Szlovákia hat éve tagja az európai közösségnek. Feltételezném, állampolgárai abban a tudatban élnek, hogy ebben az országban 2004 óta hosszú távú, szilárd demokratikus intézményrendszer érvényesül a jogállam minden követelményével, valamint európai, illetve uniós szinten szavatolt az emberi jogok tiszteletben tartása és a kisebbségi nemzeti közösségek jogbiztonsága. Mindez az ún. koppenhágai kritériumok politikai alapelvei közé tartozik, amelyek teljesítése elengedhetetlen föltétel volt a taggá válás folyamatában. A Fico-féle kormánykoalíció hatalomra kerülése után fokozatosan meggyőződhettünk arról, hogy mindez csak hiú ábránd. A szakmailag minősíthetetlen kormány-, illetve a szaktárca-döntések, az unió központi testületeinek felháborodását és szigorú bírálatait kiváltó sorozatos botrányok, valamint a kisebbségi jogbiztonság területén nap mint nap rettegve várt, szélsőséges nacionalista, elsősorban magyarellenes intézkedések eljuttattak bennünket oda, hogy föltegyük a kérdést: milyen országban élünk? Valóban a jogállamiságot, a demokráciát szent és sérthetetlen alapelvként kezelő európai közösség egyenrangú tagjai vagyunk? Büszkén vallhatjuk-e, hogy európolgárok vagyunk, minden vívmánnyal és joggal, amit az unió ötven év alatt fokozatosan és meggyőzően kialakított? Meddig fokozódhat az európai értékeket mellőző kormányhatalom önkénye?
Sajnos, nincs min csodálkoznunk, amikor egy olyan meghatározhatatlan arculatú kormánykoalíció irányítja az országot, amelynek nincs helye európai közösségünkben, és amelynek pártjait a nacionalizmus, sőt sovinizmus, illetve a szélsőséges magyarellenesség köti össze. Állandóan az ún. „történelmi félelem” uralja gondolkodásukat és cselekedeteiket. Kicsinyes, szánalmas és komikus, a mi sorsunk szempontjából kétségbeejtő a magatartásuk és politikai vonalvezetésük, amit elsősorban a magyaroktól, a magyarországi politizálástól való intenzív és szerencsétlenül görcsös függőség határoz meg. Bátran állíthatom, hogy ez többé-kevésbé érvényes a szlovák politikai színtér valamennyi résztvevőjére. A négy év alatt kiéleződött tarthatatlan helyzet természetes következménye a hatalmon lévő pártok rég idejétmúlt fölfogásának és durva, gátlástalan törekvéseinek. A ma már csak a prüszkölő, gyenge játékos szerepét vállaló DSZM, Mečiarral az élen, nagyon is félelmetes bizonyítványt hozott magával a múltból: az euroatlanti csatlakozás folyamatában mindent elrontott, amit csak lehetett, és nem utolsósorban magyar közösségünk természetes és szerzett jogait is végképp ki szerette volna irtani. A SZNP-ra kár lenne szót is fecsérelni, ha nem lenne a Ficónak is teljesen a szájíze szerinti nacionalizmus és magyarellenesség megtestesítője, sőt megvalósítója. A szomorú az, hogy Slotára már mindenki (főleg a szlovákok) csak legyint, miközben ő mesterien tudja szítani és magasabb kvantumszintekre gerjeszteni a magyarellenes hangulatot. Érdemes lenne Slota agyát egy pozitron emissziós tomográfos (PET) kivizsgálás alá vetni, amely nemcsak a daganatokat mutatja ki, hanem az agy eltorzult funkcionális működéseit is. Ebben az országban még nagyon sokan hallgatnak rá. A kormánykoalíciót ellentmondást nem tűrő módon Fico kormányfő, a SMER elnöke uralja. Politikai kultúrájának, helyesebben kulturálatlanságának, durvaságának nincs helye a mai Európában. Nemzeti-szocialista és populista megnyilvánulásai nemzetközileg is „mesteri” szintre emelik őt. Elborult agyával, arroganciájával gátlástalanul oltári „butaságokat” képes produkálni, amelyeknek a levét, sajnos, elsősorban mi isszuk meg. Nem átall kiállni a világ elé és kijelenteni, hogy Sólyom köztársasági elnök szavai veszélyeztetik Szlovákia integritását. Vagy nem tudja, hogy mit beszél, vagy tudja, hogy a szlovákság nagy része reszketve mindent „bevesz” neki. A kettős állampolgárság körüli hajcihő, amely, szerinte, biztonsági kockázatot jelent, már nevetséges kabaré, vagy cirkusz is lehetne, ha megint nem minket sújtana. Háborúra készülnek Ficóék: a Nemzetbiztonsági Tanács ülésezik, szipogva szaladnak panaszkodni az EU-s nagyköveteknek, az EBESZ-nek, az Európa Tanácsnak és az Európai Parlamentnek. Alkotmányt kell módosítani, a tárcavezetők lázasan törvénymódosításokba kezdtek – de még fogalmuk sincs arról, hogy mit is fog tartalmazni a magyar jogszabály. Ficóék csúcsteljesítménye, hogy olyan jogszabályt terveznek, ami szerint majd megvonják a szlovák állampolgárságot attól a szlovákiai állampolgártól, aki fölveszi a magyar állampolgárságot is. Ez a nemzetközi jognak teljesen ellentmondó, abszurd fenyegetés. Közben a tények, az európai gyakorlat őket teszi nevetségessé. A többi, határon túli magyarok lakta ország politikai tömörülései és közjogi méltóságai nem tartották eddig fontosnak különösebben fölháborodni az általuk is praktizált kettős állampolgárság kérdésén. Ismerve az uniós szabályokat és gyakorlatot, Ficóék könnyen belegabalyodhatnak nagy buzgóságukba – adja Isten, hogy úgy legyen.
Meggyőződésem, hogy a kettős állampolgárság ürügyén föllángolt magyarellenesség nem csupán kampánymegfontolásból keletkezett. Tudjuk, ennek nagyon mély gyökerei vannak. A kormánykoalíció tagjai mélyebb meggyőződésből tekintik a magyarokat örökös ellenségnek. Fico, Mečiar, Slota szántszándékkal teszi minden esetben hivatalos kampánytémává a magyarellenességet. Sajnos a kettős állampolgárság kérdésében jobboldali „partner” pártjaink fölfogása sem sokkal kedvezőbb – megbízhatatlanságukról a múltban már sokszor meggyőződhettünk. Tény, hogy a magyar fél időzítése nem a legszerencsésebb – a szlovák fölbuzdulás nekünk nagyon árthat a júniusi parlamenti választásokon. (Nem történt volna semmi baj, ha az Országgyűlés csak ősszel kezdett volna foglalkozni a jogszabállyal.)
Még nincs elképzelésünk arról, hogy mit is fog tartalmazni a várva várt jogszabály. A kettős állampolgárság, Kárpát-medencei magyarságunk együvé tartozását nyíltan bizonyító erején kívül a konkrét lehetőségek, a jogok és kötelességek megfogalmazása nem egyszerű feladat.
Esélyeinket nézve és jövőnket tervezve az ilyen légkörben elengedhetetlen a józanság és a bölcs megfontolás. Csakis az összefogás, az egységes fellépés, és nem a megosztottság hozhat nekünk sikereket. Aki a megosztás útját választja, az magyar közösségünk érdekei ellen cselekszik, és megbocsáthatatlan bűnt követ el.
Ilyen országban élünk! Lehangoló, hogy nincs reményünk arra, hogy a közeljövőben ez a légkör megváltozik. Egyedül a megalkuvás nélküli kitartás és a józanság segíthet rajtunk. Következetesen azt kell tennünk, amire jogunk van, ami nekünk megfelel és jó. Az eddigi gyakorlat megmutatta, hogy a többségi nemzetnek, a politikai hatalomnak is fokozatosan tudomásul kell vennie, hogy nem lehet eltiporni magyar nemzeti közösségünknek a saját életéhez és önazonosságának megőrzéséhez való jogát!
2010. május 18.
Duka Zólyomi Árpád, Felvidék Ma
