A király 40 éves lehetett, amikor a halál váratlanul elragadta. Fennena lengyel hercegnővel kötött házasságából csak egy leánya született, ezért vele kihalt a magyar királyok ősi dinasztiája.
Ezt ma Árpád-házként emlegetjük, a középkorban azonban a „szent királyok nemzetségének” nevezték. Egy kortárs így írt a szomorú eseményről: „Miután az isteni kegyelem magához szólította a földi világból, kimúlt az utolsó, atyai ágon származó arany ágacska Szent Istvánnak, a magyarok első királyának törzséből és véréből.”
III. András 1290-től 1301-ig király. Utószülött István és Morosini Tomasina fia, két házassága – Fenenna kujaviai hercegnővel 1290-ben és Habsburg I. Albert császár leányával, Ágnessel 1296-ban – közül az elsőből egy leánya, Erzsébet született. Velencében nevelkedett. A Kőszegiek már 1278-ban, majd 1287-ben és 1289-ben is felléptették IV. László ellenében, de a trónt egyik alkalommal sem sikerült elfoglalnia. IV. László halála után az egyház vezetőinek, Ladomér esztergomi és Hont-Pázmány nembeli János kalocsai érsek segítségével jutott trónra. 1290. július 23-án koronázták meg. Uralmának fő támasza a pápaság által támogatott Anjouk ellen és a bárói oligarchiával szemben mindvégig a nemességgel szövetkező magyar főpapság volt. Ez világosan kitűnik az 1290–91. és az 1298–99. évi törvényekből egyaránt, amelyeknek a bárók ellen hozott intézkedéseit csak hellyel-közzel hajtották végre. Ez utóbbi törvény azt is elrendelte, hogy a király tanácsát választott nemesi tagokkal kell kiegészíteni. Uralmának egész idejét a különböző bárói szövetségekkel vívott harc töltötte ki. Utóbb helyzetét az is súlyosbította, hogy az 1298-ban meghalt Ladomér utódjává választott Bicskei Gergely a pápa által pártfogolt trónkövetelő mellé állt, de végül az Anjou-ház trónigénye András haláláig nem valósult meg. Külpolitikája eleinte a Habsburgok ellen irányult. Ausztriai háborúját az 1291. aug. 26-i hainburgi béke fejezte be, 1296-ban azonban Habsburg Ágnest vette feleségül, 1298-ban pedig komoly katonai segítséget nyújtott apósának vetélytársa ellen a német királyságért folyó háborúban. Halála után a budai ferencesek Szent János-templomában temették el. Vele kihalt az Árpád-ház férfiága. (arpadhaz.lap.hu – gyurkovics.freeweb.hu nyomán)
Eddig a száraz, „hivatalos” történelem, amit sokan nem hajlandóak elfogadni, és állítják, hogy Árpád-házi leszármazottak a mai napig is élnek.
Mindenesetre tény, hogy a mindenki által elfogadott Árpád-házi királyok valóban kapcsolatban álltak a Fensőbb Hatalommal, lett légyen az Atilla Öröksége, vagy a katolikus kereszténység Istene. Kiválasztottak voltak, néhányan fizikai jelét is hordták ennek a nem könnyű feladattal járó kiváltságnak; uralni és egybetartani a Kárpát-medencét, mint földrajzi, történelmi, szakrális egységet. Furcsa, hogy az oly sok szentet adó család elnevezése mégsem az igazi, az őskiválasztott őstől, Álmostól származik, hanem annak fiától. Hogy miért, nem tudni pontosan, – mindenesetre tény, hogy az alatt a történelmi mércével mérve röpke idő alatt az Álmos-Árpád-ház megtette azt, ami küldetése volt: Hazát teremtett és végérvényesen uralma alá vette a népének kiválasztott földet. Azt a földet, amit a „szent királyok nemzetsége” egyre inkább a Szent Koronára bízott, mintegy érezvén az emberlét végének közeledtét. A Szent Korona nem tárgy, nem is eszme; a Szent Korona maga az Árpád-ház továbbélő lelke. Nekünk pedig csak egy célunk lehet Trianon után: megteremteni a feltételeit annak, hogy az elrabolt, idegenek által szétosztogatott testrészek újra egységes organizmussá álljanak össze. Mert a mai állapot nem csak jog, de természetellenes is. Az egészséges szervezet pedig a Kárpát-medencei, magyarság vezette soknemzetiségű állam, melynek rendje és békéje fölött a Szent Korona őrködik. Meg kell teremtenünk a feltételeit annak, hogy a most maguknak kínjukban történelmet hazudók önként akarjanak újra a Szent Korona testének-lelkének részesei lenni. Ehhez a békés harchoz, a példamutatáshoz adjon erőt nekünk, tenni akaróknak dolgos mindennapjainkban a Magyarok Istene! De ne álmodozzunk tétlenül, mert hosszú az út, mi talán meg sem érjük a végét; ezért lássuk el gyermekeinket jól útravalóval, és igaz iránytűt adjunk nékik, hogy el ne tévesszék az ösvényt. S ha egyszer valóra válik, aminek a természetfeletti törvények szerint meg kell történnie, elmondhassa majd minden magyar: még mindig ég bennünk egy cseppnyi Turul-vér.
Pintér Gábor, Szent Korona Rádió
