Ismerek egy embert.
Kőkemény, szittya magyar. Bajuszát pödri, íja van, órákat tud beszélni népünk ősi nagyságáról, az éji homályban késő régi dicsőségről. Kikéri magának, ha szlovákiai magyarnak nevezik: mivel ő magát felvidékinek tartja…
Ismerek egy embert.
Ügyes, szakmájában vérprofi, nyitva előtte a világ. Ha a közösségi oldalakon ír valamit, azt már a többség nyelvén teszi. Gyermekének nemzetközi nevet adott, egy jobb jövő reményében.
Ismerek egy embert.
Megverték, meghurcolták, sárba tiporták, államvezetők vádolták hazugsággal majd elüldözték. Ő mégis rendületlenül kitart az igaza mellett, s közben éli a mindennapjait és neveli a gyerekeit.
Ismerek egy embert.
Sikeres rovatot vezetett az egyetlen magyar napilapunkban. A focit és irodalmat olyan művészi szinten elegyítette, hogy sokan csak az ő írásai miatt vették meg az újság keddi számát. Amikor viszont döntenie kellett az elvei és a munkahelye között, ő az elveihez ragaszkodott.
Ismerek egy embert.
Hisz az álmaiban, bármi is történik vele, tűzön-vízen is keresztülviszi, amibe belekezdett. Sokszor bukott már, mindig felállt. Legutóbb a rákkal nézett szembe, és küzd most is.
Ismerek egy embert.
A Csallóköz leggazdagabb embere. Szívügye: Kukkónia felvirágoztatása. Tehetné, hogy hihetetlenül nagy vagyonából csak magának és a családjának él… A felnevelő közössége mégis fontosabb neki.
És ismerek még rengeteg embert… akik csupán azért nem állnak szóba egymással, mert pártok színei öntötték el az agyukat, és ellenséget látnak egymásban.
Pedig csak ügyesen egymás ellen fordították őket.
Látjátuk feleim szümtükhel, mik vogymuk?
Mindannyian különbözőképpen vagyunk egyformák.
(Egy dolog viszont közös: az, hogy összefogunk!){iarelatednews articleid=”59057,58399,58289,57557,56625,55674,53663,52470,52166″}
