A Flóra Villában, Ótátrafüred egyik látványosságában, január 27-én, 16 órakor nyitották meg Majunke Gedeon, a Tátra építésze címmel azt a kiállítást, mely bemutatja ennek a jeles, ám méltatlanul feledett építésznek a munkásságát. Február 26-ig tekinthető meg a tárlat.
A kiállítást három intézmény: a poprádi Tátra Képtár, a késmárki múzeum és az Eperjesi Önkormányzati Kerület támogatásával valósult meg. Mgr. Maroš Semančík művészettörténész foglalkozik e személyiségek felkutatásával. Hoepfner Guido (1868-1945) általa feldolgozott anyagát bemutatták Budapesten és egy szép kiállítású katalógus is napvilágot látott. A Tátra másik nagy építészének, Majunke Gedeonnak a munkásságát bemutató tárlatot tavaly már a késmárkiak láthatták.
Oto Jalčovik, tőketerebesi mérnök jóvoltából, a történelmi épületekről készült makettekben is gyönyörködhettünk. Ő szintén részt vett a megnyitón. Egy elkészítése nagyjából 300 órát vesz igénybe. E kicsinyített másolatok erénye, hogy a legapróbb részletekig egyezik az eredetivel és a magyar nyelvű feliratok olvashatók rajtuk. Ezt lézertechnikával érték el. A mérnök bevallotta, az első munkái megsemmisítő kritikában részesültek, ám Semančik, Ján Gašpar (a kassai Tudományos Könyvtár igazgatója) és mások segítségével sikerült végülis kiváló eredményt elérnie. Most már olyan stádiumba jutott, hogy nem tudja abbahagyni a munkát. Így el kívánja készíteni az összes épület másolatát, ami úgy 30-40 darabot jelent.
A Tátra Képtár igazgató asszonya, PhDr. Mária Ondrušeková megnyitója után Semančík ismertette Majunke életpályáját, aki elmondta, a jeles építészről szóló rövidke írások rendszerint pontatlan adatokat tartalmaznak. Közben meg a Vagonár népi együttes három kacér énekesnője Tátra-alji népdalokkal gyönyörködtette a közönséget.
Majunke Gedeon (1854.V.9., Szepesszombat – 1921.IV.10., uo.) a Szepességben letelepedett olasz családból származott. Majunke Antal (1817-1867) szepesszombati serfőző és Kniesner Johanna (1820-1902) frigyéből hét gyermek született. Ezek közül Gedeon a negyedik volt. Apja halálakor, éppen a kassai reálgimnázium másodéves hallgatója volt. A legidősebb gyermek 16, a legfiatalabb 2 éves volt akkor.
Építészeti tanulmányait a bécsi műegyetem rendkívüli hallgatójaként kezdte meg (1872-77), majd a bécsi Képzőművészeti Akadémián tanul (1877-80) Theofil Hansen (1813-1891; az ő műve az új késmárki evangélikus templom, ahol Thököly Imre nyugszik) mesteriskoláján és ezen felül egy szemesztert végez Friedrich von Schmidt (1825-1891) neves német származású osztrák építésznél (1880/81), aki a műemlékvédelemnek is jeles képviselője volt. Számos felújítást tervezett, köztük az ő tervei szerint újították fel a bécsi Szent István-dómot (1862-64) és a pécsi székesegyházét (1882-91) Jeles magyar építészek voltak a tanítványai, mint Steindl Imre, Schulek Frigyes, Petschacher Gusztáv, Aigner Sándor, Foerk Ernő, Hofhauser Antal és Schmidt Frigyes.
Tanulmányai alatt a tudományos akadémia épületének tervéért az udvari díj I. osztályában részesült. (Ez a munka csupán arra szolgált, hogy mindenki megmutathassa mi rejlik benne, nem tervezték megvalósítását.)
Rövid ideig, gr. Andrássy Manó (1821-1891) betléri birtokán működik. Egy nagyobb támogatás ütötte volna a markát, ám az elmaradt. Andrássytól viszont kapott 200 aranyat.
1881-ben a szepesi lapokban olyan cikkek jelentek meg, melyek arra buzdítottak, Majunke kapjon megrendeléseket, hogy szülőföldjén települjön le. A késmárki bank Alsótátrafüred kiépítésével kapcsolatosan kereste meg. Vállalkozóként, építészként működött. Gőzfűrészt is működtetett. Különböző bizottságok tagjaként hasznosította tehetségét. Szakértője volt az épülő Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE) Múzeumának. Az MKE építészeti bizottságának volt az elnöke.
A megnyitón készült felvételek megtekinthetők Képgalériánkban.
1884-ben megnősült. A boroszlói (Wroclaw) születésű Hergessel Alice-szal (1864-1940) négy gyermekük született: Erik, Egon, Margit és Walter. Felesége a Vöröskereszten belül jeleskedett, a szepesszombati helyi szervezet alapító elnöke volt. A bizottságban férje is tevékenykedett. Ezért és a szepesszombati kórház építése körül szerzett érdemeiért, 1911-ben az asszony megkapta az Erzsébet Rend II. osztályú keresztjét. Férje ingyen vállalta a tervezést és kivitelezést. 1904-ben miniszteri elismerésben részesítették a szepesszombati gyermekmenhely és népiskola létesítéséért.
Szepesszombat önkormányzatának szenátora, tanácsnoka, építészeti ellenőre és a helyi kaszinó tagjaként vett részt a közéletben. Szepes vármegye virilistája volt (képviselő, akit nem választottak, hanem vagyona alapján nevezték be egy testületbe).
Az 1891-ben alakult Magyar Turista Egyesület, mely Eötvös Lóránd elnöklete alatt működött, Majunke annak kárpáti tagozatában működött.
A sport fejlesztését is szívügyének tekintette. A Felsővárosi Korcsolyázó Egylet alapító elnöke volt (1881), majd tíz évre rá, a szánkózást népszerűsítette.
Az ő tervei alapján épültek a nyaralók, fürdő- és középületek a Magas Tátrában, de a klasszicista házak a szepesi és Tátra-alji városokban, fürdőkben, amit svájci stílusnak hívnak. A régió számos templomát is ő tervezte. Több szepesi kastélyt restaurált és ezen kívül tervezett gyárépületeket és lakóházakat. Rozsnyó felújításánál az 1890.VII.15-iki tűzvész után is komoly szerepet vállalt. Az ő elképeléseit tükrözi számos temető és nyilvános park. Húsz év alatt a tátrai épületek egy harmadát tervezte és kivitelezte. Majunke a tátrai építkezések egyik markáns alakja. Nemcsak Alsótátrafüreden, hanem Tátraszéplakon és Felsőhágin is építkezett. Az alsótátrafüredi épületei közül érdemes megemlíteni a Sas Villát (ma: Šafárik; 1882), az éttermet (1890-91), a neoszecessziós szgrafittivel díszített Aesculap Villát (Kalinčiak; 1884), a Klotild Villát (Kamzik, 1885-86) és a kárpáti népi építészetet alkalmazó Jármay Villát (1889-90).
Virágvölgyön épült az Alpesi Villa (Hollý; 1890-91).
Világkuriózum az alsótátrafüredi neogótikus római-katolikus templom, melynek oldalhajóit „lebegtette” (1889-95), mára azonban már azokat alátámasztották. Az ótátrafüredi kávéház jóval meghaladta korát, mert lapos tetejét füvesítette, amire ma sincs sok példa (1889-90). Ez már sajnos nincs meg, csak Jalčovik makettjén.
A szepesszombati házak tervezésénél a reneszánsz és a manierizmus hatásait érvényesítette. Saját háza a Szombati Téren (Sobotské nám. 49; 1884-85; ma a Vöröskereszt székel benne) áll, ugyanúgy mint Dr. Szász Ágostoné (1894-95).
A Tarajkán Szilágyi-pavilont épített. Szilágyi Dezső (1840-1901) neves jogászt és politikust kortársai szinte kivétel nélkül nagyra becsültek. Ám Szekfű Gyula becsmérlő publicisztikájának köszönhetően a feledés homályába merült. Az MKE kezdeményezésére és támogatásával épült az említett igazságügyi miniszter emlékére. A miniszter éveken keresztül gyakran látogatott Ótátrafüredre és a Magas Tátra lelkes népszerűsítője volt. 1904. augusztus 7-én adták át rendeltetésének. A plakett alkotója Istók János (1873-1972), Stróbl Alajos tanítványa, a kiváló portréista. Benne később több emléktáblát lepleztek le a Tátrát népszerűsítők köréből (Fischer Miklós /1855-1930/, Dénes Ferenc /1845-1937/, id. Szontágh Mihály /1843-1899/, id. Guhr Mihály /1845-1921/). 1945 után ezeket mind eltávolították. A feledésbe merült pavilon mindmáig az Ótátrafüred felőli utolsó kanyar mentén áll, fákkal körbenőtt terepen.
A kiállítás látogatója négy helyiségben ismerkedhet meg Majunke munkásságával fotók, makettek és eredeti épületelemek segítségével.
Élete vége felé a közéletben kimagasló szerepet vállalt. Szepes vármegye közigazgatási bizottságának tagjaként tevékenykedett. A szepesszombati önkéntes tűzoltóegylet parancsnoka 1898-tól a késmárki járási Munkásbetegsegélyező és Balesetbiztosító Pénztár (1907 után volt ez a neve) elnöke, majd 1914-től az Országos Munkásbetegsegélyező és Balesetbiztosító Pénztár főigazgatóságának tagja.
A szepesszombati temetőben nyugszik feleségével és annak szüleivel. Sírja siralmasan elhanyagolt állapotban van, ahogy erről a Tátra Képtár igazgató-asszonya beszámolt a megnyitó alkalmával.
Miután a lányok arról énekeltek, hogy hiába danolnak, egy csöpp pálinkát sem kaptak, a hivatalos megnyitó végén szót kért Jozef Čulman építészmérnök (Rudolf Schuster, egykori államfő egyetemi évfolyamtársa). Gyermekkorában ezek között az épületek között nőtt föl, de a múlt század negyvenes éveitől kezdve ezt az örökséget elpusztították. Ez szomorúságának és felháborodásának oka. Nem tisztelték ezeket az értékes alkotásokat és a Magas Tátra elveszítette egykori vonzó építészeti örökségét, esztétikai értékét, melyet Majunke és társai oly nagy szeretetteljes lokálpatrióta hozzáértéssel és magas színvonalon képviseltek. Javasolta, össze kellene hozni egy bizottságot, mely elősegíthetné, hogy a Magas Tátrának legyen egységes urbanisztikai-architektonikai elgondolása, mivel az jelenleg nem létezik. Mindenki azt épít, amit a pénztárcája és műveletlensége elbír, miközben a hegység elveszíti lelkét. S ez botrány. Utána bocsánatot kért az ünneprontásért, ám a 30-40 jelenlévő mélységesen egyetértett vele, amit tapssal fejeztek ki.
Majunke emlékét báró jobaházy Dőry Gyula (1836-?) Bihar megyei főispán, belső titkos tanácsos, a Bihari Kárpátegyesület elnöke (1888-1892) 1900-ban örökítette meg, amikor megmászta a Vörös-toronytól délkeletre eső névtelen tornyot és javaslatára Majunke-toronynak nevezték el. Mára átkeresztelték (Priečna veža). Ez is mutatja az utókor barbár nemtörődömségét.
Jellemző, rajtam kívül egyetlen újságíró sem tartotta fontosnak, hogy tudósítson erről a jelentős eseményről.
Felvidék Ma, Balassa Zoltán
