György András somorjai református lelkész igazán figyelemre méltó beszédet mondott november 13-án, Mátyás király szobrának avatásakor. Kissé ünneprontó beszéd volt ez, hiszen nem a tény nagyszerűségét emelte ki, hogy Mátyás királynak végre szobra áll Somorján, hanem arra hívta fel a jelenlévők figyelmét, hogy ez a szoborállítás nem leplezheti azokat a problémákat, amelyek sajnálatos módon jelen vannak a városban.
Mondom, ünneprontó beszéd volt, mégis helyénvaló, hiszen a lélek emberének minden alkalmat meg kell ragadnia, hogy figyelmeztesse híveit, ha úgy érzi, rossz irányba haladnak a dolgok, mert aki néma, az cinkos is.
Ezek után nézzük hát, hogy György András mit is üzent ezen a délutánon a somorjaiaknak. A beszéd lényege röviden az volt, nem tehetjük meg, hogy akár egyről is lemondjunk, aki közülünk való. Ezért aztán nem a pártokat, az elkényelmesedett, tunya és öngyilkos hajlamú szlovákiai magyarságot kell hibáztatni, hanem felülemelkedve mindazon, ami elválaszt – össze kell fogni! Igaz, ezt már én teszem hozzá. György András úgy fogalmazott, hogy nem hátrálhatunk tovább!
Ám, mint mondta:
„Mátyás király alkatához és jelleméhez nem illik az a huszonegyedik századi idióta és rövidlátó magatartás, miszerint ha szembeállítjuk Somorja lakosságát, attól bármi jobb lesz. Ezzel itt és most le kell számolnunk.“
Sajnos, azonban már otthon, az első reakciókat olvasva láttam, hogy az üzenet nem jutott el mindenhova, illetve, sokan csak azt hallották meg belőle, ami a fülüknek kedves volt. Sokan pedig egyenesen azt találták a legfontosabbnak, hogy a bemutatáskor néhányan kifütyülték Bugár Bélát.
Mások viszont egyenesen „kóros megfelelési kényszerről” írtak, amiért a beszédek nemcsak magyarul, hanem szlovákul is elhangzottak (holott, ha ragaszkodunk a történelmi tényekhez, akkor I. Mátyás szlovák alattvalóinak is éppúgy a királya volt, mint a magyaroknak).
Mint az imént is írtam, ha hagyjuk magunkat megosztani, a szlovákiai magyarságnak mindössze pár évtizede van, mielőtt felmorzsolódunk, és közösségként megszűnünk létezni.
Befejezésül pedig álljon itt egy bibliai ige a beszédből: „Ne veszítsétek el és ne adjátok fel Istenbe vetett bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. Mert állhatatosságra van szükségetek, hogy Isten akaratát cselekedjétek, és így beteljesüljön rajtatok az ígéret: Mert még egy igen-igen kevés idő, és aki eljövendő, eljön, és nem késik. Az igaz ember hitből él, és ha meghátrál, nem gyönyörködik benne az Isten. De mi nem a meghátrálás emberei vagyunk, hogy elvesszünk, hanem a hitéi, hogy életet nyerjünk.” /Zsidókhoz írott levél 10/
