Korčok kedden Magyarországra látogat
Ivan Korčok (SaS) külügyminiszter kedden először tesz hivatalos látogatást Magyarországon. Erről a Szlovák Köztársaság Kül- és Európai Ügyek Minisztériumának sajtóosztálya tájékoztatott hétfőn.
Korčok magyar kollégájával,...
Mától újra működik a Jogsegélyközpont
Mától, június elejétől csaknem megszokott rend szerint működik a Jogsegélyközpont – erről Mária Kolíková belügyminiszter számolt be.
A koronavírus-járvány miatti megszorítások enyhítése következtében újból megnyitnak...
A tanulóifjúság ismét ingyenesen utazhat a belföldi vonatjáratokon
Június első napjától kezdve a Szlovák Vasúttársaság járatain ismét ingyenesen utazhatnak az alap- és középiskolások, valamint a főiskolai és egyetemi hallgatók.
„Hétfőtől visszatérnek a...
Az idén sem maradnak el a nyári gyermektáborok
A Szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) mindent megtesz azért, hogy a gyerekek a koronavírus-járvány ellenére se maradjanak nyári táborok nélkül. Azonban a helyzetre való tekintettel...
Drucker szerint Pellegrini hamarosan távozik a pártjából
A járvány enyhülése arra készteti a kormányt és a miniszterelnököt, hogy többet foglalkozzon az élet egyéb területeivel. A vállalatok konkrét intézkedéseket, segítséget várnak tevékenységük...
Igor Matovič: A múltat nem mi írtuk, a jövő viszont a kezünkben van
A napokban Igor Matovič, a Szlovák Köztársaság miniszterelnöke nevében számos felvidéki magyar politikai és közéleti személyiség kapott meghívást egy baráti találkozóra, amelyre 2020. június...
Sólymos László a Híd új elnöke
A Most-Híd ma tartotta tisztújító közgyűlését Füleken. A párt új elnökévé Sólymos László, volt környezetvédelmi minisztert választották.
A párt legfőbb szerve a fiatal generációból választotta...
Krajniak: Egyre gyorsabban fizetik ki a gazdasági elsősegélyt
Egyre gyorsabban folyósítják a munkáltatóknak és alkalmazottaknak szánt elsősegélyt. A gazdasági válságstáb pénteki tárgyalásán a márciusi első szociális segély folyósítását értékelte ki. Erről a...
A 2021-es népszámlálás sorsdöntő lesz a kisebbségben élő nemzeti közösségek számára
Május 29-én a Magyar Közösség Pártja székházában került sor arra a munkatalálkozóra, amelyen a magyar elektorátust felölelő pártok küldöttjein túl részt vettek az országos...
Tárgyalás a kulturális miniszterrel
Megerősített magyar adás, kulturális önkormányzatiság, több kisebbségi kulturális támogatás, módosított államnyelvtörvény, Krasznahorka felújítása. Ezek a témák kerültek terítékre a Magyar Közösségi Összefogás vezetősége és...
Matovič szerint a határok megnyitása kockázattal jár
„Június 15-től Közép- és Nyugat-Európában körülbelül nyolc-kilenc ország megnyitja határait, de van hátulütője ennek a rendszernek, mert vannak országok, ahol még egyáltalán nem urai a helyzetnek, a határnyitással ezért veszélynek tehetjük ki magunkat” – mondta. Matovič szerint kockázatot jelent, ha az emberek elkezdenek utazgatni akár bel-, akár külföldön.
A vizsgálat lezárul, de feledni nem lehet…
Mint ismeretes, a besztercebányai Specializált Büntetőbíróságon zajló perben a 2010-ben a családi háza előtt meggyilkolt volt ógyallai polgármester, korábbi járási MKP-elnök, Basternák László ügyében...