Kovács Gergelyné kultúrtörténész, született Szabó Irén, életének 87. évében 2025. november 9-én csendesen, békésen átadta lelkét a Teremtőnek.
Nevéhez fűződik többek között a Hollókői Tájvédelmi Körzet és a Hortobágyi Nemzeti Park kialakítása, valamint a Mohácsi Történelmi Emlékhely kiépítése. A Postamúzeum igazgatójaként ő hozta létre a Rádió- és Televízió Múzeumot 1995-ben. Számos szakfolyóiratban publikált, idegenforgalmi szakíróként több kiadást is megért útikönyvei jelentek meg magyar, angol és német nyelven. Szerkesztője volt a Hortobágy, a nomád pusztától a nemzeti parkig kötetnek, valamint A Dunánál című tizenkét nyelven megjelent képeskönyvnek.
Személyében, – akit barátai csak Irénkének szólítottak – az élete végéig közösségszervező társat, a magyar kultúrát szenvedélyesen szerető és értő, a hazáért az utolsó leheletig kiálló nagyasszonyt veszítettünk el.
Kultúraszervező tevékenységéért számos elismerésben, köztük a magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetésben és A Magyar Kultúráért Életműdíjában a Pro Natura díjban részesült, s Budapest XII. kerületében a Hegyvidék Díszpolgári címét is elnyerte.
Istenszerető ember volt, aki soha nem hajlott meg a nehézségek előtt, és soha nem szűnt meg védeni és hirdetni a magyarság egyedülálló, határokat átszelő értékeit és kultúráját. Férjével, néhai Kovács Gergellyel azon bátor civil emberek közé tartozott, akik a kádári szocializmus korszakában is igyekeztek erejükhöz mérten mindenben segíteni a határon túli magyar nemzetrészekhez tartozókat.
Irénke különös figyelemmel kísérte a felvidéki magyarság sorsát
Férjével, rendszeres résztvevői voltak a felvidéki kerékpártúráknak, művelődési táboroknak, Csemadok rendezvényeknek. Velünk együtt örült a rendszerváltozást követő sikereinknek és szomorkodott a politikai, világnézeti megosztottság miatt elvesztegetett esélyek miatt. Megértette és segítette Pogány Erzsébet munkásságát is. A katolikus Rádió szerkesztőjeként számos jeles felvidéki magyar közéleti személyiséggel készített hosszabb interjút, s ugyanitt odaadó lelkesedéssel ismertette az egyetemes magyarságot gazdagító felvidéki értékeinket. Szinte állandó témája volt az értékmentés. Az utóbbi időkben nagy elismeréssel értékelte Orosz Örs, s az általa létrehívott Sine Metu Polgári Társulás érték- és emlékezetmentő tevékenységét. Ennek hírét Erdély, Kárpátalja és Délvidék irányába úgy próbálta terjeszteni, hogy számos általa megvásárolt „Szoborsorsaink” kötetet továbbított az ott élő magyar közösségek számára, követendő mintaként. Művészetpártoló munkája részeként támogatta Nagy János szobrászművész életművének összegyűjtését és tatai életmű kiállításának létrejöttét. Ez évben mutatták be Klebelsberg Kunóról szóló utolsó könyvét, Egy országépítő arisztokrata címmel.
Különös odaadással szolgálta a gróf Esterházy János megismertetését és rehabilitálását szolgáló felvidéki magyar kezdeményezéseket.
Neki köszönhetően jött létre Budapesten az Esterházy Szoboravató Bizottság, melynek lelkes tevékenysége nyomán Áder János köztársasági elnök 2013-ban felavathatta a budai, XII. kerületi Gesztenyés kertben felállított Esterházy János emlékművet, Nagy János szobrászművész alkotását. Rendszeres résztvevője volt az Esterházy megemlékezéseknek. 2019-ben ő volt a budapesti Szép utcai Esterházy emléktáblánál tartott megemlékezés szónoka. Beszédét e megemlékezés mellékleteként közöljük. Zarándokként felkereste az alsóbodoki Esterházy János Zarándokközpontot is. Egyik utolsó gesztusaként közbenjárt azért, hogy a XII. kerületi szoboravatásra nemesített Esterházy rózsákból, (Angster Mária közvetítésével), mintegy 2 tucatnyi rózsatő az alsóbodoki Esterházy János Emlékhelyre is jusson. E rózsatövek jövő tavasztól már nemcsak Isten szolgája Esterházy János, hanem az egyetemes magyar nemzet halálig hű szolgálója, Kovács Gergelyné emlékére is virágba borulnak majd.
Ha össze akarnánk foglalni egy mondatban Irénke egész eddigi életét és tevékenységét, talán azt mondhatnánk, lényegében nem tett mást, mint segített felismerni értékeinket, hogy ezeken keresztül megtanuljuk jobban szeretni saját hazánkat, nemcsak azt a virtuálisan létező „illyésgyulai” magaslati hazát, hanem ezt a lentit, ezt az „adyendréset” is, melynek tapintásától olykor-olykor „ujjunk begyéből vér serken ki”.
Köszönjük neked kedves Irén, hogy megtanulhattam, megtanulhattuk tőled, hogyan kell mosolyogva otthon lenni ebben a világban,
s gondos gazdaként úgy élni, úgy cselekedni, mintha minden rajtunk múlna vagy legalábbis úgy, hogy felelősek legyünk mindazért, ami a múltunkból reánk maradva, jelenünkben tovább teremtődve vagy épp kármentéssel védelmezve, körülvesz bennünket e határtalan magyar világban.
Fáradságot nem kímélő földi munkálkodásodat befejezve, Isten adjon neked örök nyugodalmat s az örök világosság fényeskedjen számodra Égi hazánkban, ahol reményeink szerint mindannyian otthonra lelünk majd.
KOVÁCS GERGELYNÉ: Esterházy János a példaadó hazafi[1]
1992 óta immáron huszonhetedik alkalommal gyűlünk össze, itt Budapesten, a Szép utca 3. szám alatti ház előtt, hogy emlékezzünk Gróf Esterházy Jánosra.
Ez a Nagy János szobrászművész által készített emléktábla volt az első, amelyik Esterházy János erkölcsi és szellemi kihantolásának nagy munkája mellett, a földi kihantolást, az emlékhelyek sorának kiépítését elindította.
A táblát állító Rákóczi Szövetség minden évben ennél a táblánál tiszteleg és emlékezik Esterházy Jánosra, a születésnapjához (március 14.) legközelebb eső vasárnapon.
Ekkor kerül sor az ugyancsak 1992-ben alapított Esterházy János-emlékérem átadására is. Amit az idén a kitüntetettek tegnap a Szent István-bazilikában vehettek át.
Ezt az 1994-ben a szlovákiai magyar kisebbség képviselőcsoportja által létrehozott Pro Probitate-díj (Helytállásért-díj) követte.
Azt, május l5-én, azon a napon vehetik át az Esterházy János erkölcsi és szellemi példáját követő személyek, amely napon 1942-ben, egyetlenként a szlovák parlamentben, nem szavazta meg a zsidó honfitársai deportálását utólag jóváhagyó törvényt.
Példaadó hazafi volt. Engedjék meg, hogy felidézzem egy 80 éve, 1939-ben elhangzott mondatát:
„A magyar és a szlovák népnek lelke föltétlenül összhangba hozható, és azt összhangba is kell hozni, mert sok a közös lelki adottságunk.
Ha a magyar és a szlovák egymás ellen fordul, annak mindkettő a kárát vallja. Természetellenes, s ezért eleve bukásra van kárhoztatva minden olyan törekvés, amely meg akarja bontani a Kárpátok alján egymásra utaltan élő népek lelki és gazdasági közösségét.”
Ezt a mondatot más aligha mondhatta volna el olyan meggyőződéssel, mint Esterházy János. Aki lengyel anyától, magyar apától született, és egész életét a szlovák néppel élte meg.
Mint politikus magyar, lengyel, szlovák, cseh és német nyelveken szólalt fel és vitázott a prágai parlamentben. Már 80 évvel ezelőtt sürgette és egyetlen helyes történelmi útnak ítélte a közép-európai népek összefogását, egy keresztényszociális társadalmi rend megteremtésével és gyakorlásával.
A magyar történelemben kevés olyan politikust, államférfit ismerünk, akinek elismeréséért annyian küzdöttek, munkálkodtak volna, mint Esterházy János örökségéért.
Páratlanul gazdag szellemi és erkölcsi hagyatékának számbavételét családtagjai, elsősorban Mária, Lujza és Alice végezték. Valamint barátok, munkatársak, sorstársak, tisztelők tucatjai csatlakoztak, köztük Duray Miklós, Balassa Zoltán, Csáky Pál.
A történészek seregnyi csapatát lehetetlen lenne felsorolni, Janics Kálmántól, Ádám Magdán, Szarka Lászlón keresztül, Molnár Imréig, akit a legkiemelkedőbb munkásságúnak mondhatunk.
Munkájuk révén lassan készen van Esterházy János erkölcsi és szellemi örökségének leltára.
Ehhez hozzájárulnak azok az erőfeszítések is, amelyek az emlékhelyek sorát hozták létre. Az első az előttünk lévő tábla volt. Bizonyára tudják, hogy az azóta eltelt 27 év alatt több mint harminc Esterházy-emlékhely létesült. Csak a települések nevét olvasom fel az emlékhelyek avatásának időrendjében: Budapest-Belváros, Szenc, Búcs, Királyhelmec, Tatabánya, Nagyölved, Ipolyság, Ipolynyék, Losonc, Kassa, Komárom, Udvard, Nyíregyháza, Budapest-Újpest, Guta, Dunaszerdahely, Nagycsalomja, Nyitraújlak, Budapest, Gesztenyés-kert (mely szintén Nagy János szobrászművész alkotása, és ez a szobor Esterházy János alakjában minden mártírunk sorsát megörökíti!), majd Kalonda, Pered, Somorja, Léva, Érsekújvár, Pozsony-CSEMADOK-székház, Nagymegyer, Pográny, Várhosszúrét, Rimaszombat, Martos.
A gróf Esterházy János-emlékhelyek mellett megemlítem a mírovi és motoli szimbolikus sírokat, és az alsóbodoki kápolnát, ahol 2017-ben földi nyughelyét is megtalálta.
Az Esterházy János-kegyhelyet a hitből, hűségből, hazaszeretetből mindnyájunknak példát adó, immár áldott emlékű Paulisz Boldizsár honfitársunknak köszönhetjük.
Esterházy János testvére, Mariska (Mária) naplójából tudjuk, hogy halála hírére, a nyitraújlaki asszonyok éjszakai virrasztással emlékeztek rá.
Az egyik szlovák asszony hajnal felé azt mondta: nem is érte, hanem hozzá kellene imádkoznunk.
Amikor itt állunk az első emléktáblánál, nem feledkezhetünk el a másodikról sem, arról a fekete márványtábláról, amelyet 1994 óta tartó várakozással Esterházy János emlékére 2019-ben sikerült nyilvánosan elhelyezni Szencen, a helyi Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és Duray Rezső kitartó szervezésében, azzal a nyolc évtizede elhangzott, magyar és szlovák nyelven kiírt Esterházy-mondattal, amely ma akár a V4-ek jelmondata lehetne:
„Cselekedjünk, mindannyian egyetértésben és szeretetben.”
Megköszönve szíves figyelmüket, kívánok mindnyájuknak további szép napot, egyetértésben és szeretetben!
[1] A beszéd a Budapest Szép utca 3. sz. alatti Esterházy-emléktáblánál tartott ünnepségen hangzott el 2019. III.10-én.
Molnár Imre/Felvidék.ma
