Itt az ideje, hogy Ursula von der Leyen távozzon, erre szólítjuk fel mi, Patrióták – jelentette ki Gál Kinga, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációjának elnöke, a Patrióták Európáért frakció első alelnöke Strasbourgban szerdán.
Az Európai Bizottság elnökének az unió helyzetét értékelő beszédét követő vitában Gál Kinga hangsúlyozta:
elvárják a demokrácia szabályainak, a más vélemények, a nemzeti szuverenitás és az uniós szerződések, így az egyhangúság tiszteletben tartását.
Kijelentette: ellentétben Ursula von der Leyen felfogásával, a demokrácia, a más vélemények, a nemzeti szuverenitás és az uniós szerződések tiszteletben tartása jelenti a demokráciát és a jogállamiságot.
Hangsúlyozta: a Patrióta frakció válaszokat várt az európai embereket érintő súlyos kérdésekre.
„Miért gyengébb ma Európa, mint eddig bármikor, ennek minden egyes következményével a gazdákra, vállalkozásokra, a nők és a gyermekeink biztonságára nézve?” – kérdezte.
„Válaszok helyett ismét hitvallást hallottunk a hibás brüsszeli politikák, a jövőnk eladósítása mellett, egy háborús logika mentén” – fogalmazott.
Megoldás helyett az Európai Bizottság mára maga lett a probléma – jelentette ki Gál Kinga, majd hangsúlyozta: ezért új vezetésre van szükség, amely az európai emberek valós érdekeit képviseli.
„Itt az ideje, hogy távozzon. Erre szólítjuk fel mi, Patrióták”
– tette hozzá.
A Fidesz európai parlamenti politikusa a közösségi oldalán közzétett bejegyzésében az Európai Néppárt (EPP) elnökének a vita során elmondott beszédére reagálva azt írta: Manfred Weber színt vallott. Felszólalásában feketén-fehéren kimondta: nem létezik olyan, hogy tagállami szuverenitás, az csak illúzió.
Gál Kinga hangsúlyozta: ez sokkoló kijelentés és egyúttal világos üzenet. Szavai szerint egyértelművé vált, hogy a Tisza Párt aktív közreműködésével áldoznák fel a nemzeti szuverenitást a brüsszeli központosítás oltárán.
„Ezzel szemben mi, Patrióták kiállunk a nemzeti szuverenitás és érdekeink védelme mellett. Magyarország jövője nem kerülhet a brüsszeli bürokraták és hazai bábjaik kezébe. Ebből nem engedünk” – tette hozzá bejegyzésében Gál Kinga.
MTI/Felvidék.ma