Húsvéti futamok
Assisi Szent Ferenc a télen meghaló, majd tavasszal feltámadó Napot így írja le szép himnuszában: „Áldott vagy, Uram, s kezed minden műve áldott, legfőképpen öreg bátyánk, a Nap: az égből néz ő le, és tőle világos a nappal, és ékes, szépséges ő, tündökletes, ó felséges Atyánk, mint te magad.”
Szent Ferenc költő volt: egész élete egy élő, eleven, virágba boruló költemény. Mindabban, amit cselekedett, több volt a költészet, mint abban, amit mondott. Napfényes éveiben, a mezőkön vándorolva énekelte a Naphimnuszt, égre kiáltva lelke minden szenvedélyét. Ferenc hite szerint a meghaló és feltámadó Nap Isten meghaló és feltámadó Fiához hasonlatos, ezzel mintegy sugalmazva a világnak, hogy az ő reneszánsza, a keresztény húsvét korántsem a pogány szellemiség újjászületése, hanem a Kezdet: ébredés mindabból az álomból és káprázatból, mely a pogányságot fémjelezte. Szent Ferenc lelkét egész életében egyfajta ihletett gyermekiesség hatotta át, színültig az ifjúság életörömével és vigasságával, s a gyermekkor halhatatlan emlékeivel. Mindez úgy szövi át az életét, mint egy ismétlődő dallam, mely lényege szerint túl van a szavakon – tettekben ölelve magához a teremtett világot, s benne az embert, minden egyes embert a királyoktól a kisgyermekekig.
Assisi Szent Ferencnek ez a lelkülete, az állandósult feltámadás himnusza él minden gyermeki lélekben, mely boldog öntudatlansággal birtokolja a teremtést anélkül, hogy egy pillanatig is igényt tartana rá.
Az én gyermekkorom „feltámadásai”, húsvétjai is ezt a könnyűséget őrzik, azt a varázslatot és misztériumot, amire csak az első szerelem képes, tudniillik hogy minden csoda csodát csinál. Csak ezért lehetséges, csak így lehet igaz a gyermeki lélekben őrzött „ereklye”: az, hogy minden húsvét szent tavasza – Ady Endrével szólva – odukat és kriptákat pattant, megnyitva Jézus sziklasírját is, hogy igaz, megváltó módon igaz legyen a feltámadás, az „emberek ősi biztatója”.
Családunkban az én gyerekkoromban nem esett szó arról, hogy a húsvét a keresztény ember legnagyobb ünnepe, éppen a feltámadás okán, mert ha Krisztus, az égi ember meg nem halt értünk és fel nem támadott, akkor a mi hitünk hiábavaló és felesleges. Ó, nem. Én csak fölvettem húsvétkor az ünneplőruhámat, és elmentem megöntözni a rokon és a szomszéd kislányokat. A kék égen ragyogott a Nap, a Szent Ferenc-i ékes, szépséges és tündökletes Nap, s beállítva a családokhoz előadtam a dédmamától rám testált köszöntőt a sugarait mutató, hasadó hajnalról, a szívünk melegével dicsért Atyáról és az ő eljövendő Fiáról, ki elhagyta érni húsvét másodnapját.
Később, kamaszodva, persze egyre inkább megostromoltuk a falu lányos házait, s már nemcsak kölnivel, hanem vízzel is locsolkodtunk, ellesve a legényektől a húsvéti praktikák csínját-bínját. Persze ők sem tudták, hogy az öntözködés rítusa részint a keresztelésre utal, részint pedig arra, hogy a Jézus sírját őrző katonák vízzel öntötték le a feltámadás hírét vivő asszonyokat. Ők csak folytatták az ősi hagyományt, előre megszervezett köszöntős felvonulásokkal. Vízbehányó „bevetésük” annyiból állt, hogy a lányokat a parasztudvarokban álló kerekes vagy gémeskúthoz vitték, s egy egész vödör vízzel leöntötték. Vagy többel, ha a nyakon öntött lány valamelyik legény titkos (vagy nem titkos) kedvese volt. Szeretője, ahogy a Bodrogközben mondtuk.
Olyannyira, hogy e szeretett lényeknek, lányoknak, szívük választottjainak a legények – sóvárgó irigységünktől kísérve – gyakran májfát, illetve hát hajnalfát állítottak, a húsvét előtti éjszakán, vagy később, május elején. Ez a hajnalra szalagokkal, zsebkendőkkel, virágokkal, a sírjából feltámadó Krisztust jelképező piros tojásokkal feldíszített hajnalfa egy sudár, a törzsén gallyaitól megtisztított, hegyén lombos fa vagy szép növésű ág volt. A legények éjjel vágták ki a cser-, tölgy- éger és akácfákat nevelő erdőn, s a szeretett lány háza előtt beásták a földbe, vagy a kapufélfára, kútágasra szegezték.
Így történik ez évszázadok óta: ha bimbózni kezd a szerelem, ha dalolni kezd a szív madara, a legények lehozzák a csillagokat is az égről. Ha pedig nem, akkor májfát állítanak.
Ám a nagy időben, mint minden, a húsvét is egyre változik. Szokásaiban. De a Szent Ferenc-i ékes, szépséges és tündökletes Nap minden tavasszal elhozza a feltámadást, a hasadó hajnalt, a húsvétot, amely odukat és kriptákat pattant. S amikor Krisztus támad és eszmél. Van-e gyönyörűbb ennél? Van-e gyönyörűbb a mezők smaragdjában és a nap tüzében váltig visszatérő feltámadásnál?
Kulcsár Ferenc, Felvidék.ma{iarelatednews articleid=”52883,52870,52770,52753,52741″}
