Immár hagyomány, hogy Dunamocson a CSEMADOK helyi szervezete és a Gazda Polgári Társulás, a Kárpát-medencei Borászok Egyesülete, a Közép-európai Gasztronómiai és Sommelier Egyesület és a Magyar Sommelier Szövetség megszervezi a …
Régió
-
-
A Csemadok Nagykürtösi Területi Választmánya fontosnak tartja a fiatalokkal való foglalkozást és a néphagyományok átadását. Ennek remek példája az immár több esztendős múltra visszatekintő Körtefa napközis tábor, melyre …
-
Nagyszombat megye konkrét lépésekre váltja fejlesztési elképzeléseit: már működik a pszichológiai-szociális központ, épül a megyei kerékpárhíd az D1-es autópálya felett, és a támogatott lakhatás új formái is testet …
-
A Nagykürtösi járásban fekvő Kőkesziben július 19-én, szombaton 17. alkalommal került sor a Palóc Ételek Fesztiváljára. Annak idején Molnár Csaba gondolta ki, indította útjára és évekig szervezte a …
-
A Szent Király Szövetség 2025. július 18–20. között Királyfiakarcsán tartott 28. találkozója a Kárpát-medencei magyarság összetartozásának és Szent István király nemzetmegtartó örökségének méltó ünnepe volt. A háromnapos fesztiválon …
-
A Kárpát-haza négy szegletéből érkező fiatalok foglalták el a Szőgyéni Tájház és Régészeti Múzeum intézményét, hogy egy héten át közösen alkossanak a művészetek jegyében. A 6. alkalommal megrendezett …
-
A kürti borosgazdák egyesülete „Hegyközség Kürt” cím alatt hívta meg immár 6. alkalommal a festői szépségű kürti szőlőhegyre a borászokat, a borkedvelőket, és a páratlan hangulatot kereső, szórakozni …
-
A héten elkezdődött a Lévai járás szélén fekvő Egeg határában lévő híd átépítése. A Selmec-patakon átívelő életveszélyes híd július 16-től várhatóan 2026. szeptember 14-ig lesz lezárva a forgalom …
-
Péntektől tűzgyújtási tilalom van érvényben az ország 19 járásában, főleg a déli régiókban, de néhány nyugat-szlovákiai járásban is fokozott tűzveszély van – tájékoztatott a közösségi hálón a Tűzoltó- …
-
A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége két rendezvényt is szervezett a Gombaszögi Nyári Tábor keretében. A Restitetőn megrendezett találkozón bemutatkoztak a Vállalkozz okosan – Az év felvidéki vállalkozói díjainak …