Fotó: Pixabay

A Mi Szlovákiánk Néppárt képviselőinek véleménye szerint az államnak ott is kell szlovák alapiskolát létesítenie, ahol a szlovákság kisebbségben van, amennyiben ezt legkevesebb öt iskolaköteles gyermek törvényes képviselője közösen kéri.

Ezzel óhajtják úgymond a nemzetiségi szempontból vegyes lakosságú területeken javítani a szlovák nyelven történő művelődés lehetőségét. Mindezt az iskolaügyi törvény módosításával kívánják elérni a nemzetiek képviselői.

A javaslat szerint a szlovák tannyelvű alapiskola létrehozásának feltétele továbbá, hogy ilyen nincs az adott közégben és annak közvetlen környékén, vonattal, vagy autóbusszal utazva hat kilométeres körzeten belül. A párt képviselője, Ján Kecskés elismerte, hogy Szlovákia területének nagy részén nem okoz gondot a szlovák nyelven történő művelődés.

„Bonyolultabb a helyzet azonban a nemzetiségi szempontból vegyes lakosságú területeken, főleg az ország déli részén, ahol a szlovákság kisebbségben van. Az utóbbi években több helyen előfordult, hogy a szlovák szülőknek a vegyes lakosságú területen nem sikerült szlovák alapiskolába íratniuk a gyermeküket” – mondta az erről tartott sajtótájékoztatón.

Állítása szerint a Dunaszerdahelyi járás területén egyre több szlovák szülő küzd ilyen gondokkal. „Itt az utóbbi időben lényegesen csökkent a szlovák nemzetiségű lakosság száma. Természetes azonban, hogy a szlovák szülők gyermekeiket szlovák óvodába, alapiskolába szeretnék járatni, viszont a helyi önkormányzatok többnyire magyar nemzetiségű képviselőinek ellenállásába ütköznek, akik nem akarják jóváhagyni új, szlovák tannyelvű alapiskolák létesítését, sem pedig szlovák osztályok nyitását a magyar iskolákban,” mondta Kecskés.

A törvénymódosítás szorgalmazói azt állítják, hogy a helyi önkormányzatok azzal az indoklással utasítják el a szlovák iskolák, illetve osztályok nyitását, hogy nincs rá pénz, s hogy nem kifizetődő iskolákat, osztályokat nyitni kis számú szlovák tanuló részére.

„Ez az érvelés elfogadhatatlan, mivel az iskolaügyi minisztérium adatai alapján idén június végéig Szlovákia területén 27 magyar tannyelvű alapiskola létesült az 1-4. évfolyamok számára, ahol a tanulók összlétszáma 3-tól 12-ig terjedt. Egyes alapiskolákban a vizsgált időszakban ráadásul egyetlen diák sem volt. A tanulók átlagos létszáma ezekben a magyar alapiskolákban 7,2,” állítják Kotlebáék, hozzátéve, abszurdnak tartják, hogy Szlovákia nem képes a nemzetiségi szempontból vegyes lakosságú területeken a szlovák gyerekek számára a kisebbségekével azonos feltételeket teremteni az anyanyelven történő művelődéshez.

Ugyanakkor elismerik, hogy javaslatuk negatív hatással lesz a költségvetésre, ezzel kapcsolatban azonban nem bocsátkoztak részletekbe. „Nem lehet számszerűsíteni, mivel nem tudjuk, hány szülő igényli majd az ilyen iskola létrehozását. De ha Szlovákiának vannak milliói a túlárazott vadászgépek vásárlására, vagy arra, hogy katonáit külföldi misszióba küldje, akkor erre is kell jutnia pénznek,” tette hozzá a törvénymódosítás másik beterjesztője, Milan Uhrík.

(tasr/Felvidék.ma)