Mint arról beszámoltunk a Rákóczi Szövetség az idén is ünnepi keretek között emlékezett a mártír sorsú politikusra, Esterházy Jánosra Budapesten az Országházban. Idén Dominik Jaroslav Duka bíboros, a prágai római katolikus főegyházmegye nyugalmazott érseke és a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének képviselője vehette át az Esterházy-díjat.
Záróbeszédet Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke mondott, melyet alább teljes terjedelemben közzéteszünk.
S bár március 7-én hamvazószerda előtt és nagyböjt kezdetén hangzottak el ezek a gondolatok, de mindenkorra érvényesek és fontos üzenetet hordoznak, s emléket állítanak Esterházy Jánosnak, aki 1901. március 14-én született Nyitraújlakon és mindössze 55 évesen a mírovi börtönben hunyt el 1957. március 8-án.
Fotó: HE/Felvidék.ma
Esterházy János összeköti Kárpátalját és Csehországot
„Egy történeti szálat szeretnék gondolatban meghúzni, amellyel Esterházy János összeköti Kárpátalját és Csehországot, és a múltat a jelenbe emeli, egyenesen a most induló nagyböjtbe.
Ez a vonal lehetne egy vasútvonal, amely Szibériából, az északi sarkkörön túlról, a Komi Köztársaság területén lévő Szangorodok-Protoka-i kórháztáborból indul, áthalad Kárpátalján és Prágában ér véget. Anno két hónapig tartott ez az út a Szovjetunió és Csehszlovákia határáig.
Ezen a vasúton a vonatot a csehszlovák nemzeti kommunizmus indította el, miután Esterházy Jánost egy csehszlovák népbíróság távollétében halálra ítélte. Hogy ezt megtehessék, kimondták róla, hogy szökésben van és körözést adtak ki ellene. Így tudtak távollétében „törvényesen” ítélkezni felette. Amikor viszont megszületett a halálos ítélete, rögtön „megtalálták” az említett Gulág-táborban. A népbírósági sietségének oka az volt, hogy ezek a jogi intézmények csak 1947-ig működhettek, és ha Esterházyt halálra akarták ítélni, akkor háborús bűnösként kellett őt elítélni, tehát igyekezniük kellett.
Fotó: HE/Felvidék.ma
Tegnapelőtt hamvazó szerda volt, és ezt a mai megemlékezést egyfajta stációnak érzem.
Ezen a stáción az evangélium első vonatkozó része az, amikor a főpapok sietve ítélik halálra Jézust – törvénytelenül – éjszaka, Kajafás, volt főpap házában.
A vonat tehát elindult Esterházy Jánossal, hogy az északi sarkkörön túli táborból hazavigye őt Csehszlovákiába, ahol már várták, hogy felakaszthassák.
János nem értette, mi történik vele, azt sem tudta, hogy halálra van ítélve. Azt hitte, azért indították el hazafelé, mert rehabilitálták, hiszen nem telt még le az a tíz év, amit jogerős ítéletként kapott. És hamarabb általában senkit sem engedtek el a Gulagról.
Később, a pozsonyi börtönben ezt jegyezte fel egy imakönyvbe:
„Megtudtam, hogy in contumaciam (távollétemben) halálra ítéltek. Furcsa érzés, de egyáltalán nem izgat!”.
„Azután megkötözték, elvitték, és átadták Pilátusnak, a helytartónak.” (Mt 27, 2)
Esterházy két hetet ült az ungvári börtönben
Esterházyt kikérték ugyan a szovjetektől, de Csehszlovákiában, adminisztratív mulasztások miatt fennakadt a határon, és nem engedték be az országba. Visszafordították. Azt hitte, hogy visszaviszik a Gulágra. Két hetet ült az ungvári börtönben. Ezt nevezte élete legnagyobb próbatételének.
Jézus „Halálos gyötrődésében még kitartóbban imádkozott…” a Gecsemáné kertben. (Mt 22, 44)
Végül a vonat Kárpátaljáról Pozsonyba vitte Esterházyt, ahol sietve, 48 órán belül ki kellett volna végezni. Ám egy kiszabadult cellatársa értesítette a családot, és Mária, a testvére reggel már tudta, hogy János hazaért, és neki két napja van, hogy megmentse őt az akasztástól.
„Két nap múlva volt a pászka és a kovásztalan kenyerek ünnepe.” A főpapok siettek, hogy „Ne az ünnepen [öljék meg Jézust], nehogy zavargás legyen a nép körében.” (Mk 14, 1-2)
Mária tehát egy ismerős ügyvéddel sietve felutazott Prágába, hogy János életéért könyörögjön Szlovákia tárca nélküli teljhatalmú miniszterénél, Vavro Šrobárnál. Šrobár korábban erőteljes magyarellenes lépéseket tett, akkorra azonban megelégelte a vért és a kivégzéseket. Az ügyvédet, akit Esterházy Mária magával vitt, Prisender Emilnek hívták, ő Šrobár titkára volt az illegalitásban.
Fotó: HE/Felvidék.ma
Mivel az éjszakai vonattal hajnalban értek Prágába, Mariska először az állomáshoz a legközelebbi templomba tért be imádkozni János testvére életéért – ez a templom, a szent Henrik templom volt.
Reggel Prisender ügyvéddel bejutott Šrobárhoz, akinek előadták, miért jöttek Prágába. Épp aznap volt a minisztertanácsi ülés, és a miniszter megígérte, hogy ott fölveti Esterházy ügyét. Azt mondta, hogy szerinte azt az embert, aki egyedül ellenezte a pozsonyi parlamentben a zsidótörvényt – „A mi jelünk a kereszt. Nem a horogkereszt.” – nem lehet felakasztani. És csodálatos módon akkor, ott megkímélték az életét.
A kereszt felvállalt jele megmentést hozott számára.
A vonat végállomása a morvaországi Mírovi börtön volt. Esterházy János itt halt meg tüdővészben, 1957-ben.
Földi maradványait a prágai Pankrác börtönben őrizték
Elhamvasztották. De a hamvainak nyoma veszett… Akkoriban bevett gyakorlat volt, hogy a politikai foglyok hamvait az úton szórják szét. Hozzátartozói, édesanyja és testvérei Lujza és Mariska ebben a tudatban éltek és haltak is meg, hogy nem volt temetés, János nem megszentelt földben nyugszik és soha nem is fog, mert az már lehetetlen.
A hamvakat jóval később, csak Esterházy János leánya, Alice kérte ki Karel Schwarzenbergtől, a rendszerváltozás utáni cseh külügyminisztertől, a család régi ismerősétől. A miniszter utasítást adott arra, hogy kutassák fel, hol vannak Esterházy János hamvai. Kevés reménnyel fogtak a keresésbe.
„Amikor beesteledett, eljött egy Arimátiából való gazdag ember, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak. Elment Pilátushoz, és elkérte Jézus holttestét.” (Mt 27, 57-58)
A még élő hozzátartozók nagy meglepetésére kiderült, hogy bár Esterházy János 1957-ben, Mírovban halt meg, de csak 1965-ben temették el Motolban. Földi maradványait addig a prágai Pankrác börtönben őrizték. A börtön átadás-átvételi jegyzőkönyve ugyanis tartalmazta a Mírovban elhunyt politikai foglyok nevét és urnáinak számát – ezek között találták meg Esterházy János urnaszámát is.
„Akkor Pilátus megparancsolta, hogy adják ki neki. József elvitte a holttestet, tiszta gyolcsba göngyölte, és elhelyezte a maga új sírjába, amelyet a sziklába vágatott.” (Mt 27, 59-60)
Emlékezzünk az Esterházy János-díjas Paulisz Boldizsárra, aki a saját telkén, saját költségén épített a vértanúhoz méltó sziklasírt János testvérünknek.
Fotó: HE/Felvidék.ma
Esterházy Jánossal együtt, mintegy hetven politikai fogoly hamvait tartalmazó pléhdoboz-urnát őrizték 1965-ig egy cellában.
Az akkor kelt utasítás nyomán ezeket elszállították a Prága külvárosában lévő motoli temetőbe, ahol bedobták egy megásott gödörbe, majd minden szertartás nélkül betemették őket. Ezt a helyet sikerült azonosítani, viszont az „urnák”, ezek a pléhdobozok az eltelt idő során teljesen elkorhadtak a földben. Csupán szegecsek, kapcsok voltak már felismerhetőek belőlük.
Így a sírgödörben a cseh és a szlovák foglyok, valamint ennek a magyar politikai fogolynak a hamvai összekeveredtek, egybefolytak. Már nem lehetett őket különválasztani.
A motoli tömegsír helyén most emlékmű áll a kommunizmus áldozatainak emlékére, és kiemelt betűkkel szerepel rajta Esterházy János neve is.
Ez a gesztus erkölcsi elégtételként is értelmezhető a Cseh Köztársaság részéről. A síremléket Duka bíboros úr szentelte fel, aki többször is ellátogatott ide, és ha Esterházy Jánosról beszélt, mindig következetesen kiállt mellette.
Köszönjük, Bíboros Úr!
Fotó: HE/Felvidék.ma
És kiállt általában a magyarok mellett.
Ő találta meg Balga Zoltán atyát egy konferencián, aki a Bíboros úr kezdeményezésére lett a prágai magyar közösség lelki vezetője. És kijelölt számukra egy templomot is, mégpedig a szent Henrik templomot a vasút közelében, épp azt, ahol egykor Esterházy Mária könyörgött testvére életéért.
Kedves Bíboros Úr, nézze el nekünk, ha nem fogadjuk el kifogásnak, hogy Ön erről mit sem tudott, amikor ezt a templomot jelölte ki a magyarok részére.
Isten járt előttük, ezért találkozhattak az útjai azoknak, akik őt követik.
Kelet-Közép Európában mártírokat vetnek a földbe.
Innen sarjad az élet nálunk.
Ez alól Kárpátalja sem kivétel – sőt, ott még nagyobb véráldozatok voltak és vannak.
Az, hogy ilyen talajból kell kinőnie a Kárpátaljai Nagycsaládosok Egyesületének, hogy ilyen földön kell sok nagycsalád sok gyermekének felnőnie, mondhatnánk, hogy szomorú.
De mondhatnánk azt is, hogy kegyelem ilyen példaképek után beállni a sorba. Ha ilyen halállal dicsőítette meg Isten az ő szolgáját, Esterházy Jánost, akkor ezek a magyar gyerekek gazdagok, mert ezt a kivételes életpéldát is megkapják életre szóló útravalónak.
Fotó: HE/Felvidék.ma
A temetőben összekeveredtek, egybefolytak az eltemetettek hamvai.
A Zsidókhoz írt levélben azt olvassuk, hogy
az ártatlanul megölt, igaz Ábel „hite által még holta után is beszél”. (Zsidók 11, 1-16)
Halljuk, mit mondanak a mírovi mártírok?
Miattuk a mi utunk is csak az egység útja lehet. Ama nagy zarándokút Szibériától, Kárpátalján át Mírovig örökre összeköt minket.
És az út, amelyet kijelöl nekünk, az az egység, amelynek kezdete ott a politikai foglyok börtöneiben jött létre. Ezt üzenik a mártírok holtuk után is nekünk 2025 nagyböjtjének kezdetén” – mondta Németh Zsolt a Parlament Felsőházában.
HE, Felvidék.ma
