2021. január 7-én a kora délutáni órákban 85 éves korában örökre távozott közülünk a Selye János Gimnázium legendás tanárnője, a Kehila-Haver díjas, a Pro Urbe és a Magyar Örökség díjas, a Vitézi Rend tagjává avatott Oláh Imréné Domonkos Ilona tanárnő, a Komáromi Református Egyházközség gondnokasszonya. 2022. november 4-én a gimnázium dísztermében emlékeztünk… emlékeztünk egy gazdag életútra, egy kiváló emberre, akit nem csak a rokonok, a barátok, az ismerősök, iskolánk, Komárom városa, az egyház veszített el; halálával egy igaz magyar ember távozott a felvidéki magyarság közösségéből.
„Nagy öröm számomra, hogy még ősz fejjel is ad Isten erőt, hogy munkálkodhassak városomért, egyházamért, szerény képességeimhez képest a felvidéki magyarságért” – olvasható egyik feljegyzésében.
Emlékestünk célja volt, hogy megidézzük mindenki Icuka nénijének páratlan egyéniségét, a teljesség igénye nélkül felvillantsunk néhány fontosabb pillanatot sokrétű életútjából.
Az estet a Selye János Gimnázium igazgatója, Andruskó Imre ünnepi gondolatai nyitották meg, aki beszédében kitért Oláh Ilona szakmai sikereire, méltatta nemcsak oktatói, hanem nevelői tevékenységét is. Kiemelte, hogy a közel négy évtizedes pályájának során fizikusok, matematikus százait nevelte fel, ám empátiájának, életigenlő hozzáállásának köszönhetően minden tanítványának sorsát is a szívén viselte. Egy kötetben feldolgozta a komáromi bencés gimnázium múltját, amely 1995-ben jelent meg a Honismereti Kiskönyvtár sorozatban.
Az ünnepi est háziasszonya, a műsor összeállítója-rendezője, Spátay Adriana tanárnő az életrajz alapján végigkísérte Oláh Ilona páratlanul gazdag életútját. A hagyatékban fellelt nagyon őszinte, szinte vallomásszerű önéletrajzi gondolatokat Bandor Éva Jászai Mari-díjas, a Pekingi Nemzetközi Filmfesztivál Tiantan-díjasa és számos fesztiválgyőztes színművésznő tolmácsolta.
„Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy – Ésaiás próféta könyvének 43. fejezetében, annak első versében, tehát a fenti két sorban van tömören összefoglalva az Úristen határtalan szeretete, kegyelme és gondviselése gyermekei iránt, kiket név szerint ismer. Sőt a 49. fejezetben ez áll: »…anyám méhétől hívott el az Úr, anyám szíve alatt már emlékezett nevemről«.
Az én nevem Oláh Imréné szül. Domonkos Ilona Viktória. 1936-ban születtem református tanítói családban. Szüleim már nem voltak fiatalok, kisgyermek örökbefogadását latolgatták, mikor karácsonykor egyszer csak „kopogtatott a gólya” a tanítói lakás ablakán. Anyám 36 éves volt. Odahaza születtem, súlyom meghaladta a 4,5 kilogrammot. Egy alacsony, púpos falusi bábanéni volt anyám mellett, mikor a legkisebb probléma nélkül hozta világra egyetlen gyermekét. A későbbi években, ha az utcán találkoztunk Ida nénivel, anyám szólt, siessek, öleljem meg, pusziljam meg a kezét gólyanéninek, mert ő segített Anyának, mikor én megszülettem. Hogy mit segített, azt nem tudtam, de nem is volt fontos, egyszerűen szerettem őt.
Gyermekkori kép
Kereszteléskor az Ilona Viktória nevet kaptam. Az Ilonához Apám ragaszkodott, mivel Anyámat így hívták. A Viktória Anyám kívánsága volt. Röviddel születésem előtt halt meg anyai nagyanyám, Viktória. Egy csibecsont megakadt a nyelőcsövében, és a pozsonyi kórházban az emberi segítség már hiábavaló volt.
Gimnazista koromban a történelemtanáromtól tudtam meg, hogy az Ilona a görög Heléna szóból származik, a görögök magukat helléneknek hívják. A hősmonda szerint Menelaos spártai király csodaszép felesége volt Heléna, akit Páris trójai királyfi megszöktetett. A rege szerint ezért tört ki a trójai háború. Én magamnak mindebből annyit kívánok, hogy lelkem legyen szép és nemes, mint Anyámé volt.
A Viktória, mint köztudott, latin szó, győzelmet, diadalt jelent. Nagyapám a feleségét Győzikének hívta. Számomra már maga csoda az is, hogy ebbe a családba születtem – győzelem. Ha már a nevemet boncolgatom, a Domonkos, Dominik is szívemet melengető szó, úgy tudom, „az Úr kedveltje” a jelentése. Már fehér hajú, 70-en túli idős asszony vagyok, de egész életemben tapasztaltam, hogy az Úr valóban kedvel engem.
A boldog otthonunkban nőttem, cseperedtem. 1942-ben büszkén mentem elsősnek Apám iskolájába. 1., 2., 3. osztály járt egy tanteremben, a csodálatos Kató néni szerető, óvó kezei alá. Kurta 2 évig tartott ez a semmihez nem hasonlítható, komoly, kötelességtudó élet, körülöttem a sok vidám, falusi gyerekkel. 3. osztályba már nem mentünk, jött a front, és az iskolánkból katonakórház lett. Ennek az évnek az ősze egész elkövetkezendő életemre sorsdöntő volt. Egy egész hétig nagyon fájt a hasam. Orvos sehol, vonatok nem jártak, senki nem volt, ki segítsen. Egy este még az utcára is kihallatszott a jajgatásom. Kifakadt a vakbelem, hashártyagyulladást kaptam. Azon az éjszakán új sebesülteket hoztak a katonakórházba. Az épületben lakó kántortanító szólt a velük érkező orvosoknak, hogy kollégájának haldoklik a kislánya. Még abban az órában bevittek az iskolában, és a tantestületi szoba asztalán megoperáltak. Isten kegyelméből életben maradtam.
A falum három bombázást élt át. Nem messze a mi házunktól egy család négy gyermeke futott az óvóhelyre. Mind ott haltak meg az udvarunk közepén. Ha szülőfalumba látogatok, még ma is fölkeresem kis pajtásaim sírját.
Vége lett a háborúnak. Elmentek a németek, jöttek a fáradt, harcokban megfásult oroszok. Rövid időn belül megint új emberek jöttek a faluba, ezek már nem voltak katonák, de beszédjüket ezeknek sem értettem, akár az előzőeknek. Szlovákok voltak.
1947 hideg telén felbolydult az egész falu. Sok pajtásom eltűnt. Szüleim azt mondták, valami Csehországba vitték őket.
Esküvői fotó
Egyik napon a kisbíró azt dobolta az utcasarkon, hogy a gyerekek mehetnek iskolába. De nem úgy, ahogy régen, a katolikus kislányok a zárdába az apácákhoz, a fiúk a fiúiskolába, mi a reformátusba, a zsidó gyerekek a zsidó iskolába, hanem mind egy helyre, a zárdába, ahol viszont már nem voltak apácák. Zsidó kisgyerek pedig nem volt egy se. Hová lettek?! Ki érti ezt?!
Hát még az új tanító néniket, bácsikat, akik nem magyarul beszéltek?! Főleg népdalokra és versikékre tanítottak, ezeket akkor is fújtuk, ha egy szót sem értettünk belőle.
Kifordult a világ a sarkából. Ezek az események egy kisgyerek számára ugyan érthetetlenek voltak, de örökre az emlékezetébe vésődtek.
Körülbelül ezekben az években mondtam Anyámnak, hogy furcsa ez az Ilona név. Minden lánynévnek van egy fiúnév párja, pl. Jánosnak Janka, Pálnak Paula, Vilmosnak Vilma stb., csak az Ilonának nincs. Ekkor Anyám azt mondta, ne aggódj, kislányom, Ilonához az Imre illik. Tudod, István király fiát is Imre hercegnek hívták. Ebbe aztán belenyugodtam.
Tizenkét évvel később, mikor friss diplomával a kezemben a szívemnek oly kedves Apa piros gimnáziumába, a Komáromi Magyar Gimnáziumba (akkor ugyan nem így hívták) kerültem matematika–fizika szakos tanárnak, eszembe jutott Anyám régi mondata. Érdekes, Ő is visszaemlékezett rá, mikor 1958 karácsonyán feleségül mentem kollégámhoz, Oláh Imréhez. Szüleim mellett párom lett Isten legnagyobb ajándéka életemben.”
Egy iskola nem a falaiban, hanem tanítványaiban hordozza erejét – hangzott el dr. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát egyik beszédében. E gondolat igaza most is beigazolódott, mert a gimnázium hívó szavára jöttek vissza volt – ma már ország-, sőt világszerte ismert – diákjaink, hogy fellépésükkel ők is tisztelegjenek Oláh Ilona emléke előtt.
A Szép vagy, gyönyörű vagy Magyarország Icuka néni egyik kedves dala volt, melyet páratlan művészi erővel adott elő volt tanítványunk, Kristóf Réka, aki jelenleg a Trieri Színház magánénekese, a New York-i Carnegie Hall-beli szólóestje mellett számos verseny győztese, többek között 2017-ben a Virtuózok komolyzenei tehetségkutató verseny abszolút győztese, az idei Harmónia Szlovákiai Magyar Zenei Díj fődíjasa. Hegedűn – szintén volt diákunk – Mgr. Art. Bertók Tibor virtuóz hegedűművész, zongorán id. Bertók Tibor kísérték. Tibor pár szívhez szóló mondatban emlékezett meg Icuka néniről, elmondta, hogy mennyit jelentett neki a sok jótanács, a pályáját éber figyelemmel kísérő bölcs asszony szellemi-lelki odafigyelése. Az este folyamán a négy zeneműből összeállított koncertjükkel köszönték meg a sokéves szoros barátságot Icuka néninek.
Szeretett férjével
Domonkos Ilona az érettségi után 1954-ben tanulmányait a pozsonyi Comenius Egyetem Természettudományi Karán folytatta matematika-fizika szakon. 1955-ben megalakult a Pozsonyi Főiskolások Művészegyüttese, a mai Ifjú Szívek, melynek alapító tagja és tanulmányai befejezéséig a tánccsoport lelkes tagja volt. Mint friss diplomásnak 1958-ban valóra vált az álma: a komáromi magyar középiskola, akkor 12 éves középiskola, a mai Selye János Gimnázium tanára lett. Ebben az iskolában érettségizett édesapja 1927-ben, az akkori Szent Benedek Rendi Főgimnáziumban.
1958-ban indult el Csehszlovákiában a Fizika Olimpiászverseny, ettől kezdve 3 évtizedig diákjai rendszeresen – kitűnő eredményességgel – kapcsolódtak be a versenyekbe.
Hathetes ismeretség után kollégája, Oláh Imre, ujjára húzta a karikagyűrűt, és rövidesen házasságot kötöttek. A templomi esküvőn a lelkész a hóna alatt vitte be a palástját, nehogy az utcáról valaki észrevegye, hogy pedagógusok esküsznek, hiszen azonnal elbocsátották volna őket állásukból. Háztartásukat Ilona édesanyja vezette, így idejüket szinte teljesen a tehetséges diákokkal való foglalkozásoknak szentelhették. Az Oláh házaspár verandáján évtizedeken keresztül több száz diák matematikázott-fizikázott, közben ették a rengeteg vöröshagymás kacsazsíros kenyeret, literszám itták a finom mézes teát. Mézből sosem volt hiány, hiszen Imre és Ilona házasságuk kezdetétől méhészkedtek.
Ilona alapító tagja volt az 1963-ban megalakult Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának, amelyben több mint egy évtizedig énekelt.
A diákélményekre, a közös pedagógusi pályára gimnáziumunk nyugalmazott magyar–latin szakos tanára, Kustyán Ilona tanárnő emlékezett vissza. A nagyon megható, személyes hangvételű megemlékezését Batta György író-publicista szavaival zárta: „Ahol szeretet van,/ remény és jövő van;/ hit ez a dal is,/ ez a hű,/ ez az érted is szóló mű,/ mely majd ott áll a sírodnál,/ megmondja, ki voltál,/ porod is neki szolgál.”
Az életút további ismertetésében Spátay tanárnő kitért Oláh Ilonának a komáromi köz- és hitéletben való szolgálatára is. Komáromban 1882-ben megalakult a Protestáns Nőegylet – melynek működése 1945-től 1989-ig közismert társadalmi-politikai okok miatt szünetelt. Az 1989-ben újjászerveződött Nőegyletnek újjáalakulását követően 20 évig volt elnöknője Oláh Ilona. Sok szép és nemes feladatot tűzött maga elé és valósított meg a Nőegylet.
Fő céljai a karitatív munka, az ifjúság nevelésének segítése, az idősek megsegítése és a magyar nemzeti öntudat ápolása voltak. A sok sikeres rendezvény egyike az 1990. október 31-én megvalósult volt, amikor a Protestáns Nőegylet vendégül látta Sütő Andrást, Csoóri Sándort, Czine Mihályt, Dobos Lászlót. Ezen alkalomkor a 2300 férőhelyes komáromi református templom zsúfolásig megtelt. A további években is rendszeresen követték egymást a hasonló, nagyon szükséges és áldott események Icuka néni hathatós szervezése, támogatása jóvoltából.
Icuka néni 14 éven keresztül a városi önkormányzat szociális bizottságának volt a tagja, ahol alkalma volt belelátni sok nehéz életbe, és lehetősége szerint segíteni a rászorulóknak.
2002-ben Ilonát a 440 éves révkomáromi református gyülekezet megválasztotta az első női kurátorává. Ezt a tisztséget, amelynek élete szinte utolsó pillanatáig eleget tudott tenni, pályája egyik legszebb szolgálatának tartotta. 2013-tól a Komáromi Református Egyházközösség gondnokaként tevékenykedett.
Fazekas Zsuzsanna tiszteletes a Komáromi Református Egyház nevében emlékezett Oláh Ilonára. A hallgatóság lelki szemei előtt megelevenedett Oláh Ilona alakja, amikor a tiszteletes asszony felemlegette Icuka néni egyik jellegzetes szokását: felemelt ujjal, tagoltan ismételte meg a szerinte fontos szavakat. A szintén személyes emlékeket, élményeket is tartalmazó beszéde végén közös imára hívta az emlékező közönséget.
A város életében is állandóan tevékenykedő Ilona érdeme az is, hogy az Oláh házaspár lakhelye melletti utca kis terére – ahol a néhai Vajda Pál hajóács és gabonakereskedő lakott családjával és lányával, Vajda Juliannával – a 15 éven keresztül tartó fáradhatatlan pénzgyűjtés eredményeképpen sor került a Csokonai-szobor felállítására. 2005 márciusától a Csokonai utca előtti kis téren, 30 tujafával körülvéve áll Csokonai Vitéz Mihály szobra.
Sok volt diák és hűséges komáromi, magyarországi polgár adományából (Ilona még a debreceni városatyákkal is felvette a kapcsolatot!) megvalósult egy sokat dédelgetett álom.
2007. október 6-a jeles nap volt nemcsak Domonkos Ilona, hanem az egész Oláh család életében. Ezen a napon Icuka nénit a budapesti Mátyás-templomban vitézzé avatták.
A szeretett férj, Oláh Imre 80. születésnapja alkalmából Komárom Város Önkormányzata Imre bácsinak a nagy jelentőségű Pro Urbe díjat adományozta. Napra pontosan 2012. április 26-án Icuka néni ugyanebben az elismerésben részesült.
Az életút ezen pontjához kapcsolódott Komárom város polgármestere, Keszegh Béla, aki megemlékező gondolataiban hangsúlyozta, hogy – mint fiatal képviselőnek, majd városatyának – milyen segítséget nyújtott Oláh Ilona, aki békés, szívélyes hangon, de komoly tanácsokkal, meglátásokkal irányította a figyelmet a város dolgaira.
Bejárva Oláh Ilona életét, sajnos, eljutottunk az egyik legnagyobb veszteséghez: Oláh Imrét 2012 márciusában magához szólította az Úr. Letelt 54 boldog, harmonikus, szeretetben, tiszteletben eltöltött közös év. Pár évvel Imre bácsi elvesztése után Ica néni egy interjúban úgy nyilatkozott, hogy az élet nagyon-nagyon szép, de vannak benne nehéz „dolgok”. A legnehezebb, legiszonyatosabb dolog pedig elviselni szerettünk halálát, elvesztését. Icuka néni elmondta, hogy – ha nagy néha, esténként – magára marad, gondolatban leltározza az életét, melynek, szerinte, négy alappillére van: Istenhit, család, nemzet, hivatás…. És nekem megadatott, hogy mindegyikben kiteljesedhessek, boldog és elégedett lehessek. Csak Isten iránti hálával lehet tele a szívem, semmi mással! – mondta.
2013-ban Budapesten a Magyar Tudományos Akadémia székházában a komáromi Oláh család, nevezetesen Oláh Imre, Oláh György és Oláh Imréné Domonkos Ilona „több évtizedes matematika- és fizikatanári, valamint a magyar kultúra megőrzése érdekében végzett munkásságáért” Magyar Örökség díjban részesült. Az elismerést Oláh Imre özvegyeként Domonkos Ilona, valamint Oláh György özvegye, Oláh Mária vették át. A díjazott Oláh család tagjaként Icuka néni ott fogalmazta meg tanári hitvallását: „Aki gyökereit nem ismeri, jelleme sivár, jövője pedig nincs”, illetve „A jó pap holtig tanul, a jó tanár pedig halála után is tanít.”
A budapesti Mátyás-templomban vitézzé avatták
Ezek a mondatok szinte már szállóigévé váltak, igazgató úr is idézte ünnepi beszédében, a gimnáziumunk tanári szobájának díszfalán található legendás tanárok arcképcsarnokában elhelyezett méltatás zárógondolatai is ezek a mondatok. Spátay Adriana azonban kiemelt egy másik gondolatot, mely Oláh Ilonának a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében elmondott ünnepi beszédében hangzott el: „Az ókori gondolkodók véleményével ellentétben, akit az Úristen szeret, abból akár pedagógus is válhat.”
A Magyar Örökség díj átvételekor Oláh Ilona mondott köszönő szavakat az Akadémia dísztermében. Vendégeink, az összegyűlt barátok, ismerősök ezt a beszédet nézhették meg felvételről – a közel ötperces vetítéskor ismét láthattuk Icuka néni vitalitását, hallhattuk utánozhatatlan előadásmódját.
A másfél órás est zárógondolataiként Spátay Adriana tanárnő elmondta, hogy lassan a műsor végéhez közeledve búcsúzunk ugyan, de csak a mai estére, csak egy napra, egy pillanatra, hiszen annyi lenyomatot hagyott bennünk, a városban, az emberi lelkekben Ica néni, hogy alakja, erkölcse, vitalitása még generációk példaképe lesz. Zárógondolatként Feszty Zsolt református lelkész búcsúszavait idézte: „Oláh Ica néni az okos, határozott és kifinomult magyar nagyasszonyok méltó példaképe volt, s immár együtt ül nemkülönben méltó elődeivel, többek között Kanizsai Dorottyával, Lorántffy Zsuzsannával, Zrínyi Ilonával, Árva Bethlen Katával. És nem utolsósorban szeretett párjával, Oláh Imre bácsival. Emlékének azzal is tisztelgünk, ha tiszteletben tartjuk és elfogadjuk hitét, miszerint Istenhez távozott – oda készült egész életében. Ezért is volt ez az élet olyan kedves, tiszta és követésre méltó.”
Oláh Imréné Domonkos Ilona örökké élő emléke előtt Juhász Gyula Consolatio c. versével hajtottunk fejet, melyet Bandor Éva színművésznő adott elő. Ünnepi estünket Icuka néni egyik kedves diákja, Kaszás Attila előadásában halhatatlanná vált dallal, a Fényév távolsággal zártuk, melyet iskolánk volt diákjától, Ölvecky András zenész-énekestől hallhattunk.
Az est folyamán a filmfelvétel mellett 82 fényképből álló diavetítéssel idéztük fel Oláh Ilona gazdag életét, a műsorban elhangzó verseket Icuka néni kedvenc költeményeiből válogatta össze Spátay tanárnő. Az elhangzott versek: Meghallgatott imádság (ismeretlen szerző), Egyszerű ima (Assisi Szent Ferencnek tulajdonított), Szabó Lőrinc: Szövetség, Illyés Gy.: Az őszi Tihanyból – 6. Sokszoros szeretet, Endrődi Sándor: A szeretetről, József Attila: Istenem, Petőfi Sándor: Csokonai. A verseket gimnáziumunk diákjai tolmácsolták: Bajcsi Boglárka, Horváth Zalán és Dömötör Kristóf.
Az emlékműsor előkészítésében és lebonyolításában végzett munkájukért köszönetet mondunk Nagy András tanár úrnak és Fehér Erzsébet titkárnőnknek. A rendező külön köszönetét fejezte ki Oláh Ilona hagyatéka gondozóinak, Angyal Adriannának és Gábornak, hogy segítették munkáját. Illetve ismertette a Selye János Gimnázium jövőbeni tervét: egy, az Oláh családról elnevezett tanterem létrehozását, melynek anyagi és technikai szervezése már folyamatban van.
(Spátay Adriana/Felvidék.ma)
