Már-már ironikus az az abszurditás, amely az európai visszhangokat jellemzi a magyar kormány kezdeményezéseire. Gyakorlatilag teljes mellszélességgel támadják azokat az intézkedéseket, amelyek javarészt egy szuverén állam belügyeit képezik. Mindez nem lenne probléma, illetve könnyebben emészthető lenne, ha a jelenleg tapasztalt érdeklődés és offenzíva megszokott és minden európai államra egységes érvényű lenne. Szarkasztikus komédiának tetszik azonban egy olyan EU vezérletével, amely 2011-ben sem emel szót olyan tűrhetetlen sértések ellen mint a Benes-dekrétumok, vagy éppen a délvidéki magyarság helyzete, hogy a kárpátaljai törvényeket már ne is említsük. A jelenlegi európai gyakorlattal, illetve a környező „balkáni” államokkal minimális szinten is tisztában lévő magyar ember számára tragikomikus jelenet játszódik le minden alkalommal, amikor a magyar kormány által felkínált kettős-állampolgársági kérelmekkel kapcsolatban fogalmazódik meg nemzetközi kritika. Egy józan ember legfeljebb annyiban fogadná el a kritika jogszerűségét, hogy a jelenlegi állapotok még mindig nem nyújtanak elegendő védelmet és lehetőséget az elszakított területen élő magyarság számára, azonban az orwelli realitásban másként működnek a dolgok.
A médiatörvény kapcsán hazánkra terelődött a „Nyugat” figyelme, amely úgy fest, nem tűri az önálló és nemzetben gondolkodó politikai manővereket. Kérdéses, hogy mennyiben van mindennek létjogosultsága, azonban fontosabb probléma, hogy miért kell nekünk megfelelni olyan elvárásoknak, amelyek mögött irányunkba sohasem születnek kedvező döntések. Joggal merül fel a kérdés, hogy kit sért meg az az állam, amely Európában talán utolsóként igyekszik nemzetének tagjai számára biztosítani az állampolgársággal járó védelmet és lehetőségeket? Egy példátlan területrablást követő sérülés sebeit nyalogató intézkedés vajon miért jelent problémát egy olyan szervezetnek, amely gond nélkül szemet hunyt önálló államok születése felett és láthatóan érdektelen a kisebbségek védelmének kérdésében. Főként, ha magyar kisebbségről van szó.
A híradások számtalan esetben szolgáltattak szaftos eseményeket az utóbbi években a Slota által vezérelt Szlovákia és Magyarország között, azonban érdemi kritikát az EU korábban sohasem alkotott. Sem a szégyenteljes nyelvtörvény, sem a magyarságot sértő örült kijelentések kapcsán. A legfrissebb információk szerint „Magyarország titkolja, hány szlovák állampolgár folyamodott magyar állampolgárságért. A személyi adatok védelméről szóló törvényre való tekintettel a magyar kormány nem nyújt információt arról, mely szlovák állampolgárok kérvényezték a magyar állampolgárságot“. A hír hallatán az emberben felmerül az a kérdés, hogy vajon egy egységes Európai akarat által vezérelt tömörülés amely egyenlőséget, testvériséget kíván nyújtani tagjai számára, miként képes öklendezés nélkül elnézni azt, hogy ilyen lépések egyáltalán megtörténhessenek és miért nincs tisztában azzal, hogy milyen út vezetett ide? A kérdés valójában költői.
Örvendetes hír azonban, hogy amíg a színpadon viaskodnak egymással a felek, magyarok ezrei folyamodnak az állampolgárságért és ha más nemzet lobogója alatt is, de magyar állampolgárként élhetnek magyar földön, magyarként. A történet abszurditása azonban, hogy Európa pont akkor haragszik ránk, amikor elkezdtünk európaiként viselkedni. Pont úgy, ahogy ők teszik. Azt, hogy ez kritika vagy dicséret, mindenkinek magában kell eldöntenie.
Felvidék Ma, Bombahír-joker
