Máig kristálytisztán emlékszem arra a telefonhívásra, amikor Gubík Laci hat évvel ezelőtt felhívott azzal a javaslattal, hogy létre kellene hozni egy olyan nagy rendezvényt a Via Nova égisze alatt, amely fölülmúl minden eddigit, egyfajta felvidéki Tusványost. A koncepció rögtön megfogott, a kivitelezést illetően viszont kételyeim támadtak, amire Gubík azt mondta, ne legyek kishitű, mert kishitűséggel még sosem születtek nagy dolgok.
Való igaz, ilyen mentalitásból tele a padlás nálunk, a Felvidéken. A kritikus szemléletben, a mindent mindenkitől jobban tudásban, és lenézésben koncentráltan magas mifelénk az egy négyzetméterre esők aránya. Értékalapút, maradandót és hasznosat alkotni viszont annál kevesebben tudnak, sőt akadnak olyanok is, akiknek érdekellentétük okán éppen a rombolás a kenyerük, s abban lelik 30 ezüstnyi örömüket, ha gátolják más építését. Körülnézve a felvidéki állapotokon, élek a gyanúperrel, hogy sajnos az elmúlt évtizedekben ezeknek állt a zászló és jól haladnak alantas munkájukban. Éppen ezért minden olyan kezdeményezés mellé, ami ezt a siralmas állapotot csak egy hajszálnyival is jobbá tudja tenni, a tenni akaró és tettekre kész embereknek kötelességük odaállni, irigység, rosszindulat és fenntartások nélkül. Ez viszont egy jócskán megosztott közösségben bizony borzasztó nehéz tud lenni, a mesterséges mostoha állapotunk miatt ugyanis túl büszkék vagyunk, hogy elismerő szavakkal illessük azt, amit tőlünk függetlenül alkotnak mások.
A Martosi Szabadegyetem ezen viszonyok felülkerekedésére lett megálmodva. Hogy Gombaszög mellett nyugaton is legyen egy olyan nyitott szellemi műhely, mely határozott értékrendet képvisel, és ahol egy hét alatt megfordul a Felvidék apraja-nagyja. Martos ugyanis nem csupán egyike a nyári fesztiválszezon tucattermékeinek, hanem egy olyan rendezvény, amely a könnyed, laza szórakozáson túlmenően látogatóinak értéket közvetít, és ami talán a legfontosabb, olyan közösséget épít, mely szilárd alapjául szolgálhat a jövő generációjának. Emögött a sziszifuszi munka mögött pedig hihetetlen elszántság, kitartó tevékenység és megingathatatlan elkötelezettség rejlik. Az évről évre visszaérkező arcok, és a pozitív visszajelzések pedig megerősítenek minket, szervezőket, hogy igenis van értelme mindennek, és van még kinek, itt e széles Felvidéken az igényeiért szolgálatba szegődni. Persze akadnak kerékkötők, akik ellenérdekeltek abban, hogy valami újszerű, valami más is legyen, mint amilyen az ő zavarosan vegyes szájuk íze. Így az öt év alatt a tömkelegnyi örömteli pillanat mellett akadtak szűkös idők is, mint a megalapozatlan és azóta tisztázott Gombaszög-Martos kelletlen szembeállítás, vagy a földalatti rágcsálók bőrébe bújt provokátorok által kreált „Cionbölcseis” műbalhé, de energiát emésztett fel a költözés körüli hercehurca, s megrázott a 2016-os tragédia.
Öt év bár történelmi távlatban egy igencsak rövid időszak, a 21. századi felvidéki magyar fiatalság számára mégis egy fontos mérföldkőtávlat, mellyel a belekiáltottuk a szlovákiai éterbe, hogy vagyunk, maradunk és rendezzük sorainkat. Mert közel százévnyi meghurcoltatás, üldöztetés, megalázás és kényszerítés után, közösségünk huszonnegyedik órájában bár „valahol szörnyű vihar lehetett, melyben egy nemzet elveszett”, de Martoson egy nemzedék megszületett, melynek hivatása magyar, küldetése európai.
