Út a végtelenbe – Isten szolgája, Esterházy János

Március 8-án, hétfőn 18.00 órai kezdettel szervezik meg Út a végtelenbe - Isten szolgája, Esterházy János című dokumentumfilm vetítését.  Az online vetítést megtekinthetik a Szövetség a Közös Célokért Facebook-oldalán

A koronavírus és a lelki állapotunk hullámai

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége március 10-én szerdán 18.00 órai kezdettel szervezi meg dr. Tóth-Merza Katalin, klinikai szakpszichológus A koronavírus és a lelki állapotunk hullámai című online előadását. …

Felhívás – Mozgáskorlátozott fiatalok jelentkezését várják

A Szövetség a Közös Célokért társulás partnereivel 2020. márciusában indította el az Erasmus+ program keretében a mozgáskorlátozott fiatalok társadalmi szerepvállalását segítő (P2P) projektjét. Azóta a Szlovákiában élő tapasztalati,kortárs…

Online Civil információs nap márciusban

A Szövetség a Közös Célokért társulás irodáiban a COVID-19 járványra való tekintettel a személyes ügyfélfogadás szünetel, így a Civil információs napot a körülményekhez alkalmazkodva a társulás munkatársai az interneten keresztül…

Digitális matematikaóra

A Mozaik Kiadó március 11-én, csütörtökön 17.30 kezdettel szervezi meg a Digitális matematikaóra című online bemutatót pedagógusok részére.  A bemutatót tartja: Bozsó Márton digitálistananyag-szerkesztő. A program ingyenes, de…

Pilinszky100 – Zalán Tibor

Március 11-én, csütörtökön 19.00 órai kezdettel szervezik meg Pilinszky János költő születésének 100. évfordulója tiszteletére rendezett előadássorozat követező részét, melynek vendége Zalán Tibor, költő, dramaturg.  További részletek ITT. 

Kiss László: Március 15. – online előadás

Március 12-én, pénteken 14.00 órai kezdettel szervezik meg Kiss László Március 15. című online előadását, melyet a Rovás Akadémia facebook-oldalán lehet megtekinteni.  „Négy szócskát üzenek, vésd jól kebledbe,…

Szentmise Esterházy János tiszteletére

Március 14-én, vasárnap 10.00 órai kezdettel a Budapest Gazdagréti Szent Angyalok templomban szentmisét tartanak Isten szolgája, Esterházy János tiszteletére. A szentmisét Dr. Cserháti Ferenc püspök atya, a határon…