Nem folytatom már tovább ezt a kis naplószerű jegyzetet. Csaknem nyolc hét telt el megkezdése óta. Rendes körülmények között nem olyan sok idő ez. De ez a nyolc hét sokat, nagyon sokat foglal magában. A végletek határain éltünk a napokban.
Hol a legboldogabb öröm és reménykedés töltötte be a lelkünket – majd lezuhantunk egy-egy rosszabb hír hallatára a pokol kínzó örvényébe. Nagy idők, szép idők voltak ezek, főleg hogy reánk nézve kedvezően végződött. Mi lett volna ha ez a szegény vitás Losonc nekik marad – mi nem maradhattunk volna itt, talán nem is hagytak volna. Gézát semmi esetre, Marcsát, Ilát azért mert nincs állampolgárságuk, de talán engem is kipiszkáltak volna Magdával együtt.
Szegény ott rekedt testvéreinkért fáj a szivünk. Ki tudja mennyit fognak ott szenvedni a most még jobban gyűlölködő szlovákoktól.
Talán minden itt élő magyarnak megviselte az idegzetét alaposan ez a sok átélt izgalom. De mégis hálásan köszönjük meg az Istennek, hogy át engedte élnünk s tanúi lehettünk ennek sok vegyes szép és jó – csúnya és rossz történelmi jelentőségű eseményeknek.
Most már bezárom ezt az igénytelen – egyszerű szavakkal leírt kis feljegyzést. Melynek egyedüli célja, hogy a levelezés megbénulása miatt nem tudtam volna minden apróságot közölni gyermekeimmel sem. Különösen Bandit tudom érdekelni fogja ennek az időnek minden mozzanata. És ebben az ideges feszültségben sok mindent el is felejtett volna az ember.
Meg aztán ha bennünk is elhomályosul már ezeknek a változó képeknek az emléke, jó lesz elolvasni idők multán s felidézni az elmúlt izgalmas napok eseményeit.
Most már lassan megkezdődnek a munkás hétköznapok új rend – új élet mindenfelé. Olyan jó volna már a békés nyugalmas napokat élni, de ki tudja mikor lesz az! Most fáj az embernek látni a zsidóüldözést, a kiutasítgatásokat a kik ezt teszik, bizonyára tudják „miért”,de mi csak egyszerű emberi szívvel érezzük és fájlaljuk a szenvedő embertársaink sorsát. Miért is nem lehet az embereknek békességben élni egymás mellett ? …
Kérve a jó Istent, hogy mi is hasznos, munkás polgára lehessünk visszanyert hazánknak, megköszönve segedelmét kérjük: Isten áldd meg a magyart !!!
(Vége)
***
A teljes napló ITT olvasható.
