Mindazok a gondolatok, asztronauta emlékek, publikussá vált égi-földi históriák, tudomány-, és keresztyénség-történeti érdekességek, amelyek ebben a sorozatban megszólalnak, nem kerültek volna elő Kapu Tibor és űrmissziós társai útja nélkül. Ezért minden írásunk kimondva-kimondatlanul is tiszteletadás nekik is, meg az űrkutatás és a földi vezérlés sok neves és névtelen mindennapi hősének, és minden elődjüknek az űrrepülés történetében. Legfőképpen pedig soli Deo gloria, Istené a dicsőség mindazért, amit a teremtés, a létezés, a (multi vagy) univerzum titkaiból megismerni enged.
Immáron űrhajós generációknak, hiszen hovatovább 65-70 éves története van az aktív űrkutatásnak. Tragédiákkal, elképesztő sikerekkel, Hold-utazással és számos megragadó személyes történettel, a csodálkozás és a félelem hullámozva vegyülő űrérzeteivel és asztronauta-hangulataival.
Az 1969 júliusában sikeresen végrehajtott Holdra szállás során, ami Neil Armstrong, Buzz Aldrin, Michael Collins nevéhez kapcsolódik felejthetetlenül, Armstrong fogalmazott így: „Ez kis lépés egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek.”
Aldrin az űrkabinban, ami a Holdon állt, úrvacsorát is vett milliókkal, akik a földről figyelemmel kísérték ezt a különös liturgiát.
Egy évvel korábban Bill Anders Hold körüli utazása során, karácsonyeste felolvasta a teremtéstörténet kezdő sorait: „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet… és látta Isten, hogy ez jó” (1Móz 1,1kk). Erre egy felháborodott ateista nő beperelte a NASA-t, mondván, megsérti a világnézeti semlegesség alapelvét. Mire az űrügynökség elrendelte, hogy Bibliát és kegytárgyakat nem lehet az űrhajósoknak magukkal vinni.
Azt azonban még az USA Legfelső Bírósága sem tudta elrendelni, hogy a szívükben ne vigyék magukkal az űrhajósok, ami nekik a legkedvesebb:
istenhitüket, imáikat, bibliai Igéiket, a Mindenható előtt a földön és égben is hódoló lelküket és értelmüket.
Hiszen ebben a hit és a tudomány, a fenn és a lenn, a látható és a láthatatlan valóság, Isten és emberiség békésen, sőt kölcsönös előnyöket termő módon van jelen.
Írják a keresztyénség történetét a világűrben is
Ám az ateista akadékoskodások sem gátolták meg az asztronautákat, hogy ki ne fejezzék Istenbe, Krisztusba vetett hitüket. A történtek után két évvel, amikor 1971-ben az Apollo 15 űrpilótája, James B. Irwin sem vihette már magával a Bibliáját, a NASA ellenőrzőközpontjába a Holdról ezt az üzenetet küldte adó-vevőjén keresztül: „Tekintetem a hegyekre emelem: Honnan jön segítségem? Segítségem az Úrtól jön” (Zsolt 121) – majd gyorsan hozzátette: „És természetesen Houstonból is hatalmas segítséget kapok”.
Irwin a Hold-utazás nyomán mélyen hívő keresztyénként élt. 1972-ben megalapította protestáns-diakóniai „Magasrepülés Alapítvány”-át és prédikátorként járta a nagyvilágot. Szinte valamennyi élménybeszámolóját, prédikációját így kezdte vagy fejezte be:
„Sokkal nagyobb dolog, hogy Jézus Krisztus Földre tette a lábát, mint az, hogy az emberek lábukat a Holdra tették”.
Beszámolóiban személyes hitvallást mondott: „A Holdon kristálytisztán felismertem Isten és Fia, Jézus Krisztus mérhetetlen és kimondhatatlan hatalmát. A Holdon megéreztem Isten mindent átható jelenlétét. Éreztem Szentlelke közelségét, annyira közel, ahogyan azt a földön még soha előtte nem éreztem. Közvetlenül, szinte fizikailag is érezhetően mellettem – ez lenyűgöző volt”.
Siegfried Fietz komponista megalkotta Irwin szavai nyomán az „Űr szimfónia” című zeneművét, és sokszor elkísérte útjaira. 1991-ben egy előadásán rosszul lett, szívinfarktust kapott. Utolsó szavaival arra kérte a zeneszerzőt, hogy folytassa „zarándokútját” a tudományért és Istenért.
Űrhajós-lelkigondozás
Űrlelkészség vagy űrhajós-lelkigondozás? A kérdést idejekorán sikerült eldönteni. Az űrhajósok lelkigondozását gyülekezeti lelkész is végezheti. Számos példa van erre. Meg arra is, hogy egy időben mielőtt felvették szkafanderüket, űrhajós védőruhájukat a pilóták, vezetőjükkel még elmondtak egy-egy imát.
Az orosz Bajkonurban máig tartja magát az a szokás, hogy minden indulás előtt az asztronauták meglátogatják a Nedelin-katasztrófa emlékhelyét. Ugyanis 1960. október 24-én egy katonai interkontinentális rakéta felrobbant a szovjet űrközpontban, 126-an vesztették életüket. Úgy közölték később, hogy az űrkutatás első hatalmas katasztrófája Mitrofan Nedelin marsall mulasztásának volt betudható, aki szintén életét veszítette.
Később az orosz ortodox egyház felhatalmazást kapott arra, hogy minden űrhajót és űrhajóst az indulás előtt megáldjanak és szenteltvízzel meghintsenek, erre a célra írt űr-liturgiával.
Micsoda fordulatok! A protestáns Amerikában ateista perlekedésre Biblia-tiltás, a hivatalos ateizmus birodalmában áldás, megszentelés, egyházi liturgia jár az elrepülőknek. Mindenesetre a Szojuz és más űrhajókban és a nemzetközi űrállomás orosz részében ott lógnak a belső térben a megszentelt és a vallási biztonságérzetet motiváló szentképek.
Az imák lélekjelenlétet fokoznak
John Glenn asztronauta 95 évesen hunyt el. Még 77 évesen is visszatért egy kilencnapos repülésre az űrbe. Az USA Presbiteri-Református Egyházának presbitere volt sok éven át. Naponta imádkozott. 1962-ben, amikor visszatért a földi légkörbe, kabinja külseje olyan mértékben felforrósodott, hogy teljesen bizonytalan volt földet érése. Tűzlabda vette körül a kabint.
Ultima ratioként nem tudott mást tenni, mint imádkozni kezdett. Az irányítóközpontban is sokan.
Aztán mégis elérte a Karib-tenger tűzoltó felszínét.
Nem sokkal a repülés után tartott prédikációjában – az USA presbiteri-református egyházában szabad a presbitereknek is prédikálni – így fogalmazta meg azokat a kockázatos pillanatokat: „Most nemcsak hiszem, hanem tapasztalatból tudom is: van Isten az égben, de a földön is”.
Amikor utolsó útjáról visszatért a földre, így szólt egy riportban: „Az égi perspektívából rápillantani a földre, a legkülönfélébb alkotásra a földön, kontinensekre, óceánokra, hegyekre, rendre és a törvényszerűségek által vezérelt kreatúrákra – ha ezt valaki meg tudja tenni, hogy közben ne gondolna Istenre, ez lehetetlen. Így nézve a földre, ez is hiterősítő látvány”.
Mielőtt Armstrong és Aldrin a Holdra léptek, így szóltak a NASA irányítóközponthoz és a közvetítést néző-hallgató százmilliókhoz: „Egy lélegzetvételnyi csendre kérek mindenkit, és mindenkit meghívok, bárhol is legyen a földön, adjon velünk együtt hálát”. Majd felolvasta János evangéliumából ezt a verset: „Én vagyok a szőlőtő, ti vagytok a szőlővessző… nélkülem semmit sem tudtok cselekedni” (Ján 15,5). Majd vette a kenyeret és a bort, úrvacsorázott, és imádkozott a Hold-misszióért, visszatérésükért.
Az első cselekmény, amit ember a Holdon jótékony céllal megtett: az úrvacsora vétele volt. Jézus emlékezetére.
A második, hogy az emberiség nagy lépése előtt megszólalt a világűrben az ima. Mert a világűr soha nem üres: Isten jelenlétében vannak ott is az asztronauták. Akár hiszik és vallják ezt, akár nem. Nem a semmiben robognak 28 ezer kilométeres sebességgel, hanem a létteremtő, életfenntartó, megtartó Istenben!
Dr. Békefy Lajos/Felvidék.ma
