Ha jobban belegondolok, annyi szabály van itt, mint valami kaszárnyában. Látogatók se jöhetnek akármikor, csak amikor értesítést kapnak az otthoniak, hogy jöhetnek. Általában, havonta egyszer, de ez nem igazán zavar, mert a nővérek és a nevelők is kedvesek, a gyerekekkel is rögtön megtaláltam a közös hangot.
Nekem pán Lehečka, az egyik ápoló a kedvencem, mert olyan vagány, és közvetlen. Általában, a többi fiú is így van vele az osztályon, és ha ő van szolgálatban, mind a nyakán lógunk, ám őt ez láthatóan nem zavarja, sőt, élvezi is, hogy körülrajongjuk.
A szigorú házirendhez az is hozzátartozik, hogy minden héten levelet kell írnunk haza, hogy beszámoljunk az otthoniaknak, mi történt velünk, hogyan érezzük magunkat. Azt hiszem, a többiek levelét el is olvassák a nevelők, hogy ellenőrizzék, mit írnak haza, de az én leveleimet nem tudják elolvasni, mivel én magyarul írok.
Csehül már jobban tudok, mint szlovákul. Valahogy jobban rááll a szám, mert a cseh embert is megszerettem, és a slágereket is kívülről fújom, amiket rádióban, tévében hallani, magnón, lemezjátszón játszanak le.
Ma is megtörténik, ha rám tör a nosztalgia, csak kikeresek a youtube-on egy ismerős számot, amit akkor unalomig hallgattunk, és az ismerős szám visszarepít jó harminc évet az időben.
A cseh embereket, azt hiszem, azért is szerettem meg, mert az ő társaságukban sose éreztem azt, amit a szlovákokkal éreztem, hogy rosszallóan néznek rám, pusztán amiatt, mert magyar vagyok.
Sőt, úgy vettem észre, hogy még tisztelnek is azért, mert én három nyelvet beszélek (nem ábrándítottam ki őket, hogy szlovákul csak alig-alig beszélek).
Mindössze a nevemmel nem tudtak mit kezdeni, mert azt, hogy Zsolt, nem tudták hová tenni. Végül, azt a magyarázatot eszelték ki, hogy biztosan a zsold szóból származik a nevem.
…
A napirendhez az is hozzátartozott, hogy délelőtt iskolában járunk, habár a nyelvi nehézségek miatt én nem vettem részt az oktatásban. A terem végében ültem, és figyeltem, ahogy a többiek tanulnak, vagy pedig olvastam. Akkoriban volt a kedvenc újságom a Füles rejtvénylap, ugyanis szenvedélyes rejtvényfejtő voltam. Végülis, ez is tanulás, még ha szórakoztatóbb formája is annak. Folytatás következik.
Sztakó Zsolt, Felvidek.ma
{iarelatednews articleid=”56419,56236,55967″}
