„Kérve a jó Istent, hogy mi is hasznos, munkás polgára lehessünk visszanyert hazánknak, megköszönve segedelmét kérjük: Isten áldd meg a magyart!” E sorokkal zárul – 1938. november 14-én – özv. Hornyák Gézáné Irma, a losonci Református Nőegylet aktív tagjának naplója. E napló részletekben való közlésével egy páratlan történelmi utazásra invitáljuk a kedves olvasót, mely során betekinthetünk a harmincas évek végének felvidéki mindennapjaiba – és átélhetjük a várakozás majd a Hazatérés szavakba is nehezen önthető pillanatait…
A napló korábbi részei ITT olvashatók.
Okt. 1. Reggel mindnyájan elmentünk a templomba megköszönni az Isten jóságát és kérni, hogy segítse meg a rá váró nagy küzdelemben szegény magyar hazánkat. Az ucca nyomott hangulata kissé felszabadúlt. Még inkább nagy volt az öröm, mikor kidobolták, hogy az elsötétítés tilalomnak vége és este szabadon lehet világítani. Jaj milyen jól eső érzés volt este korlátozás nélkül felgyujtani a lámpákat és az ágyban olvasni. Nem is tudjuk értékelni mennyi sok jót élvezünk a szürke hétköznapi életben is – csak mikor le kell mondani róla.
Okt. 2. D.e. templomba mentünk, innen a temetőbe d.u. esett az esső, Magda moziba ment R.val, Ila elment Majerékhoz. Az esső zuhogott egész este.
Okt. 3. Reménykedő érzésekkel virradtunk az új hétre. Bizonyára hoz valami fontos fordulatot a mi sorsunkban is. Halljuk, hogy a németek mint foglalhatják el napról-napra tovább a kikövetelt részt. A lengyelek is minden további tárgyalás nélkül veszik birtokukba az őket megillető részt. Csak mirólunk még mindig hallgatás. Mért is nem foglalták mindjárt a követelésekbe azt is, hogy a magyaroknak is adják rögtön vissza a magyarlakta területeket, mint a németeknek és lengyeleknek.
Okt. 4. D.e. kidobolták, hogy a rádiókat visszaadják. Nagy volt az öröm, bár aggódtunk, hogy milyen állapotban kapjuk vissza , mert azt mondták, hogy a felrakott ládák és dobozok ledőltek és sok rádió hasznavehetetlenné vált. Szerencsére ez nem volt igaz s fél délutáni ácsorgás után megkapta Marcsa rendes állapotban. Milyen jó volt este már bekapcsolni és hallgatni a rég nélkülözött hiradást. Mert bár az utcán bömbölt napjában néhányszor a prágai és pozsonyi r. hangszórója, de ez csak nyugtalanított és keserített bennünket.
Az üzletekben szinte eszeveszett vásárlás folyik. Tömve minden üzlet, különösen ruhaneműekben, cipőben óriási a kereslet. Nem is kérdik minek mi az ára, örül aki valamit vehet. A mi kis üzletünk is tömve. Sajnos az őszi árú nem érkezett meg. Ezek a gyárak és nagykereskedők mind a szudétanémet vidéken vannak. Innen egyelőre nincs remény árút kapni. De elvisznek most válogatás nélkül bármit. Nem is tudjuk mi jobb, hogy eladjuk-e ezt a még meglévő kevés árút, vagy jobb lenne becsukni mint már egynéhány kereskedő tette és megmenteni nyugodtabb időre e kevés készletet. Rudi kinn volt este, szép rózsacsokrot hozott Magdának a két éves jubileumra, ő maga sem gondolta hogy ez búcsúcsokor lesz…
(Folytatjuk)
