Róka- és egyéb állatlesen – fényképezőgéppel

Szenvedélye a természet. Az Ipoly menti községben született, állatvilágban gazdag, csodálatos természeti környezetből származó biológia-magyar szakos fiatal pedagógus mindkét egyetemi zárómunkáját állatokról írta, az egyiket lovakról, a másikat pedig őzekről.

Ehhez nagyapja nyomdokain haladva vadászni járt és jár a mai napig is, csakhogy nem fegyverrel, hanem fényképezőgéppel, távcsővel és sok-sok türelemmel felvértezve, hogy becserkéssze, megfigyelje, fényképezze az állatokat, madarakat.

Aki úgy véli, hogy egy fiatal hölgy számára ennél mi sem egyszerűbb, az vegye a fáradságot és járjon maga is vaddisznó-, szarvas- vagy őzcsapáson, kutassa borzok nyomát, bújjon meg ehhez a vetésben, vagy kuporogjon órákon át egy rókaodú felett és figyelje négy kis rókakölyök önfeledt játékát, úgy, hogy eközben zajt nem csapva használható fényképeket is készítsen. Bizony nem egyszerű feladat, erről tapasztalt és neves természetfotósok nagyon sokat tudnának mesélni.

Fotózás közben (Németh István felvétele)

Nagy kár, hogy mindezek mellett az írással egyelőre nem kacérkodik, mert hihetetlen átéléssel, érdekfeszítően előadott, humorral fűszerezett élménybeszámolói bizony lejegyzésre méltóak lennének, melyeknek egyes fordulatai hallatán önkéntelenül is Fekete István jut eszünkbe.

Most, ahogy már említettem, egy rókacsalád mellé szegődött hívatlan, s egyelőre a táplálék után járó, jó szimatú szülők előtt észrevétlenül maradt megfigyelőnek.

S ha akadna valaki, aki netán gyerekkorában nem olvasta volna Vuk történetét és a róla készült rajzfilmet sem látta, aminek következtében úgy vélné, hogy a tyúktolvajnak kikiáltott rókát nem lehet szeretni, annak szíves figyelmébe ajánlom Molnár Emőke alábbi felvételeit. Az egyáltalán nem könnyű feltételek ellenére ugyanis a rókaodú környékén remek képek születtek, melyeket és további, a portyázásai során készült felvételeit az alábbiakban megosztjuk a természetkedvelő olvasókkal.