Rekkenő hőségben kezdődött Szent István előnapján a budai Várban a Mesterségek Ünnepe – immár 36. alkalommal, de azok a mesterek, akik nem először vesznek részt az ország legnagyobb népművészeti fesztiválján, tudják, hogy a három napos eseményen fordulhat az idő. Meg is történt, mert a nemzet születésnapjának délelőttjén a sátrakat verte az eső, de a látogatók így sem maradtak el, ebédidőtől pedig már özönlöttek a vári utcákon és tereken, igaz, addigra a várva várt égi áldás is szünetelt.
Az idei Mesterségek Ünnepének főszereplője a fa volt, (másképpen mint az utóbbi napok politikai híreiben) megmunkálásának megannyi változatában, amiről beszéljenek inkább a fotók.
Természetesen a fa mellett a népművészet és a népi iparművészet minden ágának hagyományos és új változataiban gyönyörködhetünk a csipkeveréstől a fazekasságig, nemezkészítéstől a szövésig – ezek művelőit munka közben is megfigyelhetjük, a kékfestőknek és a papucskészítőknek csak a produktuma volt hívogató, hasonlóképpen az ékszerek gyöngyből és bőrből, az utóbbiból persze sok más is készül, mint ahogy a késes sátrakban is nagy a választék díszes bicskától a konyhakésig. De az utóbbiakat is művészi kivitelük és értékes anyaguk különbözteti meg a szériában gyártott, bolti termékektől.
A látottak közül a legeredetibb darab egy névjegy volt, amit aligha osztogat alkotója, mert fából csiszolt mintegy 2×10 cm-es téglatestre véste rovásírással Gosztonyi Zoltán faragó, a Népművészet Mestere. Sátrában a faragott különböző formájú sótartók, dobozok, botok mellett szaruból és csontból készült, szintén faragott használati- és dísztárgyak valamint Szarvasösvényen című könyve a tárgyak, anyaguk, történetiségük és a magyarság kapcsolatáról. Sokat elárul, hogy előszavát Bakay Kornél történész írta.
A Mesterségek Ünnepének tanulságáról szinte költőien szólt a délutáni arató felvonulás, majd az új kenyér megáldásának és megszegésének ünnepségén dr. Nagy István agrárminiszter:
„…Legyünk büszkék a magyar gazdákra, akik tudásukkal, tehetségükkel, kitartásukkal művelik a földet, és kenyeret adnak a nemzetnek. Legyünk büszkék kézműves mestereinkre is, akiknek keze nyomán átalakul az anyag és új értelmet nyer: így születik agyagból az edény, vesszőből a kosár, a gyapjúból a szőnyeg, a bőrből a cipő, a vászonból a kendő. A fából pedig bölcső a kisdednek, asztal és szék a családnak, kapu és tető az otthonnak. Mindennapi használati tárgyak, amelyek nemcsak jók, de szépek és mívesek. Nézzük a kész terméket, és lássuk meg mögötte az embert, és legyünk hálásak érte. Így függ össze a mai ünnep a hétköznapokkal, használati tárgyainkban lássuk meg az ezeréves örökséget, a magyar kultúrát, a hagyományainkat és örökítsük át utódainknak.”
Kép és szöveg: Cservenka Judit
