem vállunk befogadottakká.
A hagyományok megőrzése fontos, bár a hagyományok ember nélkül nem sokat érnek, ezért a hagyományok letéteményeseként mindig a teremtett embernek kell állnia a középpontban, a maga szorgalmával, kitartásával, de elesettségével is.A hagyományok tartást, önbecsülést, büszkeséget adnak.Tiszta lelket, melyben minden a maga rendjében van ott úgy, ahogyan azt a Teremtő elrendezte. Helyén van az édesanya szava, kezének simítása, a haza és a közösség szolgálata, hűség a nemzethez , a szülőföldhöz és a nyelvhez. Helye van benne a daloknak, a meséknek, a nevetésnek és a sírásnak is. Egy dolognak nincs helye. A gyűlöletnek.. Mert a sajátunk tisztelete a mások iránti türlelmet kell hogy erősítse. A hagyományok fontosak, mert folytonosságot közvetítenek. Igy van ez ennek az Ünnepségnek a kapcsán is, ezért tisztelettel kell, hogy szóljunk azokról, akik ezt megálmodták és elindították, akik a jelenben minden nehézség ellenére megtartják és akik majd a jövőben folytatni fogják, mert a folytonosság záloga itt egyedül Szent Korona lehet a maga kisugárzásával, erejével, eszmeiségével. Az emberi gyarlóságnak itt nem lehet helye. Sokan , akik nem hisznek abban, hogy a Szent Koronának van irányító ereje, gondolkodjanak el azon, vajon miért vagyunk itt ma, miért történik minden körülöttünk így, amikor a Szent Korona hiteles, mása megjelenik előttünk,mint egy élő személy, s hogyan létezik az, hogy pusztán az a tény, hogy a Szent Korona több, mint hétszáz évvel ezelőtti, csupán egy napos itt tartózkodása is elegendő volt ahhoz, hogy hétszáz év elteltével is, még mindig mozgatni tudja az eseményeket , történéseket itt, ebben a kis hazában. Hogy amikor terveket szövünk a jövőnket illetőleg, azoknak a terveknek a szerves részét éppen a Szent Korona iránti tiszteletünk adja, az áll a középpontjában.Hogy amikor arról beszélünk a Kápolna dombon majdan megépülő kálvária kapcsán, milyen gyönyörű gondolat lehetne, ha a régió egy- egy magyar települése, a testvértelepülések felvállalnák egy stáció megépítését, mely örökre egybe köthetné szellemiekben is az itt élőket, egy olyan helyet teremtene, mely otthont ad ay Ipolyon innen és túl élőknek, akkor nem a Szent Korona sugallja-e ezeket a gondolatokat?
Amikor az első Szent Korona Ünnepségen arról beszéltünk, vajon lehet e- majd ez az ünnepség a felvidéki magyarok, hívők zarándokhelye, mint a Csíksomlyói búcsú Székelyföldön, akkor erre a kérdésre a választ az azóta eltelt évek eseményei adták, adják. Azzal, hogy eltűntek a határok, ma újra itt a lehetőség az Ipoly mentén és a tágabb régióban élőknek, hogy a régen létező, de mára már benőtt ösvényeket, átpallózva az Ipolyt az egykori hídhelyeken újra kitapossák, hogy a templomi zászlók árnyékában, toronyiránt, a harangszó hívására elinduljanak, hogy hitet tegyenek ragaszkodásukról, vallásukról, van itt haza még, ezen a kis helyen is, itt a szakrális Kápolna domb árnyékában, a Szent Korona ölelésében. Ha elhisszük, hogy ezt a hazát,mi fel tudjuk építeni,és a szívünkbe rejtve megtartani, már nem éltünk hiába. Az itt élőknek pedig, akik a sorsunkat felelősséggel próbálják, vagy tudják alakítani nem lehet más célja, mint ennek a népnek, ennek a közösségnek a feltétel nélküli szolgálata, s ehhez eszköz a legfelsőbb törvényhozásban való részvétel, képviselet, kell hogy legyen. Ám elfogadhatatlan, ha egyesek számára a saját céljuk eléréséhez, eszközként, pont ezt a népet próbálják felhasználni. Ezért kell, hogy nyitott szemmel járjunk, hogy ne csak nézzünk, de lássunk is, legfőképpen mint a kis herceg. A jót, a szívünkkel.
Nehéz, de gyönyörű örökséget hagyott ránk államalapító királyunk, Szent István. Sajnos az újraegyesült Európában ma a kereszténység és annak vállalása egyre jobban nem vallási, hanem morális, tartásbeli kérdés. S hogy a lebomló államhatárok után, mikor tudjuk a lelkekben és a tudatban meglévő határokat is lebontani, mely határok nemcsak népeket nemzeteket, de családokat, barátokat, testvéreket is elválasztottak egymástól. Mindnyájunk felelőssége ez, mert el kell,hogy higgyük, magyar,oláh, szláv bánat, mindigre egy bánat marad.
A legnagyobb fájdalmunk azonban nem a külső ,nekünk feszülő erők nagatív hatása, és térnyerése, hanem nemzetünk belső, egyre mélyülő megosztottsága. Évtizedek óta , egyfajta szellemi polgárháborúban élünk, őrlődünk,tékozoljuk energiánkat,. Hogy azon a nyelven, melyet édasanyánktól tanultunk, gúnyolnak ki bennünket, mindent ami következetesen és karakteresen magyar. Akiknek a magyarság vállalása megbélyegzés, a hagyományok ápolása a nemzeti értékek felvállalása gúny tárgya. Akiknek az anyaság szentsége helyett a másság a fontosabb a szellem szadasága helyett a szabadosság, a kereszténység ezer éven át megtartó hite helyett a szektaság szolgasága, a nemzet szellemi óriásainak példamutatása helyett, az árulók sunyisága, pedig a nemzet gerincét és tartását a Hunyadi Jánosok, Rákóczi Ferencek és Kossuth Lajosok adták, s nem az általuk vallott és hitt eszmék elárulói. Joggal kérdezhetjük tehát a mindent tagadóktól, vajon mi lett volna ha a több,mint másfél évszázados török megszállás idején három részre szakadt magyarság lemondott volna a rabságban tartott testvéreiről. Mi lett volna ebből a nemzetből, ha a másfél évszázad alatt a felnövekvő hat generáció bármelyik tagja is feladta volna a reményt, hogy egyszer visszaszerezzük azt, ami jog szerint minket illet. S nekünk , mai magyaroknak, van- e erkölcsi és morális jogunk megtagadni ezt a reményt gyermekeinktől s unokáinktól. Ipolyon innen és túl. Szent István királyunknak, a Szent Koronának akkor állítunk méltó emléket tehát, ha hűségesek maradunk mindahhoz, amit vérrel, karddal és imával megszerzett nekünk, mert az ellopott örökségnél, csak az eltékozolt, elherdált örökség bűne nagyobb. Nemcsak államot kaptunk Tőle, hanem hazát, hitet, és reményt is.
Nyírő József írót idézem, aki ezt írja:
,, A falevél, csak azon a fán tud dacolni a szelekkel, viharokkal, és az élet minden viszontagságával, amelyből kihajtott. Mihelyt a fa elereszti a kezét, örökre vége lett, megszűnt közöttük a belső lényegi összefüggés. Mely pillanatban megszűnik a belső ,lényegi összefüggés mindazzal, amit e szép néven ismerünk, hogy magyar, lehullott falevelekké válunk, melyeket elsodor a szél.
Őrizzük hát a Szent István ültette életfánkat, mely fölött a Szent Korona tiszta,, vigyázó tekintete őrködik: óvjuk gyökereit, ápoljuk virágait, ízleljük gyümölcsét. Növekedjen abban a földben naggyá és erőssé, melybe őseink elültették, hogy ágain megpihenjen a szél és a madarak, leveleit melegítse, gyümölcseit érlelje az áldott nap,bánatát sirassa az eső , tisztaságát őrizze a harmat, s árnyékában megpihenjen szelíd és vad, s minden együtt élő nép, nemzet, család, Mária népeként, békében, megértésben, s hogy kiszáradt ágaiból ne kereszteket, de bölcsőket faraghassunk egy felnövekvő, új nemzedéknek.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

Felvidék Ma