Az utóbbi időben annak a kellemes dolognak lehetünk tanúi, hogy a kassai mai lakosság már elfogadja a város magyar nagyjaival kapcsolatos emléktáblákat, szobrokat. Hovatovább egészséges lokálpatriótákká válnak, s ha még nem is minden alkalommal, de észrevehetően jó irányba fejlődik a másság tisztelete, a városban élt kimagasló egyéniségek megbecsülése, tisztelete, legyen az magyar, németajkú, a Szepességből származó hungárus. A lényeg: tett valamit a város fejlődése érdekében, növelte a város iránti szeretetet, megbecsülést. Ennek jegyében került sor a napokban egy felújított emléktábla, Berzeviczy Vince szülőházának falára.
Tulajdonképpen kik is azok a Berzeviczyek? A család eredetileg Kakaslomnicról származik, s még a 14. században kerültek a magyar királyságba, menekülve a vallási üldöztetések elől a német városállamok területéről. Illetve hozva magukkal a különféle új szakmák ismeretét, a vasmegmunkálás, a textilipar kialakulását, az aranyművességet, s nem utolsósorban a kereskedelem fejlődését a Szepességben. Kakas mester után később házasságok, örökösödések révén lesznek Berzevicz község tulajdonosai, s a szétágazó család ekkor veszi fel a Berzeviczy nevet. Többségük vármegyei tisztséget viselők, ilyen többek mellett Berzeviczy Gergely, akit az első magyar közgazdásznak tartanak, és mint ilyen több magyar közgazdasági iskola a nevét viseli. A család fokozatosan emelkedik, egészen a nemesség eléréséig. Ezt fokozza Berzeviczy Ferenc – Vince apja – aki hercegi rangot kap a királytól. Mint ilyen, követi a nemesi hagyományokat. Fiát, az 1781- ben született Vincét katonai pályára szánja az 1800 -as évek elején. Maga a születés helye bizonytalan. Benczúr Vilmos, – a kassai színjátszás történetének kitűnő, ha nem a legjobb ismerője – Kassa mellett kardoskodik, más források szerint viszont a születés helyéül a Sáros megyei Daróc községet jelölik.
A fiatal Berzeviczy Vince így kerül első katonai állomására Itáliába – és nem Olaszországba mint egyesek írják, mert olyan még e korban nincs – Velecébe, majd onnan Milánóba a napoleoni háború idején. Megtanul magyarul – eddig csak németül és latinul tudott – az ott szolgáló magyar katonáktól, és szorgalmas színházlátogatóként itt ismerkedik meg a színészettel, magával a színjátszással is, amely egy életre szóló élményt jelent a fiatal ember életében, s hovatovább élete további alakulásában. Miután megsebesül, felhagy a katonáskodással, s az édesapja ellenzése dacára a színi pályát választja. A szigorú apa ekkor megszünteti a fia részére küldött apanázst, majd, mivel az nem tér le választott útjáról, kitagadja a családból, és megtiltja, hogy a fia a családi nevét használhassa színpadra lépésekor. Berzeviczy Vince azonban továbbra is kitart a színészet mellett. Hogy véletlen találkozás- e egy másik hasonló sorsot ért kortársával, Kisfaludy Károllyal, nem tudni. Bár az is lehet, hogy már Milánóban találkozhattak, aki ekkor szintén ott katonáskodik. Tény, hogy a két kitagadott fiú elindul Bécsbe, hogy valóra válthassák álmaikat. Együtt laknak egy vendégfogadósnál. Károly festőnek készül, Vince marad a színészet mellett, és Johann Korn (János) néven harcol ki jó nevet magának színpadi szereplésében, sőt a császár jutalomként egyik fellépése után tubákos szelencével ajándékozza meg. Az apa később megbékül, s halála előtt megváltoztatja végrendeletét, visszafogadja kitagadott fiát. Berzeviczy Vince ezután kénytelen visszatérni Darócra, s kezelni birtoka fenntartását. Közben megnősül, feleségül veszi az ugyancsak sárosi nemesi családból származó Szinyei- Merse Annát.
Kassán ekkor indul meg valójában a német színjátszás, bár előtte is voltak próbálkozások, iskolai életképek, bibliai történetek játékos megjelenítésében, jelenetek kialakításának formájában. Magyar vándorszínészek több ízben is meglátogatják a várost, de letelepedésükre csak az 1830 -as években kerül sor. A kassai polgárság ekkor már igényli az állandó magyar színtársulat jelenlétét a városban. Ismerik Berzeviczy Vince vonzalmát, és ismeretét a színjátszással kapcsolatban. Ezért a városi tanács felkéri egy kassai székhellyel működő állandó magyar színtársulat kialakítására. Kapóra jött, hogy éppen ekkor jött Miskolcról Kassára az a társulat, amelynek a későbbi magyar színjátszás hőskorában a legnagyobbjai voltak: elsősorban Déryné, Széppataki Róza, Egressy Gábor, Kántorné, Udvarhelyi Miklós, Latabár Endre, stb. Berzeviczy Vince 1832- ben intendánsként, majd mecénásként elvállalja a társulat megszervezését, nem kis anyagi támogatással. Ebben a megbízatásban feltétlen támogatását élvezi feleségének, s elmondható, hogy birtokai jövedelmének nagy részét a színház támogatása emészti fel. Munkájában nagy segítségére van még az öregedő Csáky Theodor, aki ugyan inkább az énekes produkciók híve Széppataki Rózával való plátói kapcsolata révén. Berzeviczy 1833- ban megbetegszik, s nem folytathatja további munkáját. Ekkor lép a helyébe Csáky – immár Tivadar néven – ez a kérése Széppataki Rózának. Berzeviczy ezután – mivel gyakorlatilag ágyhoz van kötve – csak a Csáky által megindított „Játékszíni Tudósítások”- ban cikkek írásával tartja fenn kapcsolatát az 1834- ben bekövetkezett haláláig az egy életre szóló színházi munkásságával. (Gyüre Lajos)
Kassán leleplezték Berzeviczy Vince emléktábláját
Június 18-án, szerdán a kassai Fő utca 84-es sz. házon, vagyis a Semsey- vagy Berzeviczy-palotán leleplezték báró Berzeviczy Vince (1781-1834) háromnyelvű emléktábláját ünnepélyes keretek között. Kolár Péternek, a Csemadok Városi Választmánya elnökének ezzel tízéves vágya és igyekezete ért célba. Pedig sok akadályt kellett leküzdeni. Ennek az épületnek is hét tulajdonosa van. Mindegyiknek ezt jóvá kellett hagynia. A város vezetése (SMER és Híd) részéről viszont – önleleplezően – senki sem jelent meg. A választásokkor erről ne feledkezzünk meg! A szlovák színház sem képviseltette magát, pedig egykor épületükön volt a báró emléktáblája 1942-45 között. Azután eltűnt.
Az ünnepség előtt éppen ebből a házból költözködtek, ám idejében befejezték a munkát s így a továbbiakban zavartalanul zajlott le a leleplezés.
Gyüre Lajos nyugalmazott tanár tekintette át Berzeviczy Vince életpályáját. Szerinte ma már a kassai polgárok elfogadják az emléktáblát, illő módon közelednek hozzá és nem óhajtják toalettpapirosba csomagolni, hanem büszkék rá. Ennek a berzevicei és kakaslomnici Berzeviczy család tagjai már a 13. század óta jelen vannak a magyar történelemben. Ősi fészkük Kakaslomnic, ahonnan szétrajzottak a Szepességbe és Sárosba. Amikor nemesi oklevelet kaptak és Berzevicét szerezték meg, így jutottak vezetéknevükhöz. Régi szokás szerint, a család tagjai a katonai pályára léptek. Így Ferenc is Vince fiát katonának szánta. Hogy Vince valóban Kassán született volna, biztonsággal nem állíthatjuk. (Kassán nem anyakönyvezték.) Valószínűleg Sárosban, Darócon látta meg a napvilágot. Latinul és németül tudott, katonáitól tanult meg magyarul. Milánóban és Velencében szolgált, ahol megismerkedett a színházzal s magával a színjátszással. A napóleoni csatákban megsebesült s így le kellett mondania a további katonai karrierről. Így otthagyta a katonaságot. Apja nem egyezett bele abba hogy színész legyen, megtagadta tőle az apanázst és később kitagadta.
Hasonló pályát futott be Kisfaludy Károly (1788-1830) költő is, akivel Bécsben együtt laktak. Hogy korábban ismerték-e egymást, nem tudjuk. Berzeviczy Johann Korn néven lépett színpadra. Olyan sikert ért el, hogy maga a császár tubákos szelencével ajándékozta meg. Apja betegsége, majd halála miatt vissza kellett térnie Darócra a családi birtokok átvételére. Ezt megelőzőn visszavonta a kitagadást. Vince Szinyei Merse Annát vette feleségül és vélhetőleg ezután költöznek be Kassára. Ez arra az időszakra esik, amikor a városban fellendülőben van a magyar színjátszás. AZ 1830-as években a német színjátszás már nem elégíti ki a polgárságot. A város felkéri Berzeviczyt, hogy vegye át a magyar színház működtetését, hiszen közismert szakembernek számít. A magyar színészet hőskorában akkor játszik Kassán Déryné, Kántorné, Egressy Gábor és Latabár Endre. 1832-ben foglalja el posztját és felvirágoztatja a társulatot. A magyar színjátszás meghonosodik a városban. Két évre rá súlyosan megbetegszik. Helyét Csáky Tivadarnak adja át. Ágyhoz van kötve, csak a Játékszíni Tudosításokba ír elemzéseket és még ugyanabban az évben meghal. Munkásságát nem tudta folytatni.
Ő volt a magyar színház megteremtője. Tisztelet emlékének!
Ezután Czimbalmosné Molnár Éva főkonzul következett, aki bevallotta, imádja ezt a várost. Szereti történetét, épületeit és személyiségeit, mint a Klimkovics-testvére, Márai Sándor, Gerster Béla, Henszlmann Imre, vagy Berzeviczy Vince. A főkonzulátus minden tervet támogat, mely a közös múlt értékeit őrzi. Tavaly volt a Bánk bán ősbemutatójának 180. évfordulója, akkor merült föl az igény, hogy báró Berzeviczy Vince kapjon emléktáblát. Az anyagi fedezet biztosítása volt a könnyebb feladat. Kolár Péternek egyéves munkájába került, míg sikerült tervét megvalósítani hála Göőz László építészmérnök és a Műemlékvédelmi Hivatal segítségének. Tavaly nem sikerült, most halálának 180. évfordulója alkalmából igen. Köszönetet mondott a ház tulajdonosainak, hogy beleegyeztek a tábla elhelyezésébe.
Majd Kövesdi Szabó Mária színművész következett. Petőfi Sándor: Színészdal c. versét szavalta el, melynek mondanivalója egyre aktuálisabb: „Apostolok vagyunk/ Az erkölcs mezején,/ Apostoli szavunk/ Téged kiált: erény!/ Mi szép, mi szép, mi szép/ A mi föladatunk!/ Legyünk büszkék reá,/ Hogy színészek vagyunk.// De amit színpadon/ A népnek hirdetünk,/ Ne hazudtolja meg/ A cselekedetünk./ Ha meg nem tesszük azt,/ Ami föladatunk:/ Akkor gyalázat ránk,/ Színészek nem vagyunk!”
Az emléktáblát Czimbalmosné Molnár Éva és Kolár Péter leplezte le. Majd megkoszorúzták azt.
A műsort Illés Oszkár színművész vezette. (Balassa Zoltán)
Az eseményről készült képeket megtekinthetik a Képgalériánkban.
Gyüre Lajos, Balassa Zoltán, Felvidék.ma
