Hétfőn tartotta meg 29. képviselő-testületi ülését a Nyitra Megyei Önkormányzat. A testület elfogadta a 2020-as gazdasági év zárszámadását. A járvány viszontagságaihoz, a jelentős bevételkieséshez képest, bölcsen, felelősen gazdálkodott …
Farkas Iván
-
-
A 2000-es évek kezdetén nekiláttak a Szlovákiát átszelő egyik, V. páneurópai vasúti folyosó – amely Pozsonyból Zsolna, Magas-Tátra és Kassa felé halad – teljes felújításának. Azóta évente százmilliókat …
-
A Nyitra Megyei Önkormányzat megtartotta tegnap a 27. és a 28. soron kívüli képviselő-testületi üléseit. Harmadik lépcsőben újabb megyei oltóközpontokról döntöttünk. Érsekújvárban, a Királyi és Császári Lovardában nyílik …
-
Szlovákia elkötelezte magát az Európai Unió és az ENSZ fenntarthatósági céljai mellett. Ezzel összefüggésben a XVI. Komáromi Egyetemi Napok keretében Pék Pál, a Fenntarthatóbb Felvidékért társulás elnökének vendége …
-
Köztudott – és ezt legjobban az érintettek tudják, hiszen saját bőrükön érzik – hogy Szlovákiában alacsony és lassú volt a járvány által érintett vállalkozók, kereskedők, iparosok állami kármentése. …
-
Nyitra Megye Önkormányzata hétfőn, 2021. március 29-én tartotta 26. képviselő-testületi ülését. A megyében eddig Nyitrán, Komáromban, Érsekújvárban, Léván, Ipolyságon, Nagytapolcsányban és Aranyosmaróton, a felsorolt városok kórházaiban oltották az …
-
Amikor Érsekújvárban, a történelmi Királyi és Császári Lovardában tartottuk meg a Szlovákiai Falvak és Városok Társulása (ZMOS) Érsekújvári Regionális Szervezetének közgyűlését, a járvánnyal kapcsolatos témák mellett jövőbe mutató …
-
Lakossági bejelentés alapján a minap közlekedésbiztonsági ellenőrzési napot tartottunk az állami hivatalok bevonásával a párkányi vasútállomás és Nána közötti, III/5109 sz. megyei úton. Az utóbbi időben számos baleset …
-
Hétfőn, 2021. március 15-én zajlott a Nyitra Megyei Önkormányzat soron kívüli, 25. képviselő-testületi ülése. Egyetlen napirendi ponttal: a megye nagy kapacitású oltóközpontjának létrehozásáról. Nyitrán, az összevont középiskola hatalmas …
-
Dicséretes, hogy a Brüsszelből lépésben érkező oltóanyagok pótlására a kormány alternatív beszerzési forrásokhoz nyúlt. Helyesen, mivel az emberéletek, az egészség megóvása a geopoitikai taktikázást jóval felülmúló alapelv. Így …