Mint minden hónap elején, most hétvégén is barangolásokat tartunk Kassán. Ez alkalommal Jakoby Gyula (1903-1985) festőművész nyomába eredünk. A Rokoko szálló előtt találkozunk (Gorkij u. 9., egykori Erzsébet királyné part), s a buszmegállóból szombaton és vasárnap, vagyis szeptember 5-én és 6-án 16 órakor indulunk.
Ott húzódott a Téhány-sor 1972-ig, ahol Jakoby a 16-os számú házban lakott családjával. Későbbi Mészáros utcai lakásában egy nagyméretű fénykép emlékeztette korábbi otthonára.
A műterme a pincében volt. Az utcát és a házukat több festményen megörökítette. Az egyik közeli utca ma az ő nevét viseli.
Innen elsétálunk a Kelet-szlovákiai Múzeum elé, ahol Krón Jenő (1882-1974) festőiskoláját látogatta többedmagával. A múzeum mögött áll a Bocatius Közkönyvtár épülete, mely egykoron iskola volt. Rajztanítója, Ravasz István itt figyelt fel tehetségére. Majd a sarokház előtt állunk meg, ahol 1964-től haláláig lakott feleségével, Haltenberger Gizellával, aki szintén tehetséges volt, képzőművész lehetett volna, ha folytatja tanulmányait. A testvére, Mészárosné Haltenberger Anna jeles képzőművész volt.
E sorok írója itt látogatta hetente, havonta a művészt több mint egy évtizeden át, számos kellemes beszélgetést folytatva, művészetről, múltról, politikáról.
E ház falán szerették volna elhelyezni mellszobrát, de annak jelenlegi tulajdonosa érthetetlen módon elzárkózott ettől. A Mészáros utcán rámáztatta a vásznait, gyakran lehetett itt találkozni vele. Majd a Csáky-Dessewffy-palota mellett állunk meg, mely egykor a Kelet-szlovákiai Képtár otthona volt. 1985. január 12-én, gázrobbanás következtében 1030 alkotás semmisült itt meg. Jakobynak szerencséje volt. Éppen Miskolcon mutatták be a képeit. Minden vágya volt, hogy Budapesten mutatkozzon be!
Műtermi csendélet (Fotó: Balassa Zoltán)
A premontrei gimnázium következik, ahol tanulmányait folytatta Kontuly Bélával (1904-1983), aki később Budapesten segített neki bejutni a Képzőművészeti Akadémiára, ahol Réti István tanítványa lett. A kassai gimnáziumban rajztanára a neves művész, Lengyel-Reinfuss Ede (1873-1942) volt. Amikor Pesten tanult, találkozott vele, s amikor megtudta, hol folytatja tanulmányait, ironikusan megjegyezte: „Ez rettenetes, ma már minden marha művész akar lenni!”
Két év után felhagyott tanulmányaival, mert matematikából kellett volna vizsgáznia és az nagyon távol állt tőle. Mégis sikerült annyit elsajátítania, hogy saját úton indulhatott el és a legjelesebb kassai mesterek között tartották számon. Ennek csalhatatlan bizonyítéka, hogy mindmáig őt hamisítják a legjobban.
Kontuly Béla a deáki templom freskóit készítette 1940 szeptemberében és Jakoby Gyula segédkezett neki. Ez az egyetlen monumentális alkotása.
Következő megállónk Bartusz György Jakoby-szobra lesz az Erzsébet utcán. Majd a közeli MaJelben állunk meg, ahol a mellszobra található. A Kelet-szlovákiai Képtár egyik épületénél emlékeztetünk, hogy 1992-96 között Jakoby nevét viselte az intézmény, de azután visszavette régi nevét, mert a mester mindig magyarnak tartotta magát. Ez pedig a mečiari korszakban nem tetszett a képtár akkori alkalmazottainak. A Csemadok rendezvényeire nem járt el, de minden január 2-án befizette a tagsági díjat. A Magyar Nemzetet járatta, portréit Jakoby Gy.-ként szignálta.
A mester feleségével (Fotó: Balassa Zoltán)
Egyszer beszélgetésünkkor elmondta, a háború után reszlovakizált. Erre azt mondtam, Gyula bácsi, egyszer meg fogsz halni, előveszik a személyazonossági igazolványodat és azt fogják mondani, szlovák vagy! Nem mondott semmit, de mintha tűt szúrtam volna nemesebb testrészébe, majdnem felugrott. Egy hét múlva elővette az igazolványát ás mutatta, hatóságilag átíratta a nemzetiségét!
A barangolásokat az Artfórum üzletben fejezzük be, ahol a róla szóló monográfiát 4 eurós kedvezménnyel lehet majd megvásárolni. Persze a barangolás alkalmával számos egyébről is szó lesz, de mindent nem árulhatok el.
Az a megtiszteltetés ért, hogy temetésén, a kassai krematóriumban az én búcsúztatómat olvasták fel. Ezt még eddig nem publikáltam. Most van itt az ideje:
„Anyanyelveden búcsúzunk Tőled Gyula bácsi! Tudjuk a természet szigorú rendjét. Hozzád szólunk, de szavaink csak az élőkhöz érhetnek el, mert Kháron ladikján már túl messze siklottál. Nagy terhet róttál ránk. Biztosítanunk kell a folytonosságot most már nélküled. De vigaszt és ösztönzést adtál. Köszönjük Neked, Gyula bácsi, hogy tehetségedet, minden nehézség dacára, mindannyiunk számára maradandó képeid üzenetében hagyományoztad ránk. Szellemedet őrző festményeid nem engedik, hogy az Embert és a Művészt feledjük. Képeid groteszk figurái bennünk élnek és hatnak ezután jobbik énünk győzelme és gerincünk teherbírása érdekében. Küldetésednek eleget tettél. Pihenj békében! Isten Veled!” (1985. április 23.)
