Közös visegrádi humanitárius adományvonal létrehozását kezdeményezte Magyarország – nyilatkozta az MTI tudósítójának Soltész Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Prágában, …
V4
-
-
2017. december 7-e és 9-e között immár negyedszer rendezte meg a Fidelitas a Visegrádi Nemzetközi Ifjúsági Konferenciát, ezúttal a felvidéki Via Nova szervezettel közösen. Míg két évvel ezelőtt …
-
A magyar parlamenti elnökség célja, hogy a visegrádi együttműködés (V4) – mint védjegy – az Európai Unióban pozitívan, konstruktív javaslatokkal jelenjen meg a különböző szakpolitikákban – mondta Kövér …
-
Végre megtudhatjuk, mi az igazság erről a nemzeti konzultációról Magyarországon, a SME megírta. Pontosabban Soros elvtárs mondta meg, s ő csak tudja, mit mondott, dehogy kételkednénk benne. Igaz, …
-
Magyarország Kassai Főkonzulátusa és a Thália Színház szervezésében valósult meg november 12-én a Kodály-emlékév keretén belül a nemzetközi rendezvény, a Művészetek Házában. Közel hatszázan vettek részt a hangversenyen, …
-
A társadalom digitalizálása és annak hatásai voltak a témái a Visegrádi Négyek kétnapos csúcstalálkozójának október 14-én a dél-magyarországi Szekszárdon. Andrej Kiska szlovák államfő ennek kapcsán elsősorban arra hívta …
-
A Bodrogközi Magyar Közösségi Házban október 14-én Deutsch Tamás, a Fidesz EP-képviselője és a magyar internet fejlesztéséért felelős kormánybiztos kötetlen beszélgetés keretében találkozott a bodrogköziekkel és az Ung-vidékiekkel. …
-
A csehországi Föld és Kor (Zem a Vek) cseh közösségi oldal a napokban érdekes bejegyzést tett közzé: míg Orbán Viktornak népes családja van, addig Európa vezető politikusai gyermektelenek. …
-
A V4-ek átalakuló helyzete, milyen mértékben fenyeget a Visegrádi Együttműködés megszűnése, van-e létjogosultsága egyáltalán a visegrádi csoportosulásnak, s ha igen, mi lenne a szerepe, illetve helyettesíthetik-e a V4-ek …
-
A V4-es államfők október 13-14-én kétnapos tanácskozáson a biztonságpolitikával, a körforgásos gazdasággal és az információs technológiával kapcsolatos együttműködés lehetőségeiről tárgyalnak. A magyar Köztársasági Elnöki Hivatal tájékoztatása szerint pénteken …

