A szlovákiai magyarokat biztonsági kockázatnak tartó volt miniszternél, Káčernál verte ki a biztosítékot Gubík László felszólalása a keddi ellenzéki tüntetésen. Rövid külügyminiszteri tündöklését annak idején a pártpolitikától való látványos visszavonulással koronázta meg, most azonban újra itt van – és azzal fenyeget, hogy oda ő bizony nem megy tüntetni, ahol egy magyar politikus is megszólal.
Vannak politikusok, akik szerint Szlovákia legnagyobb problémája nem a jogállam módszeres lebontása, nem a közvagyon fosztogatása, hanem az, hogy egy magyar politikus felszólal egy ellenzéki tüntetésen. Rastislav Káčer legutóbbi Facebook-bejegyzése alapján legalábbis nehéz más következtetésre jutni.
A volt külügyminiszternél ezúttal nemcsak Gubík László, hanem a Progresszív Szlovákia elnöke, Michal Šimečka is kiverte a biztosítékot, amiért az ellenzéki vezető pozitív gesztusként értékelte a Magyar Szövetség elnökének jelenlétét és erről egy magyar zászlós posztban is megemlékezett.
Káčer szemében azonban ez nem párbeszéd és nem demokratikus pluralizmus, hanem civilizációs veszélyhelyzet.
A poszt hangvétele gyorsan világossá teszi: itt nem árnyalatokról van szó. Gubík és pártja Káčer olvasatában nem politikai szereplők, hanem az „Orbán-féle Fidesz” szlovákiai fiókintézményei, amelyek puszta jelenléte is kompromittál egy tüntetést. A volt miniszter ezt nem is igyekszik finoman megfogalmazni:
„Én személy szerint soha nem megyek olyan tüntetésre, ahol Gubík és a FIDESZ-zenészeinek trianoni nosztalgiája még a lyukas zoknijukból is árad.”
Ez az a pont, ahol a politikai elemzés végleg átcsúszik indulatos kultúrharcba. A magyar politikai jelenlét nem vitapartner, hanem zaj, amelyet ki kell kapcsolni. A magyar zászló pedig – amely más kontextusban a sokszínűség része lehetne – itt már államellenes provokációvá válik.
Káčer különösen élesen támadja azt az elképzelést, hogy az ellenzék bármiféle politikai hasznot kovácsolhatna a szlovákiai magyar választók megszólításából. Szerinte ez nemcsak stratégiai tévedés, hanem egzisztenciális kockázat az állam számára:
„Gubíknak százalékokat gyártani magyar zászló lengetésével? Na azt végképp nem. Akkor inkább csomagoljunk össze mint állam.”
A gondolatmenet logikája világos: a magyar szavazatokra szükség van – de csak addig, amíg nem kérnek politikai láthatóságot, saját hangot vagy legitim megszólalási teret. Amint ez megtörténik, a demokratikus vita helyét átveszi a biztonságpolitikai pánik.
Ironikus módon mindez egy olyan ember tollából érkezik, aki posztjában hosszan ostorozza a jelenlegi szlovák kormányt a politikai kultúra teljes felszámolásáért. Káčer azonban láthatóan nem tud mit kezdeni azzal a helyzettel, amikor a pluralizmus nem elméleti jelszóként, hanem valóságos politikai jelenlétként jelenik meg – különösen, ha az magyar.
A bejegyzés így végső soron nem Gubíkról, nem is Šimečkáról szól, hanem arról a mélyen gyökerező dilemmáról, amely a szlovák közéletben újra és újra felbukkan:
partner-e a szlovákiai magyarság, vagy kezelendő kockázat?
Káčer válasza egyértelműnek tűnik.
Formálisan élesen különválasztja a „magyar közösséget” és a „magyar politikát”, a gyakorlatban azonban ez a különbségtétel elmosódik. Amikor magyar zászlót, történelmi emlékezetpolitikát vagy magyar politikai szereplők jelenlétét bírálja, kritikája óhatatlanul kollektív élként csapódik le a magyar közösség felé.
Ezt a logikát erősíti a posztjához csatolt két kép is, amely a Zoboralját ábrázolja színes és monokróm képen. Itt a Zobor-hegy látképe nem puszta dísz, hanem vizuális állásfoglalás: azt sugallja, hogy a vita nem egyenrangú politikai diskurzus, hanem a „szlovák állami tér” védelme egy zavaró tényezővel szemben. A második, fekete-fehér változat – „ez egy színes kép” felirattal – tovább erősíti ezt az üzenetet.
Az ellentmondás nyilvánvaló és szándékos: ironikus gesztus arról, hogyan működik az értelmezés kijelölése.
Nem az számít, amit a szem lát, hanem amit a politikai értelmezés láttatni enged.
Vizuális kommentár egy olyan politikai vitához, ahol a sokszínűség nem érték, hanem rendbontás – és ahol egy fekete-fehér kép is lehet „színes”, miközben egy magyar zászló már túl sok szín.
Ezen mérce szerint a demokrácia addig tart, amíg nincs magyar a színpadon.
Szalai Erika/Felvidék.ma
