Kele Virág szociálpedagógus a pedagógusok mentális egészségéről, Kele Géza „A sport szerepe a stressz megőrzésében – csodafegyver a stressz ellen” címmel tartott előadást Dunamocson az idei pedagógiai napok keretében.
Február 17. és 21. között került megrendezésre a XIX. Komáromi Pedagógiai Napok rendezvénysorozata, amelynek fő témája a stressz, hiszen a pedagógusokat sem kíméli ez az új, egyre inkább elterjedt „betegség”.
Ebből az alkalomból a Dunamocsi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában két előadásra került sor, amelyen a helyi pedagógusok mellett részt vettek a környező iskolák pedagógusai is. Külön üdvözölték Fekete Irént, az SZMPSZ Komáromi Területi Választmányának elnökét és Jókai Tibort, az SZMPSZ irodavezetőjét.
„Az iskola és az óvoda is nagyon megváltozott. A gyerekek agresszívebbek lettek, a szülők elégedetlenebbek, vagy közönyösek. A kollégák fáradtabbak, a vezetők frusztráltak. Az iskola elsősorban, de az óvoda is egyre inkább stresszel telt környezetté vált, s a kifáradás, a kiégés a legjobb pedagógusoknál jelentkezik, mert ők azok, akik igazán beleteszik magukat a munkájukba, s a legjobbat adják magukból. Több időt töltenek a munkájukkal, s sokkal jobban bevonódnak a társaiknál” – mondta megnyitójában Bábi Tibor.
Az első előadó Kele Virág szociálpedagógus volt, aki kilenc évig az iskola diákja volt. Előadásának címe: Pedagógusok mentális egészsége.
„A pedagógusok burn out (kiégés) jelensége azért olyan aktív, mert a pedagógus eredményes munkavégzéséhez szükség van egy másik személy, a tanuló, a gyerek aktív együttműködésére. Ez az együttműködés azonban gyakran sérül a gyerekek aktív vagy passzív ellenállása miatt. A pedagógusok gyakran frusztráltak és kiábrándultak, s az őszinte érzéseiket nem vihetik be a gyerekek és a szülők közé. A pedagógusok a munkájukban kevés segítséget és még kevesebb megbecsülést kapnak.
Gyakran van lelkiismeret furdalásuk amiatt, ha egy gyermek nem teljesít jól. Magukban keresik a hibát, így érzik, ha többet tudnának, ha jobb volna a felszerelésük, több lenne az eszközük, akkor jobban tudnának a gyermekek teljesíteni. A tanterv szorítja őket, miközben a társadalom elvárja tőlük, hogy egyetlen gyermek se maradjon le. Sok pedagógus érzi úgy, hogy ő az egyetlen, aki fogja a gyermek kezét, mert a szülők elfoglaltak vagy más „okuk van arra”, hogy a gyermekükkel ne foglalkozzanak eleget.
A pedagógusok sokaságának okoz jelentős stresszt az iskolai teljesítményzavar, a tanulási nehézségek, a beilleszkedési nehézségek, az agresszió jelenléte, a szülők közönye. Felnőtt egy liberális nevelési elveket valló szülőnemzedék, s ez komoly hatással van az iskola, óvoda munkájára. A gyerekek türelmetlenek, kevesebb az önfegyelmük, gyakran nem tisztelik sem egymást, sem a felnőtteket, egyre agresszívebbek.
A pedagógusok kiégése kényelmetlenség érzettel kezdődik, a tanítás öröme lassan eltűnik. A pedagógus mind fizikailag, mint attitűdjében, valamint emocionálisan is kimerül. Felőrlődik az egyre növekvő bürokratikus teendőkben, csökkenek az energia forrásai. A pedagógusok egy része elhagyja a pályát, más részük megtanulja, hogyan küzdhet meg a stresszel. Tudni kell, hogy sajnos a kiégés nem csak egyszer fordulhat elő az életben, többször is visszatérhet.
Mit érez a pedagógus, ha megkezdődött a kiégés, a burn out folyamata?
Először megmagyarázhatatlan betegségnek tűnnek a tünetek, mert orvosi szempontból nem találnak elváltozást. Ekkor még a munkahely és a család is toleráns, a pedagógus mellett állnak, aggódnak érte. Amikor azonban az orvosi diagnózis nem talál szervi elváltozást, a tolerancia csökkenni kezd. A környezet úgy véli, hogy az álmatlanság, a levertség, a szívpanaszok, a hasi díszkomfort érzés, a légzés zavar, a jelentkező szexuális problémák csak hisztéria.
Szélsőséges esetben a pedagógus félni kezd a gyerekektől vagy a szülőktől, amit a környezet értetlenül fogad, pedig ez a félelem az utóbbi évek tapasztalatai szerint nem alaptalan. A pedagógusok egyre védtelenebbek, és egyre inkább saját maguknak kell megoldani a jelentkező gondokat, mert az iskola, óvoda, mint intézmény, egyre kevesebb tekintélyt és ezzel egyre kevesebb védelmet jelent a számukra.
Mielőtt a család elfordul a bajban lévő pedagógustól, s mielőtt a munkahelye megválik tőle, a pedagógusnak személyes érdeke, hogy megtanulja felismerni a kiégés veszélyét, és megtanulja megállítani a folyamatot. Hiszen a burn out, a kiégés megelőzhető, és ha már kialakult, megállítható, s részben meggyógyítható.
Az iskolai egészségvédelem a prevencióra és a rekreációra kellene, hogy épüljön, s ahol az iskola vezetése tájékozott, és fontos a számára a kollégák testi és lelki egészsége, ott figyelmet fordítanak a kiégés megelőzésére és gyógyítására. Ott elfogadják, hogy a kolléga is sérülékeny ember, és ha sértegetik, vagy túlterhelik, akkor sérül és túlterhelődik.
Mindenki érzi időnként a munkájával kapcsolatban, hogy megterhelő, fárasztó. A munkára is jellemző a periodicitás: egyszer lelkesen, sikerélményekkel telve dolgozunk, máskor fáradtnak, levertnek érezzük magunkat, és nehezünkre esik a munkába indulni. Ezek az érzések a maguk természetes rendjében váltakoznak, mégis, ha egy év távlatából tekintünk a saját munkánkra, úgy összegezzük azt: lelkesen dolgozunk, szeretünk dolgozni, sikeresnek érezzük magunkat.
Amikor azonban az összegzésnél arra gondolunk, hogy már régen nem érezzük az örömöt, a lelkesedést, ha már nem mozgatnak meg a szakmai újdonságok, ha nem jutnak eszünkbe új ötletek, ha érezzük, hogy folyamatosan csökken az energiánk és a motivációnk, ha nehéz összpontosítani, akkor baj van.
Ha már nem jelent örömöt a gyerekekkel való közös játék, vagy nem szívesen engedjük meg a gyerekeknek sem a játékot, mert ki tudja, hogyan végződik, jobb a tanóra fegyelme mögé bújnunk, akkor tudni kell, hogy a kiégés, a burn out folyamata beindult, és haladéktalanul tenni kell valamit. Ha a humorérzékünk cserbenhagy minket, ha az önbizalmunk csökken, akkor itt az idő a változtatásra. Sokan ekkor pályát módosítanak, pedig van mód arra, hogy visszaszerezve a lelki egészségüket, sikeresen folytassák a megkezdett pályafutásukat.
A némán szenvedő pedagógusok általában szégyellik, hogy problémájuk van, csendben küszködnek, míg meg nem betegszenek.
Pedig a pedagógiai-pszichológiai kultúra elterjedése sokat segíthetne a kiégés megelőzésében, megfékezésében. Amikor a pedagógus azt érzi, hogy elege van az egészből, a végtelen értekezletekből, a papírhalmokból, az állandó stresszből, akkor valószínűleg szaporodnak a munkával kapcsolatos krízisállapotai. Márpedig egészséges gyerekeket csak egészséges pedagógusok képesek nevelni.
Amikor a kezdeti tüneteket észleli magán a pedagógus, érdemes azonnal elkezdeni alkalmazni az önsegítő technikákat. Ezek a teljesség igénye nélkül:Csökkentsük a tempót, adjunk magunknak lehetőséget a pihenésre.
A felszabaduló időben aludjunk sokat, vagy végezzünk könnyű testi sportot. Keressük barátaink, családunk társaságát, kerüljük a magányos tevékenységeket. Változtassunk a környezetünkön, rendezzük át a lakást, újítsunk a színeken, formákon. Keressünk magunknak olyan tevékenységet, amely megnyugtat, kikapcsol.
Tanuljuk meg és gyakoroljuk a nemet mondás művészetét. Merjük visszautasítani azt a felelősséget, ami valójában nem a miénk. Tartsunk önvizsgálatot, tegyünk rendet a fontos és a nem fontos dolgok között. Gondoskodjunk a testi szükségleteinkről: evés, alvás, szexualitás. Szabályozzuk a munka és a pihenés/szórakozás egyensúlyát. Csökkentsük aggodalmainkat és szorongásainkat. Őrizzük meg a humorérzékünket, a vidám emberek nem szenvednek a burn outtól.
Remélem, egyszer majd a társadalom magasabbra fogja értékelni a pedagógusok munkáját, s a pedagógus mesterség tisztelt, megbecsült és megfizetett tevékenység lesz, a tanulás pedig értékes elfoglaltsággá válik széles körben. De amíg ez nem következik be, a pedagógusoknak önmaguknak kell tenni a saját jólétük és jól létük érdekében. Azt gondolom, hogy végső célként a tanároknak a saját maguk lelki egészségéről kell majd gondoskodniuk. Alapvetően az lenne a leghasznosabb, ha megtanulnák, mit tudnak ők maguk tenni saját lelki egészségükért” – zárta előadását Kele Virág.
Második előadó az édesapa, Kele Géza volt, aki „A sport szerepe a stressz megőrzésében – csodafegyver a stressz ellen” tartott előadást. A futónagykövet 30-35 versenyen vesz részt évente, több díj boldog tulajdonosa, de „a legfontosabb számára az egészséges életmód és a mozgás öröme”. Fő célja pedig, hogy „mindenki változtasson eddigi önpusztító, mozgásszegény életmódján, sportoljon, táplálkozzon ésszerűbben, és egyen minőségi ételeket”.
Előadásán belül megkaptuk a receptet a „csodagyógyszerhez”, ami oldja a stresszt. Ez pedig a sport, ami endorfint szabadít fel szervezetünkben, ezáltal még a világ is szebb lesz körülöttünk, és ezt elérhetjük már 20-30 perc futással is. Hiszen – mint ahogy ő is mondta – „a láb mindig kéznél van”. De a legfontosabb mindenben a mértékletesség, nemcsak az evésben, hanem a sportban is. Az előadás után feltehetőleg a hallgatók nagy része megígérte magának, hogy holnaptól változtat. A hosszú, boldog és főleg stresszmentes élet titka a mozgásban rejlik, és elkezdeni sportolni soha nem késő.
„Meg szeretném önöket „fertőzni”- mondta a futónagykövet -egy kegyetlen vírussal. Egy vírussal, ami okossá tesz, boldoggá, egészségessé, kedveltté – és gazdaggá.
A futó-vírussal. Én tudom, hogy futni egészséges – ezt elhiszi mindenki. Az, hogy okossá és boldoggá tesz, talán még mindenkinek hihető – mivel már sokan hallottak a keresztkapcsolatokról az agyban, amelyek a futás eredményeként megsokszorozódnak. Talán.
Ha nekem nem hisznek, kérdezzenek csak meg egy futót, felismerik az izzó tekintetéről, alkatáról, talpraesettségéről, humoráról, életkedvéről.
Kezdjen el futni még ma! És látni fogja, hamarosan hozzá tartozik az életéhez, mint a lélegzés. Egy új élethez. Egy boldogabb, egészségesebb és gazdagabb élethez.
Szerinte „az egészség nem más, mint egy hosszú távú barátság a lelked és a tested között” – zárta előadását Kele Géza.
Azt gondolom, hogy a pedagógustársadalom az egyik pszichésen leginkább terhelt réteg. Az az általános tévhit, hogy egy tanárnak könnyű dolga van, mert hosszú a nyári szünet, és nem kell egész nap az iskolában dolgozni.
Pedig ez csak a látszat. Számtalan feladatot otthon kell elvégezni (javítás, készülés), a munka pedig igen összetett, számos szintje van, és ez igen megterhelő. A tanárok rengeteg emberrel vannak kapcsolatban: sok diákkal, szülővel, pedagógus kollégával, az iskola vezetőségével. Különböző érdekek közé szorulnak, képviselik a diákok érdekeit, ugyanakkor meg kell felelniük a szülők, az igazgató és a kerettantervi, törvényi előírásoknak is. Emiatt nagyon gyakran konfliktushelyzetben találják magukat, ami a tanítási órán végzett munka mellett óriási pluszmegterhelést jelent. Ezért nagy hangsúlyt érdemes fektetni a pszichés egészség megőrzésére.
A XXI. században bekövetkező gazdasági, társadalmi változások szükségessé teszik az iskola szerepének újraértelmezését és az „új arcú” pedagógus szükségességét.
Miriák Ferenc, Felvidék.ma {iarelatednews articleid=”44203″}
Az előadás résztvevői Kele Virág szociálpedagógus előadása Kele Géza előadás közben
