Lando Norris győzelmével közelebb került ausztrál csapattársához, Oscar Piastrihoz – aki másodikként ért célba – a világbajnoki címért folyó küzdelemben. A dobogó harmadik fokára a Mercedes versenyzője, George Russell állhatott fel.
A szabadedzéseken a McLaren tűnt a legerősebbnek: az első kettőt Lando Norris, a harmadikat Oscar Piastri nyerte. Ennek ellenére a szombati időmérőn csak a második és harmadik rajtkockát sikerült megszerezniük, mivel a Ferrari pilótája, Charles Leclerc futotta a leggyorsabb kört.
A Ferrari számára kulcsfontosságú volt Leclerc jó rajtja.
Nem engedhette meg, hogy a McLarenek megelőzzék, mert akkor nehéz dolga lett volna visszaszerezni az első helyet. Szerencséjükre a monacói pilóta remekül kapta el a rajtot, és meg tudta őrizni az élen a pozícióját. Ezzel szemben Norris rosszul rajtolt: két helyet is visszaesett, akárcsak Lewis Hamilton. Leclerc magabiztosan tartotta az első helyet, és egy boxkiállásnyi előnye is volt az ötödik helyen haladó Fernando Alonsóval szemben, amikor elkezdett lassulni. A 19. körben végül kiállt kerékcserére.
A Ferrarival ellentétben a McLaren tovább kint tartotta Norrist, noha a gumijai már erősen kopottak voltak. Ennek köszönhetően Norris átvette a vezetést, mögötte Leclerc, majd Piastri haladt. Nem sokkal később a McLaren új stratégiát javasolt Norrisnak: az egykiállásos versenyt, amit ő el is fogadott. Így a McLaren két pilótája eltérő taktikával folytatta a versenyt.
Ezzel egy időben a címvédő Max Verstappen próbálta megelőzni Hamiltont, ám a két autó majdnem összeütközött, így Hamilton lesodródott a pályáról.
A 41. körben Leclerc ismét kiállt a boxba, amit nem sokkal később George Russell is megtett. Így a harmadik helyen haladó monacói közelebb került a két McLarenhez. A kerékcserék során Oscar Piastri is kiállt, és a McLaren idei szezonbeli leggyorsabb, 1,9 másodperces boxkiállását produkálta.
Amikor már csak mintegy 20 kör volt hátra, a brit Lando Norris több mint nyolc másodperces előnnyel vezetett. Ekkor Oscar Piastri megelőzte Leclerc-t, és feljött a második helyre. A Ferrari ekkor már nehezen kezelhetőnek tűnt, Leclerc láthatóan frusztrált volt, és George Russell is megelőzte őt.
A futam végéhez közeledve látványos csata bontakozott ki a McLaren két pilótája között.
Piastri először csak jelezte Norris felé, hogy veszélyt jelenthet rá, majd az utolsó előtti körben ténylegesen megpróbálta megelőzni őt. A manőver kis híján kettős kieséshez vezetett, ami a csapatnak sem tetszett.
Végül Lando Norris megnyerte a 40. jubileumi Magyar Nagydíjat, és immár kilenc Forma–1-es futamgyőzelemmel büszkélkedhet.
Szabó Réka/Felvidék.ma