A komáromi városi hivatal összegyűjtött néhány érdekes információt, illetve grafikont a város demográfiai és lakossági mutatóiból. A város lakossága folyamatosan öregszik – tavaly először esett kétszáz fő alá az újszülöttek száma.
A város lakossága bár „papíron” 2013 óta csökken, a hivatal becslése szerint azonban Komárom lakosságának valós száma elérheti a 35 ezret. Amint az a grafikonon látszik, 2013 óta 3 160 fővel csökkent a lakosok száma, évente körülbelül 200 fővel.
Keszegh Béla polgármester tájékoztatása szerint a városi hivatal a szlovák állampolgárok számát tüntette fel a grafikonon. Ezen felül Komáromban még olyan nem szlovákiai (külföldi) állampolgárok is laknak, akiknek van helyi lakcímkártyájuk – őket az idegenrendészet tartja nyilván, magyarázta. Számuk eléri az 1950-et. A hivatal becslése szerint 1500-2000 között lehet az olyan lakosok száma, akik nem rendelkeznek komáromi állandó lakhellyel, de életvitelszerűen élnek Komáromban. Ebből adódóan a valós létszám 34-35 ezer körül van, tette hozzá a polgármester.
Szintén információkkal szolgált a városban köttetett esküvőkről. A polgári esküvők száma növekedett, azt azonban hozzátette, nemcsak komáromi lakosokról van szó, hanem a városban kötött házasságokról, amit a helyi anyakönyvi hivatalban jelentenek be.
Az anyakönyvi hivatal által jelzett újszülöttek (nemcsak komáromiak) száma az utóbbi négy évben folyamatosan csökkent: míg 2020-ban még 480 fiú és 442 leánygyermek született a komáromi kórházban, addig tavaly már csak 330 fiú- és 289 leánygyermek. A komáromi újszülöttek száma tavaly először 200 alá esett. Míg 2015-ben még 296 komáromi kisbaba született, 2024-ben már csak 183.
2024-ben a komáromi anyakönyvi hivatal adatai szerint, az újszülöttek közt a leggyakoribb fiúnevek a Robert, Peter, Noel, Dominik és Bence voltak, míg a lányoknak leggyakrabban a Mia, Hanna és Emma neveket adták. A ritka női nevek között szerepel a komáromi anyakönyvi hivatal tájékoztatása szerint a Cascada, Freya, Eysan és Zeynep. A fúk sem maradtak alul: ritka férfinevek tavaly a hivatal szerint Liem, Baldur és az Ében voltak.
SZE/Felvidék.ma