Aktuálpolitikai kérdés, hogy a szlovák parlamentben az európai mentőcsomagról szóló szavazást vajon összekötik-e a kormányfővel szembeni bizalmi szavazással. Ennek a kérdésnek az eldöntése Iveta Radičová pártjának, az SDKÚ-DS-nek a kezében van.
Az aktualne.sk szlovák portál információi szerint a párt „erős emberei”, Mikuláš Dzurinda külügyminiszter, pártelök és Ivan Mikloš pénzügyminiszter támogatják ezt az elképzelést, míg Radičová – főleg sikeresnek minősített amerikai útját követően – inkább csak mint egy elméleti lehetőséget emlegeti. A kérdés már az SDKÚ-DS keddi elnökségi ülésén eldőlhet. Radičová esetleges bukása a bizalmi szavazáson az SDKÚ számára nem jelentené automatikusan a kormányzás elvesztését, hiszen akár Dzurindával is pótolhatnák őt. Más kérdés, mit szólnának ehhez a kormánykoalíciós partnerek.
Radičovának azonban pártja döntése ellenére is módjában áll elutasítani az európai mentőcsomag szavazásának a vele szembeni bizalmi szavazással való összekötését. Ebben az esetben viszont elveszítené a legerősebb kormánypárt támogatását. Az aktualne.sk esélylatolgatásai szerint azonban az is előfordulhat, hogy Radičová néhány parlamenti képviselővel átul a Szabadság és Szolidaritásba.
Lehetséges forgatókönyvnek számít az is, hogy Szlovákia halasztja az időt a mentőcsomag ratifikálásáról, hátha előbb más ország vétózza meg azt, és így Szlovákia nem lesz Európa „fekete báránya”.