A Pozsonyi Magyar Intézetben december 14-én nyílt meg a Kitelepítések 70 című tematikus kiállítás, válogatás a Somorján már novemberben bemutatott alkotásokból. A szervezők úgy tervezik, a gyűjteményes vándorkiállítás bejárja majd a Kárpát-medencét.
Elsőként Molnár Imre, az intézet igazgatója köszöntötte a kiállítás megnyitóünnepségének résztvevőit és nagyra értékelte a tematikus, emlékőrző kiállítások jelentőségét társadalmi, kulturális életünkben. Az 1947-1949-es évekre, a csehszlovákiai magyarság szenvedéseire visszaemlékezve megrázó, újszerű információkkal szolgált, például a kiállításnak is helyet adó Pozsonyi Magyar Intézet Védcölöp utcai épületéről. (Molnár Imre visszaemlékező beszédét portálunk a közeljövőben teljes terjedelemben közli.)
Magyar szívű képzőművészek jelentkeztek
Kalita Gábor közíró, képzőművész, a Pozsonyi Magyar Galéria művészeti vezetője, akinek immár két évtizedes tapasztalata van a tematikus, gyűjteményes kiállítások rendezésében, arról osztotta meg gondolatait, hogy miért érdekes ilyen, magyarságunk történetét, nagyjaink bemutatását célul tűző, úgymond hosszú életű tárlatokat szervezni.
„A gyűjteményes tárlat alatt egy élő, állandóan mozgó művészi megnyilvánulás értendő. Az adott témában az alkotó oda kölcsönzi vagy ajándékozza a gyűjtemény számára a művét, amely elkezdi aktív életét, vagyis számos helyszínen lesz látható. A tematikus anyag persze élő anyag. Van, amikor visszakerül az alkotóhoz a mű, máskor állandó jelleggel új műveket is begyűjt a kurátor, és ebből készíti elő az adott helyszín számára, a lehetőségekhez igazodva, a bemutatót. A tematikus, vándoroltatott, magyar jellegű kiállításoknak megvan a maguk varázsa, hiszen mind az alkotó, mind a befogadó a hovatartozás embert emelő, szívet melengető élményét éli meg”- foglalta össze Kalita Gábor.
Beszámolt arról is, hogy a Pozsonyi Műtermek szabad művészeti társulás közel húsz év alatt 123 kiállítást rendezett, megteremtette a hommage jellegű vándorkiállítások hagyományát a felvidéki magyar képzőművészeti életben. Húsz éve pedig, 2006-tól számítva már a Pozsonyi Magyar Galéria zászlaja alatt megszervezte az Esterházy János emlékkiállítást a Kárpát-medencében, amely 35 alkalommal, a Szent István-gyűjtemény pedig 14 helyen volt látható. Tehát jó hagyományokon, jó alapokon áll a most indított gyűjtemény is, és dicséretre méltó az idősebb s fiatalabb alkotók munkái közötti érzelmi, művészi szimbiózis.
Bemutatta a Pozsonyi Magyar Galéria képzőművészeinek alkotásait, és a szinte már legendákként emlegetett pozsonyi, s nem pozsonyi öregjeinket, képzőművészeinket: Jaksics Ferencet, aki a Pedagógiai Kiadó művészeti osztályának vezetőjeként harminc évig gondozta a magyar tankönyveket is, a felkérés alkalmával megemlítette, hogy „az átkosban” több pasztellt készített a magyarok deportálásáról. A közelmúltban elhunyt Nagy József, Schrantz György festőművészek szakrális munkái is megtalálhatóak a gyűjteményben. Jelen van Godány Sándor felvidéki művész is, aki már a nyolcvanas években foglalkozott az akkor tiltólistán lévő magyar és keresztény jellegű témákkal, ma viszont már számos világhírű galériában, például Argentínában, Buenos Aires-ben láthatók munkái. De jelen van pasztelljeivel Nagy Zoltán kiváló illusztrátor és a párkányi Bugyács Sándor grafikus is, akit felvidékiként Esztergom és Győr környékének egyik legismertebb alkotójaként tartják számon.
Méry Beáta képzőművész, a nagyszabású gyűjteményes tárlat ötletgazdája, egyik kurátora is megosztotta gondolatait a tárlat keletkezéséről: Az április 12-i felhívásra a vártnál több, összesen ötven képzőművész jelentkezett műveivel a gyűjteménybe, aminek köszönhetően mintegy száz alkotás áll rendelkezésre.
Emlékesttel egybekötött tárlatnyitó
A Pozsonyi Magyar Intézet egy kitűnően összeállított emlékesttel színesítette az eseményt. Földesi László pánsípon játszott és énekelt. Molnár László előadóművész megélt történeteket, a kitelepítések szívhasító, emberiesség elleni kegyetlen mozzanatait elevenítette fel. Németh Imre éneke és gitárjátéka dallamaiban, színtónusaiban igazolta a kiállított alkotásokban bemutatott érzéseket.
Az eseményt megtisztelte jelenlétével Duray Mikós, a Szövetség a Közös Célokért elnöke, továbbá Martényi Árpád, a Rákóczi Szövetség alelnöke, az Esterházy Emlékbizottság elnöke, és Horváthné Kmoskó Mária, a bizottság tagja. Mindkettőjük családja átélte a Felvidékről való elűzetést.
Molnár Imre igazgató az emlékműsorral ünnepélyessé varázsolt tárlatnyitón szót adott Pogány Erzsébetnek, a Szövetség a Közös Célokért társulás igazgatójának is. Alapítóként ott volt a Pozsonyi Magyar Galéria megalakulásánál is, s a mai napig segíti a szervezésben a pozsonyi csapatot, amelyiknek művészi repertoárjában ott található a nemzeti jellegű emlékező tárlatok szervezése, ezek vándoroltatása a szűkebb és tágabb környezetünkben.
Az igazgató asszony elmondta, nagyon büszke arra, hogy ilyen jól sikerült a somorjai fiatal képzőművész, Méry Beáta kezdeményezése, és hogy értékes anyag gyűlt össze, amelynek egy részét a pozsonyi közönségnek is megmutathatják. Elmondta, hogy januárban Pozsonyból Szímő községbe vándorol a kiállítás. Tervezik, hogy 2018. április 12-én, a Felvidéki kitelepítettek napján, Budapesten mutatják be, és májusra meghívást kapott a gyűjtemény Lévára, a Reviczky Házba is. A Szövetség a Közös Célokért társulás, a Pozsonyi Magyar Galéria, a Pozsonyi Magyar Intézet és a Rákóczi Szövetség közös erővel azon lesz, hogy a tárlat minél több helyre eljusson a Kárpát-medencében.