Annál, ha valaki saját magától hülye, csak az a nagyobb baj, ha mások hatására az. Brüsszel tanácsadói, a Bruegel gazdaságpolitikai agytröszt és a Kieli Világgazdasági Intézet szerint Európa számára az jelentené a legnagyobb kihívást, ha Ukrajna békét kötne Oroszországgal. Ez megmagyarázza, miért van az, hogy míg Trump a békekötés tető alá hozásán, addig von der Leyenék annak megtorpedózásán ügyködnek.
Bár az Európai Unió csendben elvetette az Ukrajnának javasolt 20 milliárd eurós azonnali katonai segélycsomagot, mivel a tagállamok között nem alakult ki egyetértés, azért borítékolható, hogy nem mondanak le Ukrajna védelmének finanszírozásáról.
Az azonnali katonai segélycsomag elvetésének hivatalos oka a The European Conservative szerint a magyar és a szlovák vétótól való félelem volt. Egyes tagállamok „bátor” kiállására jellemző, hogy bár jól értesült források szerint közülük többen is ellenzik a legújabb segélyeket, mert úgy tartják, hogy az EU-nak inkább saját védelme megerősítésére kellene összpontosítania, egyszerűbbnek látják, hogy Budapest és Pozsony viselje a felelősséget.
Ursula von der Leyen, az uniós politika Vazul nénije azonban nem tágít, a ReArm Europe elnevezésű programját ismertetve fennen hirdette, hogy „az újrafegyverkezés korszakát éljük”, aminek kapcsán az az érzése az embernek, hogy Európa továbbra is a háború elnyújtásán dolgozik. Ezt látja alátámasztani az uniós döntéshozatalt érdemben befolyásoló Bruegel Intézet, valamint a Kieli Világgazdasági Intézet közös kiadványa, melyben a következőképpen fogalmaznak:
„Európa első számú prioritása Ukrajna támogatása. Ukrajna tapasztalt hadserege jelenleg a leghatékonyabb elrettentő erő az EU elleni orosz támadás ellen.
Ha Ukrajna úgy dönt, hogy a háború befejezéséről szóló amerikai–orosz megállapodás elfogadhatatlan számára, Európa képes lesz további fegyverekkel ellátni Ukrajnát, hogy harci képességei a jelenlegi szinten maradjanak”.
Ez lényegében tényként kezeli, hogy Oroszország a következő években az Európai Unió megtámadására készül, de ami még ennél is meghökkentőbb, hogy kijelentik, Európa számára lényegesen nagyobb kihívást jelentene egy Ukrajna által elfogadott békemegállapodás. Ez utóbbiból ugyanis egyenesen következik, hogy
számukra nem kívánatos a szomszédságunkban dúló háborús konfliktus lezárása, mert az ugyebár kihívást jelent. Ennek alapján pedig teljesen nyilvánvalóvá válik, hogy miért került mindenki össztűz alá, aki a békét szorgalmazta.
A tanulmány hosszasan részletezi, hogy Európának hány katonát kellene állandó készültségben tartania és milyen eszközöket kellene beszereznie ahhoz, hogy a bármikor bekövetkező orosz támadást elhárítsa.
Arra viszont nem utalnak benne, hogy vajon mire alapozzák azt az állításukat, hogy Oroszország biztosan megtámadja az EU-t. Az elemzés ugyanakkor lényegében azt a forgatókönyvet vázolja, amelyet Ursula von der Leyen is beismert: Ukrajna további harci támogatását tekintik Európa legfontosabb feladatának. Ehhez pedig, úgy hiszem, nem kell több kommentár.
NZS/Felvidék.ma/mandiner.hu