Közel tíz éve foglalkozik a szlovák kormányhivatalban a kisebbségek ügyeivel, 2016 óta kormánybiztosi szinten. A Most-Híd párt utolsó mohikánjaként az új kormány miniszterelnöke továbbra is számít a munkájára. Bukovszky László kormánybiztossal beszélgettünk a kisebbségi törvény jelenlegi helyzetéről, a közelgő népszámlálásról, a nagy port kavart Falathová-ügyről, és arról, hogy a szlovákiai magyarok jog- és jogérvényesítésének tudata elképesztő alacsony szinten van.
Az új kormány felállása óta most először fogadta Önt hivatalosan is a miniszterelnök. Milyen benyomásai vannak Igor Matovičról, miben maradtak: továbbra is ellátja kormánybiztosi teendőit?
A múlt heti miniszterelnökkel való találkozó bő egy hónapos előkészítés után valósult meg. Ennek a bemutatkozó jellegű találkozónak a célja az volt, hogy a miniszterelnök első kézből kapjon információt arról, hogy a kormánynak van egy nemzeti kisebbségekért felelős biztosa, aki tanácsadó testülete kisebbségi témákban.
Röviden felvázoltam a szakmai múltamat, azokat a kezdeményezéseket, feladatokat, amelyeket 2011-től hordozok kisebb-nagyobb megszakításokkal a kormányhivatalon belül és 2016-tól, mint kormánybiztos. A feladatokon túl elmondtam és közelebb hoztam azokat az eredményeket, amelyeket kisebbségi téren sikerült elérnem nekem, ill. a hivatalnak. Jó érzés volt, hogy elismerőleg szólt a kormányfő az eredményekről, de kifejezte azt is, hogy több aktivitásról akkor hallott először.
Mi az, amiről az országban élő kisebbségek kapcsán először hallott a miniszterelnök?
A kisebbségi akciótervről és a kisebbségi nyelvhasználat terén elért eredményekről. Az előbbit rögtön a hivatalba lépésem után vittem a kormány elé. Egy történelmi jelentőségű átfogó anyagról van szó. Tulajdonképpen első alkalommal fogalmaztak meg a kisebbségek az államigazgatás felé egy olyan feladatsort, amely lebontva az egyes minisztériumokra konkrét feladatokban reagál azokra a kisebbségi problémákra, amelyeket a kisebbségi bizottság tagjai megfogalmaztak. Ez egy négyéves folyamat, amely idén decemberben zárul és a 2016-2020 közötti időre vonatkozik. Már most megegyeztünk abban, hogy a zárójelentést követően kibővítjük újabb négyéves ciklusra ezt az aktivitást konkrét feladatokkal és megfelelő pénzügyi háttértámogatással.
Összegezve, milyen eredményt hozott a találkozó?
A találkozó rezüméje abban foglalható össze, hogy az eredmények, és a feladataim felvázolásán túl azért mentem, hogy konkrét választ kapjak a miniszterelnök úrtól, hogy megvan-e a bizalom felém, vagy sincs. Erre tulajdonképpen egy kitérő választ adott. Annyit mondott, hogy továbbra is végezzem a feladataimat és biztos, hogy a közeljövőben döntés születik, de hogy milyen, arra nem tért ki.
Azért fizetést kap? Bejár dolgozni?
A kormányhivatalon belüli munkaviszonyom továbbra is él, ergo ugyanúgy járok a hivatalba, mint a választások előtt. Az új kormányban ugyanolyan elánnal dolgozom, sőt talán még nagyobb sebességgel, hiszen a másik oldalon teljesen új partnereim lettek. Már mögöttem van egy-egy találkozó a kormány néhány tagjával, elsősorban azokkal a stratégiai tárcavezetőkkel, akik kiemelten érintettek a kisebbségi kérdésekben. Ugyanakkor előkészületben vannak további találkozók is. A célom az, hogy az egyes miniszterekkel, államtitkárokkal tovább vigyük, illetve elkezdjük a múltból valamint a kormányprogramból eredő konkrét feladatok megoldását. A kormányprogram alapján megtettem saját javaslataimat a kormány legiszlatív munkatervébe. Ebben a kisebbségi törvény megalkotásán túl szerepel még két törvénymódosítás is.
Az egyik a kisebbségi településeket felsoroló kormányrendelet, mely a népszámlálást követően módosul, a másik pedig a kisebbségi nyelvtörvény. Bízom benne, hogy a felsorolt törvények elkészítésében stratégiai szerepet kapok. Mindennapi feladataimat a kormánybiztos és hivatalom statútuma alapján végzem, ami részben a nyelvhasználati jogok mindennapi alkalmazása köré fonódik. Ezen túlmenően most készítjük el a kétévente a kormány elé kerülő kisebbségi nyelvhasználati jelentésünket. Már megszólítottuk az önkormányzatokat, kiküldtük a több mint 600 kisebbségi település önkormányzatának a nyelvhasználatra vonatkozó többoldalas kérdőívünket, jövő héten szólítjuk meg az államigazgatási szerveket. Ugyanakkor készülünk a kisebbségi bizottság soron következő ülésére, mely július 28-án lesz. Nem állt meg az élet, sőt nagyobb gőzerővel dolgozunk, mint a kezdetekkor.
Milyen volt a miniszterelnök?
Nyitott és közvetlen. A beszélgetés teljesen más hangvételben zajlott, mint az előző két miniszterelnökkel. Mondhatni, kevésbé volt formális.
Hogy érzi, tiszta lappal indul, vagy rásült önre a Most-Híd bélyeg?
A miniszterelnök egy dörzsölt politikus, és reális képpel bírt a személyemmel kapcsolatban. Az elején „eljátszotta” hogy nem tud rólam semmit, de később konkrétan utalt arra, hogy a Híd parlamenti listáján indultam a legutóbbi választásokon. De ezt nem szemrehányásképpen mondta. Neki is elmondtam, elvárom, hogy engem mindenki az elvégzett munkám alapján minősítsen.
Milyen stádiumban van a kisebbségi törvény?
Úgy gondolom, jó úton vagyunk. Két síkon zajlik a folyamat. A törvény irányelvei elkészültek, sőt az év elején sikerült elérnem, hogy a kisebbségi bizottság elfogadja azt és az elfogadott anyag gyakorlatilag a kormány előtt van. Ugyanakkor a kormányprogramban is szerepel ez a feladat, sőt, ahogy az előbb említettem, bekerült a kormány legiszlatív munkatervébe. Abban a pillanatban, ahogy a kormány saját törvényalkotási munkatervét elfogadja, nagyobb sebességre kapcsolva folytatjuk a munkát. A cél az, hogy a nemzeti kisebbségek jogairól szóló átfogó törvény 2021 végére elkészüljön.
A 2021-es év kiemelten fontos lesz a szlovákiai kisebbségek számára a népszámlálás miatt. Az Önök javaslatára került be a kérdések közé a választható kettős identitás. Miért tartja ezt jó lehetőségnek?
Picit pontosítanám a felvetést, a népszámlálási kérdőívben a kérdés nem kettős, de második identitásra fog vonatkozni. Abból indultunk ki, hogy sok embernek több identitású kötődése van, ők ezzel nagyobb választási lehetőséget kapnak. Ez a javaslat a nemzetközi ajánlásokra és tapasztalatra is épül. Nem a legitimitását kell megkérdőjelezni. A cél az volt, hogy mindenki találja meg önmaga nemzetiségét, identitását. A legfontosabb kérdés az az, hogy az ebből származó adatokra hogyan fog reagálni majd a kormányzati politika. Hogyan, milyen módon tudjuk bővíteni azoknak a körét, akikre az identitás alapján vonatkoznak az egyes kisebbségi jogok.
Erre vonatkozik a következő kérdésem. Mindkét nemzetiséget beszámítják majd, egyáltalán hogyan számolják majd a kettős identitásúakat?
Ez még nincs meghatározva. A népszámlálást egy szociológiai felmérésnek is vehetjük. A cél az, hogy csökkenjen azoknak a száma, akik a múltban nem merték, vagy nem tudták, esetleg nem akarták bevallani identitásukat, nemzetiségüket. A magyarországi népszámlálás során például négy kérdés vonatkozott az identitásra: kettő a nemzetiségre, kettő a nyelvhasználatra. A magyar statisztikai hivatal metodikája alapján az számít kisebbséginek, aki a négy kérdésből legalább egy kérdésre kisebbségiként felelt. Mi is valami hasonlóban gondolkozva megalkottuk az ehhez hasonló kép kialakulását. A kérdés az, hogyan tudjuk majd ezeket az értékeket beépíteni a kisebbségi jogok alkalmazásába. Úgy gondolom, a felmerült kételyeket tisztázandó, felvilágosító kampányt kell szervezni, amely ennek a lehetőségnek az előnyét domborítja ki.
Milyen előnyre gondol?
Arra, ahogy már az előbb is említettem: mindenki találja meg saját identitását a megadott lehetőség alapján. Ugyanakkor el kell érnünk, hogy senki se féljen a népszámlálás során a feltett kérdésekre válaszolni. Olyan jelzésekre van szükség, amelyek mobilizálják a lakosságot, a kisebbségieket is, azzal hogy nem lehet hátránya senkinek abból, ha identitását bevallja. Sőt tovább megyek: pozitív személyes életpályák bemutatásával igazolni kell, igenis kisebbségi identitással is sikeres részei vagyunk a társadalomnak. A kampány során meg kell találni a hangot azok irányába is, akik az asszimiláció bizonyos stádiumában vannak, de felmenőik identitásához is van még kötődésük.
Példátlan helyzet elé kerültünk idén márciusban a járvány miatt. Nem túl gyorsan, de az új kormány reagált: a veszélyhelyzetre való tekintettel lehetővé tette a kormányzati weboldalon, hogy az országban élő jelentős számú öt kisebbség nyelvén is elérhetőek legyenek a járványintézkedések, vonatkozó információk. Azt hiszem, nem vagyok egyedül, amikor azt mondom, a korona.gov.sk magyar mutációja – de a többi is –, elég gyatrára sikerült. Mi ennek az oka?
Úgy gondolom egy nagyon jó és történelmi kezdeményezésről van szó, ami nagyon jól indult. De az idő haladtával nehézségekbe ütköztünk, aminek személyi és műszaki okai voltak. A weboldal tartalmi és műszaki részéért a kormány alelnökének hivatala felel. Én a kisebbségi nyelvi változat fordítását vállaltam magamra. Sajnos be kell vallanom: azt a nagy mennyiségű és állandóan változó információ fordítását nem tudtuk napra készen biztosítani azzal a csekély számú fordítóval, akikkel rendelkezünk. Talán kevesen tudják, de ők mind külsős munkatársai a hivatalomnak. Lehetetlen volt ezzel a ritmussal haladni. Kialakítottunk egy átfogó információhalmazt, amely megtalálható öt kisebbség nyelvén. Ennél többre nem voltunk képesek. Hangsúlyozom: ennek személyi és műszaki akadályai voltak. De, ugyanakkor megjegyzem, a napokban újabb kisebbségi nyelvű információk kerülnek majd fel az oldalra.
Véleményem szerint, ha a kormánynak tényleg fontos lett volna, hogy az ország kisebbségeinek nyelvén biztosítsa a nyelvükön való kommunikációt a veszélyhelyzetben, akkor tettek volna mellé humánerőt és anyagi forrásokat is. Ez így csak kirakat-tevékenység. Jól hangzik egy sajtótájékoztatón, de ennél nem több.
Teljesen egyetértek azzal, hogy végső soron elég nagy hiányosságokat mutat ez a weboldal. A szándék megvolt, és meg is van. A kérdés leginkább az, ki mit várt el ettől a weboldaltól? A teljes fordítást egy az egyben senki sem fogja tudni garantálni. Ugyanakkor azt gondolom, rengeteg segédanyagot tettünk saját weboldalunkon is elérhetővé kisebbségi nyelven.
Akkor most a Zuzana Falathová ügyről kérdezem. Miért tartotta fontosnak, hogy megszólaljon hivatalos Facebook-oldalán Falathová ügyében?
Elöljáróban leszögezem, nekem nincs hivatalos facebook-oldalam. Visszatérve a kérdésre: azért, mivel nem tartom szerencsésnek, ha valakik felhasználják egy ember – legyen szó bárkiről – személyes sorsának alakulását olcsó kampánycélokra. Erre utaltam a poszt címében is: Emóciók és kampány nélkül! Ugyanis felelősséget érzek azért, hogy a megszólalás eszközét mindig kihasználjam olyan esetekben, amikor valakik manipulálni akarják a közvéleményt és ezt nemzetiségi alapon próbálják eladni.
Megbánta?
Nem bántam meg. Az viszont bánt, hogy egyesek erre építették a politikai kampányukat a parlamenti választások előtt, sőt ebből néhány személyem elleni atrocitásra is sor került.
Miért csak Peter Hyrossal találkozott? Miért nem kereste fel Falathovát?
Látogatásom célja a fővárosi múzeum igazgatójánál két dologra irányult. Először is arra, hogy figyelmeztessem őt, hogy a szlovák-magyar viszonyra mennyire mérgezően hathat bármiféle elhamarkodott lépés és az milyen káros következményekkel járhat. Ugyanakkor arra kértem tőle választ, hogy Falathová elbocsátására netán azért került-e sor, mert egy évvel ezelőtt megfogalmazott egy nyilvános véleményt. Peter Hyross biztosított arról, hogy lépése mögött semmiféle hátrányos megkülönböztetés nem volt és a legkisebb szándéka sem volt arra nézve, hogy döntésével szlovák-magyar ellentétet szítson. Falathovát azért nem kerestem, mert tulajdonképpen a sajtónak mindent elmondott és én a munkáltató lépéseire kerestem a választ, ugyanakkor azok után, hogy panaszt tett ellenem a kormányhivatalban, ennek a lehetőségét egyoldalúan ő le is zárta.
Nem kell, hogy egyetértsen velem, de én akkor is úgy gondolom, hogy a bejegyzése félresikerült és számomra úgy tűnt, a múzeumot mentegeti.
Akkor az értelmezés is félresikerült, mert egyáltalán nem ez volt a szándékom. Elég indulatos hangulat volt akkoriban emiatt. Az én nyilatkozatom arról szólt, hogy fogjuk vissza a gyeplőt.
Értem, azt viszont nem, hogy magyar emberként, kisebbségi kormánybiztosként, történészként, miért nem tudott Falathová mellé állni?
Nézze, ez így nagyon általánosító. Én nem így működöm. Aki egy Falathováról szóló cikket olvas, az azt mondja, hogy az egész szlovák történésztársadalom menjen a francba! De ez nem így van! Az élet nem fekete vagy fehér. Higgadtan szerettem volna kezelni ezt az ügyet, sőt ebben az esetben nem az a fő kérdés, hogy egyes szlovák történészek hogyan magyarázzák a közös múltunkat. Ha Falathová úgy érezte, hogy vele szemben diszkrimináció történt, akkor nem Nagy Dávidhoz kellett volna fordulnia, hanem az emberjogi központhoz, vagy az ombudsmanhoz, aki térítésmentesen foglalkozik az ügyével. Megvan a törvényes kerete ennek. Véleményem szerint ez egy munkajogi per, ami nemzetiségi aláfestést kapott. Értem, hogy erre valaki nagyon érzékeny lehet, de számomra olcsó politikai üggyé vált. Egyébként másfél hónapja kezdeményeztem, hogy találkozzunk, de nem reagáltak rá.
Falathová nem ördögtől való dolgokat szeretett volna a munkahelyén érvényesíteni. Szerette volna, ha a Pozsonyi Városi Múzeumban három nyelven is feltüntetik a magyarázó szövegeket: a szlovák mellett németül és magyarul is, amelyek ennek a történelmi városnak és lakosainak egyébként is a használt nyelvei.
De ebben én mit tehetek? Városi fenntartású intézmény, nem parancsolhatom meg! És ezek után már úgy sem fogja elhinni nekem senki, hogy az ominózus találkozón a múzeum igazgatójának ezt fel is vetettem.
Valóban, önkormányzati hatáskör. Erről jut eszembe: a települések vezetői sem kitörő örömmel fogadják a kormánybiztosi „ajánlásokat”. Panaszkodnak, hogy ez számukra teher, anyagilag, emberi erőforrás szempontjából is.
Elhiszem, hogy a legtöbb önkormányzat anyagi nehézségekkel küzd, de ez nem minden esetben pénz, hanem hozzáállás kérdése. A gondolkodásmódot kell megváltoztatni, hiszen több mint két évtizede van érvényben a nyelvtörvény! Persze, megértem, ha néhányan eddig csak úgy elvoltak. Már most tartok a visszajelzésektől, a készülő jelentéshez kapcsolódó kérdőívek miatt. Nagyon sokan abszurd módon rajtam kérik számon, hogy nem tudják teljesíteni a törvényes kötelességeket, mert nem áll rendelkezésükre megfelelő munkaerő.
De megjegyezném: nem én veszem fel az önkormányzati alkalmazottakat. Ez polgármesteri jogkör. Ha egyszer van egy törvényes jogi keret és ha fontos számunkra az identitás, a nyelv megőrzése, akkor úgy járok el, hogy annak meg tudjak felelni. Fel kell tenni a kérdést: hol a gond? Az oktatási rendszerben, amiért nem tudnak kétnyelvűsíteni határozatokat? Feltételezem, nem úgy kerültek, ill. kerülnek ki magyar középiskoláinkból a végzősök, hogy például másnap képesek kiadni egy határozatot szlovák nyelven… Gyakorlat és tapasztalat kell hozzá, és egy pici affinitás. De miért nem érvényes ez fordítva is a magyar nyelv esetében? Ha azt akarjuk, hogy a közösségünk megmaradjon, amelynek egyik fontos pillére a nyelvhasználat, akkor tegyünk meg mindent, amit a mostani jogi környezet lehetővé tesz. Ugyanakkor hivatalom mindenki előtt nyitva áll. Ha valakinek szakmai és módszertani segítség kell, bátran kopogtathat.
Az előbb szóba került az ombudsman. Mária Patakyová jelentéséből kiderült, hogy kisebbségi ügyekben nem érkezett hozzá megkeresés. Ez azt jelenti Ön szerint, hogy Szlovákiában e téren minden rendben? Vagy ha nem, akkor mi lehet az oka annak, hogy a kisebbségeket érintő hátrányos megkülönböztetésekkel nem fordulnak az ombudsman intézményéhez?
Ez azzal magyarázható, hogy borzasztóan alacsony a szlovákiai magyarok jog- és jogérvényesítésének tudata. Nem ismerjük azokat az intézményes lehetőségeket, amelyeket ilyen esetekben igénybe vehetünk. Számtalan példát tudnék felhozni, akár a nyelvhasználat területéről is, amikor atrocitás érte a szlovákiai magyarokat is. Nemcsak a romákat, a magyarokat is, akár a nemzetiségük, akár a nyelvük miatt. Bizonyos értelemben rezignálunk. Ez a múltból maradt meg bennünk. Sok esetben az a meglátásom, amikor megvan rá a helyzet politikailag, akkor tudunk mobilizálni és akár fél téglával is verjük a mellünket, de mikor hatékonyan és példaértékűen, a hatályos jogi védelmet, lehetőségeket kihasználva felléphetnénk a hátrányos megkülönböztetés ellen, akkor már nem érdekes a dolog. Nem tudatosítjuk, hogy a nemzetiségi jog is része az általános emberi jogoknak és vannak rá intézményes védelmi mechanizmusok, még akkor is, ha sokszor a jogállamba vetett hitünk meginog.
Visszatérve a beszélgetésünk kezdetéhez: mi lesz, ha Igor Matovič pár hónap múlva azt mondja, köszönjük a munkáját, de a továbbiakban nem tartunk rá igényt?
Teljesen tisztában vagyok a helyzetemmel. Mint kormánybiztos, a mindenkori kormánytól függök. Ha nem tartanak a munkámra igényt, más választásom nem lesz, mint hogy elfogadjam a döntést. Az irodámban már amúgy is összepakoltam, ha azt mondják, vége, percek alatt át tudom adni a hivatalt.
